Koncert

Bartóknak tetszik

Bartók Electrified; Bartók update 2.0

Zene

A magyar dzsesszen végigsöprő idei Bartók-hullám a CAFe Budapest műsorát is elérte. A Müpa melletti fesztiválsátorhoz, mintha rockkoncertre jönnék, hosszan vezettek a kordonok, csak a tömegek hiányoztak: néhány tucatnyian húztuk magunk alá a székeket, mire Párniczky András belekezdett. Huszár Endre két nappal később, ugyanott, ugyanennyi ember előtt mondta is, hogy nem baj, úgyis a kame­ráknak játszik – de csak viccelt. Több produkció közül azért választottam e kettőt, hogy megtudjam, miért olyan fontos a középgenerációs magyar improvizatív zenészeknek a magyar klasszikus, milyen hivatkozási alapot jelent. Nekem speciel a legfontosabb zeneszerző Bartók; összkiadás a polcon, külföldön garantált honvágykapcsoló és így tovább. De én csak hallgatója vagyok, nekik és még nagyon sok magyar improvizáló zenésznek viszont Bartók axiomatikus kiindulópont.

A dobos Huszár Endre a tízes évek eleje óta dolgozik az E-nerd szólóprojekten, amelynek lényege, hogy a dobfelszerelésben ülve (az övé szobafal magasságig ér) teljes „live” kontroll alatt tartsa az egész elektronikát. Zenei célja pedig, hogy zenekarvezetőként sokkal többet vállalhasson, mintha csak akusztikus dobot verne. A mostani projektnek nem ez a dob-elektronikai rendszer az igazi újdonsága, hanem a Bartók-gyűjtések, méghozzá az észak-afrikaiak. Huszár hozzáférhetett a digitalizált fonográftekercsekhez a Zenetudományi Intézet archívumában, és fel is épített rá néhány számot. A közreműködő szextettből Kézdy Luca és Ben Neill a témák komponálásában és kidolgozásában is részt vett. Neill méltó társa az elektronikai nerd-ségben Huszárnak, a saját maga kifejlesztette fémfúvós szintetizátoron játszik, a Mutantrumpeten, melynek három csöve van és teljes elektronikája. Kézdy Luca hegedűje is moduláltan és modifikáltan szólal meg, II. Lengyelffy Miklós basszgitárjának és Gotthárd Mihály gitárjának jele is átfut néhány pedálon. A zenekarvezető ritmustobzódását Gábor Andor teszi teljessé percussion hangszereken. A szünet nélkül játszott, végig elementáris lendületű műsorban felismerhetők voltak a gyűjtési hangminták – és Huszár hiperaktivitása. A minden akusztikus réteget és árnyalatot felvonultató hangszőttesre jó volt ráfeküdni, de nem éreztem az egyedi impulzust az elektronikus zene rétegei között; Huszár pont ilyen lendületesen bővítette ki a múltkor az Alien Chatter duó témáit is. A színpadi háttér felét kitöltő nagykivetítő – ami Bartók-képekkel és archív folklórtartalmakkal indult – sem utalt a mélyebb összefüggésre. Míg az elektronikus zenébe belefér a hangminták és zenei elemek meghatározott ismétlése, ez a videóval nincs így, az elégő filmtekercs képeivel kombinált etnográfia egy idő után már csak zavart, a sok jó szólóból kibontakozó zenei narráció ellen dolgozott. Az utolsónak hitt szám katartikus zárása jólesett: de jött még egy, és másfél óra után az már sok volt a monotóniából.

Huszár zenéje hömpölyög, Párniczky András gitárosé viszont intellektuálisabb, inkább tétován lépdel vagy szökell. Ez így volt Bartók-műsorában is, amelynek kvartettjét (Bede Péter szaxofonos, Hock Ernő bőgős, Baló István dobos) Daniel Erdmann-nal (szax) és Frank Möbusszal (gitár) egészítette ki. Ő is rendre Bartók-gyűjtésből és melódiákból indult ki, nála is ráéreztünk a balkáni páratlanokra, szűkítettekre. Két gitárral, két fafúvóssal elkerülhetetlenek voltak néha párhuzamosságok a kidolgozásban, viszont néhány lendületátvétel, reagálás az előző szólóra parádés volt. Ezen az estén is az volt a benyomásom, főleg a ritmusszekció hagyományosabban lüktető kísérete felett, hogy a szólisták néha kiléptek a Bartók-házból, kijöttek a szabad levegőre, és nyújtóztak egyet. Az összes szólista nagyszerű volt – Párniczky szerényen keveset vállalt –, de Erdmann játéka olyan óriási érzelmi és jelentésbeli többletet tudott adni, hogy mindenki hüledezett. Egyszer azt olvastam róla, hogy ő Európa vezető szaxofonosa, akkor csak hümmögtem, de most már ezt én is hajlandó vagyok leírni. A számok mindkét koncerten többnyire megmaradtak az ABA-struktúránál, miközben persze a B, a rázás volt a cél. De arról nem minden szám győzött meg, hogy az A, amikor Bartóktól jött, cél is lett volna, nem csak út. Leginkább kiindulópont.

CAFe Sátor, október 20. és 22.

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.