Lemez

A tökéletes alibi

Thom Yorke: Tomorrow’s Modern Boxes

Zene

Nehezen viselem, ha egy férfi nyávog, és talán Thom Yorke az egyetlen kivétel.

Korábban még ide tartozott az egyértelmű Yorke-tanítvány, Matt Bellamy is, de a legutóbbi két Muse-album után lekerült a listáról, melyen most már a Radiohead frontembere az egyetlen szereplő. Valóban iskolát teremtő figura, és nemcsak a sajátos falzettje miatt – nagyon sok érdemét tudnánk most itt felsorolni, csak nincs elég helyünk hozzá.

Ráadásul az utóbbi időben tapasztalható némi megtorpanás is a hivatásos legenda karrierjében, és most nem csak a nagyon neves zenekaráról beszélünk. Bár persze említhetjük nyugodtan azt is, hiszen a legutóbbi Radiohead-album, a 2011-es The King Of Limbs nem hozta a korábbi művek színvonalát, ahogy a tavalyelőtti (többek között az RHCP-s Flea-t is felvonultató) szupergruppos próbálkozás, az Atoms For Peace sem szakította le a fejünket. Így az elektronikában egyre jobban elmerülő Yorke-tól sokan vártak már egy újabb szóló dobást, hiszen a nyolc évvel ezelőtti The Eraser igazán színvonalas darab volt, és a második Alkonyat-film soundtrackjére felvett Hearing Damage is remekül sikerült.

A Tomorrow’s Modern Boxesnak meglehetősen sajátos volt a megjelentetési módszere: Yorke az albumot a BitTorrenten keresztül tette elérhetővé úgy, hogy 6 dollárt fizethet érte, aki akar. Az első 24 óra alatt százezren töltötték le a lemezt, hat nap után pedig már egymillióan hallották (bár a nagy részük nyilván ingyen). És hogy mit hallunk? Ahogy az várható volt, egy barkácsmódszerrel felvett laptopalbumot a régi producer-haver, Nigel Godrich közreműködésével. Nyolc andalító dalt kapunk, melyek közül sajnos nem nagyon lehet kiemelni egyet sem – legalábbis pozitív értelemben. Oké, a Nose Grows Some-nak vicces a címe, a radioheades kollégával írt Guess Againben pedig legalább van egy kis élet, oszt’ csókolom. A többi számról többszöri meghallgatásra sem jut eszembe semmi, legfeljebb az, hogy a Pink Sectionnek elviselhetetlen a hangzása. Valahogy így néz ki a totális blöff, mert ami itt hallható, az tényleg az alibizés mintapéldája, és egyáltalán nem lepne meg, ha maga az elkövető is többször elaludt volna a felvételek közben. Remélhetőleg a készülő új Radiohead-lemez sokkal jobb lesz ennél.

2014, szerzői kiadás

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.