Lemez

Csupa kacat - Lady Gaga: Joanne

  • Lang Ádám
  • 2016. november 21.

Zene

Volt idő, amikor ő uralta a popzenét. Ma viszont...

Volt másfél év a popzene történetében, amikor nemigen volt népszerűbb előadó Lady Gagánál.
Ez az időszak nagyjából az első lemeze megjelenésétől (és a Pokerface klipjétől) a Beyoncéval közös Telephone kisfilmjéig tartott, s ez többé-kevésbé egybeesett a szintipop reneszánszával. De persze a harsány, azonnal ragadó slágerek voltak az igazán fontosak: a Bad Romance vagy a Paparazzi, illetve hogy az énekesnő folyamatosan olyan ruhákban tudott megjelenni, amelyekről nem lehetett nem írni. Vagy szeretni, vagy gyűlölni kellett, de kikerülni nem lehetett.

Innen azonban nem igazán volt feljebb. A dance-popot a heavy metál elemeivel és esztétikájával összekutyuló Born This Way ugyan a maga bizarrságában az énekesnő legeredetibb darabja lett, de ezt – a slágereken túl – csak a fanatikus rajongói tudták értékelni. A következő anyag, az Artpop már egy elbizonytalanodott Gagát mutatott, aki a furcsaságát megtartva kapaszkodott volna vissza a popzene tetejére, 2013-ban azonban már nagyon avíttasan hatott az énekesnő pusztán külsőségeiben extravagáns zenéje. Az utóbbi években dzsessz-sztenderdeket énekelt Tony Bennett-tel, nemierőszak-ellenes kampányhoz írt dalt, valamint játszott az American Horror Storyban. Billboard-listavezető lett, Oscarra jelölték, valamint a Golden Globe-ot is megkapta, de a popzene története ettől még nélküle folytatódott.

false

Noha a szívébe nem látunk, a pop ökonómiája alapján alighanem jogosan feltehető, hogy visszatérő lemezével a világ újbóli meghódítása lehet a célja. Mondom ezt annak ellenére, hogy kis pubos koncertekkel promózta az albumot, és ahelyett, hogy a legmenőbb producereket hívta volna össze, olyan alternatív figurákkal dolgozott együtt, mint Kevin Parker, Josh Homme, Florence Welch vagy Father John Misty. Azonban hiába ez a nagy dobásokat ígérő névsor, illetve a countrys és úgy általában az amerikai vidék romantikája felé közelítő elmozdulások, a Joanne ócska, idejemúlt, összecsapottnak ható poplemez lett. És a „pop” most nyugodtan lehet szitokszó, a fenti törekvések ugyanis végig a leggagyibb formájukban mutatkoznak meg. Tényleg, mintha egy zeneszerkesztőből szedegettek volna össze ilyen-olyan sablonokat.

A nőket és az ő életük problémáit megéneklő Joanne egyébként éppen az év másik hasonló indíttatású anyaga, Beyoncé Lemonade-je mellé téve olvad el végleg. Míg utóbbi markáns, sokfelől merítő, jól kidolgozott anyag tüzes, metsző szövegekkel, addig ez egy fröccsöntött kacat felejtős számokkal, béna szlogenekkel – és igen, a korábbi hasonló elhajlásokat hitelesítő reflexiók teljes hiányával.

Universal, 2016

Figyelmébe ajánljuk

A fejünkre nőttek

Az incel kifejezés (involuntary celibates, önkéntes cölibátus) má­ra köznevesült (lásd még: Karen, woke, simp); egyszerre szitokszó, internetes szleng és a férfiak egy csoportjának jelölése.

Visszatér

  • - turcsányi -

Johnny Cashnek van egy ilyen című száma, az 1994-es American Recordings című albumán. Nem is az övé, egy Nick Lowe nevű zenészé, aki egy ideig Cash rokona volt – az ő eredeti változatát használta például a pilot vége főcíméhez a Maffiózók (The Sopranos).

Tökéletes egyenlőség

Egy viking törzsfőnökről szóló animált tanmesével indul a film, aki népe minden tagjának (beleértve önmagát is) levágatta a bal kezét (szolidaritásból, mivel a fia bal keze odalett az ellenségtől menekülve), így akarván megőrizni az egységet.

A rossz dolog

Kínálta magát a trauma jelenkori uralmáról szóló kritikai panaszáradat Eva Victor debütfilmje kapcsán. A film több elemzője kiemelte, hogy a Bocs, kicsim erőssége éppen abban rejlik, hogy ellenáll e narratív toposznak.

Perkusszív vérvonal

A cimbalom története valódi sikersztori: az 1870-es években a cseh származású, Budapesten letelepedett hangszergyáros, Schunda Vencel József megalkotta kora népszerű kocsmai hangszerének tökéletesített változatát, a pedálcimbalmot, 1906-ban pedig már a tízezredik (!) példányt szállították ki a Magyar utcai manufaktúrából.

Suttogó szó-képek

  • Dékei Krisztina

A 2016-tól Berlinben élő, de idén hazaköltöző művész viszonylag korán, 2012-ben megtalálta egyéni kézjegyének alapelemét, a pixelt (talán a legismertebb ilyen műve a 2014-es Akadémiai pénisz), majd az ezen alapuló színezést: interaktív alkotásai csak akkor váltak láthatóvá, ha a közönség kiszínezte a tényleges pixeleket.

Fejszék és haszonnövények

  • Molnár T. Eszter

A táncos székekből összetolt emelvényen lépked. A székek mozognak, csúsznak, dőlnek, billennek, a táncos óvatos, de hiába, végül így is legördül.

Újabb menekülő kelet-európai politikus keres búvóhelyet Orbánnál

  • Domány András
Budapestről üzent Donald Tusk lengyel miniszterelnöknek a Kaczyński-kormányok volt igazságügyi minisztere: nem kaptok el! Zbigniew Ziobrót 180 millió złoty, vagyis 17 milliárd forintnyi költségvetési pénz szabálytalan elköltése miatt keresik a lengyel hatóságok. Ki ez az ember, és hogyan taszította káoszba hazája igazságszolgáltatását?