MaNcs, X. évf. 44. szám, 1998. október 29.
Amy Denio Bostonban született 1961-ben; Detroitban nőtt fel, aztán Seattle-be költözött, éppen tizenhárom évvel ezelőtt. Papája is, mamája is zenész, a bátorítás megvolt, csak az első zongoraleckék tűntek katasztrófának, így aztán Amy inkább magára hagyatkozva tanult meg gitárokon, orgonán, szaxofonon s végül tangóharmonikán játszani.
Az első tangóharmonikáját történetesen Budapesten vásárolta a kilencvenes évek elején. "Gyönyörű darab volt, azelőtt soha nem tangóharmonikáztam, bár mindig szerettem volna. Két fellépésünk volt a Tilos az Á-ban, abból a tiszteletdíjból vettem, ha már a forintot nem lehetett beváltani." Azóta a tangóharmonikások élcsapatába tartozik. Ezt nem Amy mondta, hanem én gondolom, meg bizonyára az is, aki tavasszal az úgynevezett Accordion Projectbe hívta. Négy tangóharmonikás koncertezett együtt, legenda mind, úgymint Guy Klucevsek, Alan Bern, Pauline Oliveros és Amy Denio. Amit Amy mondott, az így summázható: "Most a tangóharmonika áll a szívemhez a legközelebb."
És ezzel máris a Pale Nudesra terelődött a szó, melynek zenéjét éppúgy inspirálta az avantgárd rock, mint a tangó. "Improvizatív zenét játszottunk a gitáros Wädi Gysivel, aki Chris Cutlerrel is játszott, ugyancsak improvizatív zenét. Egyszer azt mondta neki Chris, ide figyelj, Wädi, mi lenne, ha csinálnánk egy zenekart, és játszanánk dalokat is. Wädi meg ráharapott, szóljunk Amynek is."
Így néz ki a Pale Nudes születésének hiteles története, igaz, kezdetben (EC) Nudes volt a nevük. Az első lemezt (Vanishing Point) így hármasban készítették, erre Amy szerint még jórészt a szokatlan, kísérletező hangvétel jellemző. "Aztán az experimentum közeledni kezdett a konvencionális formákhoz, s ahogy fogyatkozott az improvizáció, a dalforma egyre erősödött. A második lemezünkön (Wise To The Heat) már nincsenek ilyen különös hangképek, az sokkal formálisabb, akusztikusabb." És egy hónapja sincs, hogy kijött a harmadik (Soul Come Home), annak a turnéjával érkeztek most a mi HungaroRépánkra. Évente kétszer indulnak útnak, előtte három-négy nap próba, illetve levelezés, telefonok, szalagok küldése, merthogy mindenféle különböző országban, Amerikában, Svájcban, Németországban élnek a zenekar tagjai.
Amy persze nemcsak a Pale Nudesnak köszönheti az ismertségét. Nálunk is a Tone Dogs rockzenekarral járt először, ´87-ben alapította az ugyancsak multiinstrumentalista Fred Chalenorral, megértek öt évet és két albumot (Ankety Low Day, Early Middle Years), majd kifújtak "elképesztő" turnék után. A Curlew (és a Beautiful Western Saddle című albuma) egy viszonylag rövid életű projekt volt, ebben Amy csak vendégeskedett, de nagyon jó rá visszagondolnia. Aztán a Billy Tipton Memorial Saxophone Quartet következett, négy szaxis lánnyal; jó kis klezmer, balkáni, tex-mex meg appalachi anyagokat nyomtak (Saxhouse, Box), de ebből Amy most kiszállt éppen. (Billy Tiptonról azt érdemes tudni, hogy senki sem tudta, hogy nő, csak amikor meghalt ´989-ben, hetvennégy évesen. A harmincas évektől ismert szaxofonosa volt Kansas Citynek.) Már-már megijedtem, hogy végül csak ez a Pale Nudes van neki, amikor beavatott a FoMoFlóba (mely a Flow Of Forward Motion rövidítése, ha jól értettem). "Öten vagyunk benne, japánok négyen, ők Tokióban élnek. Megjelent két CD-nk (Slug & Firearms, No. 11), játszottunk Japánban, Seattle-ben, és volt egy olasz turnénk. Az utazási költségek miatt elég macerás összejönnünk, talán majd a következő nyáron."
Amy szólólemezei, a Birthing Chair Blues és a Tongues közül az utóbbiról olvasni többet. Szólókoncertjei hangvételét próbálta dokumentálni vele, kifejezve egyben a különböző nyelvektől való elragadtatását is. "Minden nyelvnek megvan a maga sajátos zeneisége. Más a ritmus, más a melódia. Az angol mellett görögül, oroszul, franciául, olaszul és csehül énekelek rajta; tavasszal szeretnék hosszabb időt Magyarországon tölteni, hogy tanulhassak magyarul is." Bizony. Eddig ide nem lyukadtam ki: Amy énekesnőként a legeslegelbűvölőbb.
A Trafóban is. Amy hangja, ahogyan bánik vele, és az a szépség, ami az arcára ül... Ilyen nincs, szögeztem le, a dolognak az a kulcsa, hogy a nő angyal. De tényleg. Komolyan. Amúgy a Soul Come Home gerincére és felállására épült a program, mondhatni, rockosodott, persze a sanzonos meghittségű pillanatokban előkerült a Wise To The Heat. (Ha kérdeznének: a három közül erre a lemezre esküszöm.) Új arcok a bőgő és a dob mögött, plusz egy szintis, Jeroen Visser nevű. Nem tudtak hibázni, de most ennek nincs jelentősége, nekem igazságtalanul és elfogultan jó, amikor a Pale Nudes annyi, mint Amy. Halál kemény szaxofonnal, szívszakasztó harmonikával, és mondom, az a hang - a humor, az átszellemültség, a ragyogás. Elmúlt már három óra, mire hazaértem, próbáltam úgy csinálni... de ezt már mondtam. Ezekhez a szavakhoz én kevés vagyok. Pedig olyan egyszerű, lehet, hogy csak angyalnak kell lenni, ez a pálya.
Marton László Távolodó
HungaroCarrot, Trafó, október 24.
