Zene

Kicsiny nép az ír, nyakig benne. Az efféle nemzetek pedig értenek a hősök termeléséhez. A kankalin sötétben virágzik, vérzivataros századokban jobban terem a grandeur. Ott van például, hogy régi korokat idézzünk, Charles Stewart Parnell, aztán Bobby Sands, hogy újabbakat. De hagyjuk, végtére Godot is ír felmenőktől származik.

Ha animációra gondolunk, a stupid bábjátékoktól a debil gyurmagyakorlatokig tartó primitívségek jutnak eszünkbe, amikkel gyerekeket büntetlenül lehet bután tartani generációk óta. A felnőtt konszenzus része, hogy csak azért, mert valaki még kicsi, felszínes és gyerekes gügyögéseket kell olvasnia és néznie, és nem igazán jelent valós alternatívát ehhez a problémamentes Jancsi és Barbie-világhoz a Tom and Jerry-féle ultrabrutál rajzfilmstílus sem, amelyből a gyerek csak lepusztulni tanul meg idejekorán, de nem nyílik ki az esze, és nem válik fogékonnyá az ironikus távolságtartásra mint az életben maradás legfontosabb eszközére. Legfeljebb cinikus lesz, ami csak 12 éves kor fölött áll jól. Az ilyesmin segíthet, ha a kulturálisan örökölt (és a felnőttek által ártalmatlannak tartott) brutális nép- és más mesék mellé a gyermek megismeri a látásmódok sokféleségét, a félelem leküzdését, így például megnézi ezt a kifejezetten felnőtteknek készült, zseniális animációs filmet, amely valószínűleg meghatározó élménye lesz. Az egyórás, csomó nemzetközi díjjal elárasztott Hüvelyk Matyi... kiforgatja a valódi sztorit, félelmetes kísérleti laborba küldi kis hősét, aki megszökik. Egy óra hosszat lenyűgöző látványvilágú, neorealista sci-fi-techno-fantasy-mesefilmet kap itt az ember (akárhány éves), értelmet és iróniát - ez később még jól jöhet.

Ezzel a címmel a Klezmatics jelentősen megkönnyítette a dolgomat. A Klezmatics, a rajongás meg én, keverhetem bárhogy, végül úgyis a megszállottság jön ki. Ez jó, ehhez hozzáfűzni sincs mit, innentől az vethet magára, aki a húsvétját máshol, másképp, mással képzelte el.

Az Asian Dub Foundation zenéjében a szitárok és hegedűk hangja keveredik gonosz breakbeatekkel, rappel és visszhangokkal. A második generációs londoni ázsiaiak digitalizálták szüleik hagyományos indiai kultúráját, és levitték a klubokba. Második lemezük megjelenésével közel egy időben, április 12-én az Almássy téren játszanak, a Tilos Rádió támogató buliján. Steve Savale (Chandrasonic), az együttes gitárosa beszélgetett velünk telefonon.

Richard Loncraine rendező történelmi druszájáról csinált filmet, azt a nyilvánvaló tényt megerősítendő, hogy Shakespeare örök, nincs kor, amelyben ne lenne aktuális, sőt forgatókönyveket is lehet vele spórolni.

Paul Celant a Halálfúga költőjeként szokás számon tartani, és ezt a most megjelent (egyébként példásan, imponáló bibliográfiai felkészültséggel szerkesztett és összeválogatott, ráadásul egyszerűen, nincs erre jobb szó, szépen kiállított) kötetet fellapozva nagyjából beláthatjuk, hogy miért.

"Íme ... mig a másik naplómba naplómhoz beszéltem, most magamhoz beszélek, de nem most hanem ahhoz a nagy Frigyeshez, ki már mérnök! (?) Igazán leszek-e nem-e? Na majd ha elolvasom (ha nagy leszek) gondolom hogy: jé az lettem, v. nem lettem az! Szép remények! Felhővárak!"

Nemigen tudom elkerülni az összehasonlítást, annyira kézenfekvő: Goldoni A legyező című darabja Rudolf Péter, Lebiche-é, az Olasz szalmakalap Eszenyi Enikő rendezésében a Pesti, illetve a Vígszínház színpadán. Bennük egyetlen ruhadarab keveri bajba tulajdonosát vagy adományozóját, dühödt férjek, megszeppent menyecskék kergetik egymást egy-két-három-négy-öt felvonáson át. (Eredetileg. A legyező egy, az Olasz szalmakalap két részben megy.)

Lajkó Félixnek nincs menedzsere, nincs kiadója, nincsenek médiacápái, és nem szokott pénze lenni, hogy Szabadkáról Pestre jusson játszani. Lehetne persze, mind, csak Lajkó Félix bizonyára tudja, olyan pimf dolgok ezek. Meg persze azt is mondják, elég nehéz pasas, már legalábbis hogy a hangulatai, szeszélyei vezérlik a döntéseit. Visszautasítani nyugati fellépéseket vagy kiadói ajánlatokat: legendáinak masszív része ez, most speciel a Hannibál-főnök Joe Boyd (ő foglalkoztatja a Muzsikást, Sebestyén Mártát, a Vujicsics együttest kinn) van beindulva, de hiába kért, a mai napig sem kapott hallgatnivalót. Hát majd legközelebb.

Kispál SA Borz: Bálnák, ki a partra

Megnyugtató újra megbizonyosodni arról, hogy az az ember, aki nagyon jó filmeket is tud csinálni, az a jó oldalon áll, erkölcsileg kikezdhetetlen, felvilágosult, tiszta, nyitott és régimódi gondolkodású ember. Ez újra meggyőzhet arról a hiú ábrándról, hogy a művészetben és erkölcsben való tehetség feltételezik egymást, és a gonoszokból legfeljebb csak fűzfapoéták meg giccsfestők válhatnak. A különféle zsoldokba állt nagy tehetségek mind csak kivételek, remélhetjük, és Milos Forman, a fehér holló, végre a szabályt erősíti.

Mindless Drug Hoover a Volume Records 5. születésnapjára kiadott CD-n

Ismét megnyílt, most már hagyományos helyén, a Néprajzi Múzeumban a múlt évre visszatekintő sajtófotó-kiállítás. A hazai képtermés a nemzetközivel együtt látható; a nézők a World Press Photo időszerű képválogatásának megismerése után találkoznak a magyar fényképekkel. Újra megjelent Az év fotói kötet, ezúttal a 96-os. Napvilágot látott egy régi előzményre épült új szakmai lap is, a Fotográfia.

Odafönt, északon kezdik, a vonalzóval kimért Dakotában, és nem is adják alább Minnesotánál. Valamikor a nyolcvanas években három férfi találkozik egy fargói kocsmában, megrendelő és munkavállalók, két kiskaliberű bűnöző, akiket egy harmadik piti bűnöző ajánlott a melóra. Habkönnyű ügy, szerény tétek: egy új kocsi és kétszer negyvenezer dollár egy megrendezett asszonyrablásért. A férjről ordít, hogy született balek - később ez tévedésnek bizonyul, inkább slemil az illető, aki maga is bukik, de a nagyobb bajt rendszerint másokra hozza. Ismerjük a fajtáját, életből és irodalomból, Patricia Highsmith több regényt szentelt neki (Huhog a bagoly; A balek).