Lemez

A tökéletes alibi

Thom Yorke: Tomorrow’s Modern Boxes

Zene

Nehezen viselem, ha egy férfi nyávog, és talán Thom Yorke az egyetlen kivétel.

Korábban még ide tartozott az egyértelmű Yorke-tanítvány, Matt Bellamy is, de a legutóbbi két Muse-album után lekerült a listáról, melyen most már a Radiohead frontembere az egyetlen szereplő. Valóban iskolát teremtő figura, és nemcsak a sajátos falzettje miatt – nagyon sok érdemét tudnánk most itt felsorolni, csak nincs elég helyünk hozzá.

Ráadásul az utóbbi időben tapasztalható némi megtorpanás is a hivatásos legenda karrierjében, és most nem csak a nagyon neves zenekaráról beszélünk. Bár persze említhetjük nyugodtan azt is, hiszen a legutóbbi Radiohead-album, a 2011-es The King Of Limbs nem hozta a korábbi művek színvonalát, ahogy a tavalyelőtti (többek között az RHCP-s Flea-t is felvonultató) szupergruppos próbálkozás, az Atoms For Peace sem szakította le a fejünket. Így az elektronikában egyre jobban elmerülő Yorke-tól sokan vártak már egy újabb szóló dobást, hiszen a nyolc évvel ezelőtti The Eraser igazán színvonalas darab volt, és a második Alkonyat-film soundtrackjére felvett Hearing Damage is remekül sikerült.

A Tomorrow’s Modern Boxesnak meglehetősen sajátos volt a megjelentetési módszere: Yorke az albumot a BitTorrenten keresztül tette elérhetővé úgy, hogy 6 dollárt fizethet érte, aki akar. Az első 24 óra alatt százezren töltötték le a lemezt, hat nap után pedig már egymillióan hallották (bár a nagy részük nyilván ingyen). És hogy mit hallunk? Ahogy az várható volt, egy barkácsmódszerrel felvett laptopalbumot a régi producer-haver, Nigel Godrich közreműködésével. Nyolc andalító dalt kapunk, melyek közül sajnos nem nagyon lehet kiemelni egyet sem – legalábbis pozitív értelemben. Oké, a Nose Grows Some-nak vicces a címe, a radioheades kollégával írt Guess Againben pedig legalább van egy kis élet, oszt’ csókolom. A többi számról többszöri meghallgatásra sem jut eszembe semmi, legfeljebb az, hogy a Pink Sectionnek elviselhetetlen a hangzása. Valahogy így néz ki a totális blöff, mert ami itt hallható, az tényleg az alibizés mintapéldája, és egyáltalán nem lepne meg, ha maga az elkövető is többször elaludt volna a felvételek közben. Remélhetőleg a készülő új Radiohead-lemez sokkal jobb lesz ennél.

2014, szerzői kiadás

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.