Zene
World music: ideje
hátrafordulni. Friss áru érkezett az ötvenes-hatvanas évekből. A legújabb múlt idő, főleg latin holmikkal.
Zsoltárszimfónia
A hetvenes-nyolcvanas években progresszív zenészkörökben illett megbotránkozva beszélni Pendereckiről, a Gyászzene Hirosima áldozatainak emlékére és a Lukács-passió egykori szerzőjéről, aki későbbi műveiben „elárulta” a kortárs zenét azzal, hogy „eladta magát” az akkoriban újdonságszámba menő retró irányzatnak, amelyet azóta sokféle módon neveztek, többek közt neoromantikának és eklektikának is.
A megfelelő kezek
Vannak előadóművészek, akik állócsillagként élik életüket: készen lépnek elénk, és lényegében mindvégig olyanok maradnak, amilyennek megismertük őket.
Elbúcsúztatták Kocsis Zoltánt
A november 6-án elhunyt zongoraművészt és karmestert a Zeneakadémiánál búcsúztatták el. Áder János beszédet mondott a ravatalnál. Képek.
Bob Dylan sajnos pont nem ér rá, amikor a Nobel-díjat osztják
Ezért nem veszi át. Ha később sem mond beszédet, visszavonják a díját.
Majd kicsattan
Travis Stewart a tört ütemek megszállottja: poliritmia iránti vonzódását még a gyerekkori, észak-karolinai zenekaraiból hozta magával, majd gyorsan rákattant az elektronikus zenekészítésre.