A fénykép hatalma - Koncepció: fotográfia - Párbeszédek és állásfoglalások (kiállítás)

Zene

A fotográfia hagyományos műfajától a szerzői fotográfiáig alcímet viselő kiállítás a német DZ BANK 15 éves gyűjtőtevékenységének egyfajta lenyomatát mutatja be. A kizárólag fotográfiákból álló gyűjtemény félezer művésztől körülbelül 5500 művet tartalmaz, Budapesten ebből több mint negyven művész képei láthatók.

A fotográfia hagyományos műfajától a szerzői fotográfiáig alcímet viselő kiállítás a német DZ BANK 15 éves gyűjtőtevékenységének egyfajta lenyomatát mutatja be. A kizárólag fotográfiákból álló gyűjtemény félezer művésztől körülbelül 5500 művet tartalmaz, Budapesten ebből több mint negyven művész képei láthatók. A kiállítás címében a kurátorok (Luminita Sabau és Baksa-Soós Vera) kissé öncélú elméleti fejtegetéseinek esszenciáját ismerhetjük fel: mintha különlegességként, újdonságként fedeznék fel a "párbeszéd és állásfoglalás", vagyis a tudatos kommunikáció szándékát a kiállított művekben. Márpedig aligha feltételezhető bármelyik kortárs fotóművészről, hogy pusztán véletlenszerű emlékképeket, érdekesnek tűnő hétköznapi helyzeteket dokumentál, vagy elillanó személyes pillanatokat fogdos össze valami esetleges lepkegyűjteménybe; hogy ne volna tisztában a kezébe vett médium természetével, azzal, hogy a valóság és fénynyomokból szőtt "mása", síkba vetített kivágata nem azonos.

Persze nem szabad megfeledkezni a befogadó oldaláról sem, amely akár a nyelvnyújtogató, exhibicionista szertelenséget is hajlandó művészeti állásfoglalásnak tekinteni. A kiállítás induló fotósorozatát jegyző Andy Warhol az "anything goes" jegyében éppúgy készített bulvárcímlapra vagy "családi" fényképalbumba illő csoportképeket, mint mélyen személyes portréfotókat. A fényképein feltűnő hírességekkel (Salvador Dalí, Ultra Violet, Truman Capote stb.) szemben Gottfried Helnwein Face sorozatának darabjai, további ismert személyek portréi függenek. Ha már - kézbe vehető képjegyzék híján - arcfelismerő képességünkben bízva azonosítottuk az elénk vetett képmásokat (köztük Mick Jagger, Lou Reed, William Borroughs, Charles Bukowski, Leni Riefenstahl portréját), nincs több feladatunk: a kurátorok biztos kézzel vezetnek át a portré-, táj- és városképek, a filmes látásmódon átszűrt vagy konceptuális művek "dzsungelén". A készen kapott útvonal műveit összekötő tematikus vagy formai egybecsengések felismeréséhez nem kell szakértő szem - ezért e kiállítás bárkinek ajánlható.

Nem mellesleg olyan, jelentős művészek alkotásaival találkozhatunk, mint Joseph Beuys, Christian Boltanski, David Hockney, Ilya Kabakov, Robert Mapplethorpe, a kiállítás hívóképét adó Tracey Moffat, Robert Rauschenberg, Cindy Sherman, John Waters (a Rózsaszín flamingók kultfilm rendezője), s a kiállított anyagba szerencsésen illeszkednek a három magyar művész (Hajas Tibor, Gerhes Gábor és Németh Hajnal) munkái is. A művek mérete széles skálán mozog, az 1 cm3-es plexiüvegre vitt, kék színben játszó berlini városképektől (Anatolij Shuravlev) a kisebb szobányi, a falak egészét beborító installációig (Teresa Hubbard-Alexander Birchler: Gregor szobája). Érthető módon, de kissé túlreprezentált a műalkotásokról készült dokumentumfotó - Kabakov vagy Mario Merz installációit, Beuys akcióinak elillanó részleteit, Les Levine fogyasztói kultúrát kifigurázó plakátjait (Imádkozz a gyarapodásért, Szerezz többet, Fogyassz, vagy elpusztulsz) nehéz is másként bemutatni -, de láthatunk olyan szövegnyomatokat, amelyek eredetileg komputeres "használatra" készültek: az egyetemisták a számítógéphez mint afféle mai jósdához járultak a jövőre vonatkozó, egyébként soha meg nem válaszolt kérdéseikkel (Jochen Gerz: A Berkeley-jóslat).

Maradva a kiállítás címénél, a művészi fotográfia feladata valóban lehet az, hogy párbeszédre, állásfoglalásra késztesse a befogadót azáltal, hogy folytonosan az orra alá dörgöli az elfojtott, ki nem beszélt tényeket (Boltanski halotti maszkká nagyított-dermesztett fotói a harmincas években készült zsidó gimnáziumi tablóképről), hogy felmutassa a környezetünkkel kapcsolatos visszásságokat (Inge Rambow - utóbb rekultivált - meddőhányókról készített felvételei), hogy leleplezze a politikai emlékművek ürességét (Sybille Bergemann fotósorozata a berlini Marx-Engels-szobor felállításáról), vagy akár az is, hogy groteszk formában - kutyusokból - alkosson újra alapjeleket: betűket, számokat (William Wegman). De legalább enynyire az is, hogy ismeretelméleti, konceptuális kérdéseket tegyen fel a kép mibenlétével kapcsolatban (Hajas Tibor), hogy rámutasson a valóságos tárgy, a róla készült festmény és a mindkettőt egyszerre megörökítő fénykép érzékeny kapcsolatára (David Hockney), a leplezetlenül nézelődő múzeumi látogatókat megleső fényképész analóg, voyeur pozíciójára (Thomas Struth). Hogy kicsavarja és más megvilágításba helyezze az ismert ikonográfia-típusokat - fürdőgatyás művészönportré egy Caspar David Friedrich romantikus, végtelenbe táguló tájaira emlékeztető köd- és párafüggöny, valamint egy bekeretezett, üres semmi előtt (Gerhes Gábor). És hogy bemutassa azokat az ártatlanul elítélt embereket, akiket a tanúk éppen a róluk készült fényképek alapján azonosítottak (Taryn Simon). A fotó áldozatait, a fénykép hatalmát.

Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum, nyitva június 10-ig, kedd-vasárnap, 10 és 20 óra között

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.