A Stúdió "K" immár belakta új helyét, a Ráday utcai sarkot; áthozott a pincéből mindent, ami értékes volt, és odahagyta a vaskos-nehézkes lépcsősort. Feljött a felszínre.
Nagyon kevés a pénzük - Fodor Tamás kevés megalkuvásra és kellemetlen pénzszerző aktivitásra hajlandó a több érdekében, a jelenlegi finanszírozási rendszer pedig nem kifejezetten értékcentrikus. Amire nincsen pénz, azt ízléssel pótolják ki; abból itt sok van, minden értelemben. Ez persze nem folytatható a végtelenségig - ízléssel nem lehet munkáért fizetni -, tehát reménykedünk abban, hogy még a végtelenség előtt változik a szisztéma.
Barátságos-baráti, "tegeződős" színház - nincsen benne semmi procc, semmi yuppie; nincs aranyáron a ruhatár meg a büfé (lehet, hogy aki csóró, az nem pénzsóvár?). Van viszont jókora előcsarnok (kicsit nagyobb, mint maga a színházterem), lakályos "tangóstílben" tartva: néhány faasztal és innen-onnan padok meg székek; a plafonon és a falakon bábok lógnak, Németh Ilona bábjai régebbi előadásokból - az egész együtt markáns enteriőr, és olyan hangulatot áraszt, amely hibátlanul kompatibilis azzal, ami odabent, a színházteremben folyik.
A színházteremben meg áldozatos és elszánt munka folyik. A Stúdió "K" sokat játszik gyerekeknek - értelmiségi körökben eléggé természetes, hogy itt nevelődnek színházra a kölykök (amivel csak az a probléma, hogy akik ide járnak, menthetetlenül utálják a gagyit, a haknit, a barbiszínházat). A Stúdió "K" előadásai sosem hosszúak, ez kivált - de nem csak - a gyerekeknek jó; viszont a színház vendégmarasztaló, tehát előtte-utána eltölt az ember még egy-egy felvonásnyit, mert van termelőtől vásárolt jó bor, meg zsíros kenyér, tonhalas kenyér. A kritikus vigyázzon, mert itt a színészek-művészek is "laknak", leülnek, beszélgetnek - és kimenni sem tudnának máshol, hiszen persze művészbejáró sincsen.
A Vihar - Shakespeare alaposan meghúzott mesés drámájába Szeredás András illesztett vendégszövegeket Büchnertől és Marlowe-tól - soft meséből komorodik el a végére, és jókora svunggal belecsapódik a mába. Igaz ugyan, hogy Prospero - akit Horváth Zsuzsa nadrágban-zakóban, nemét vesztetten játszik a szigeten - csalárdság és árulás, vagyis gazemberség folytán veszítette el hatalmát, és nem szűnik a bosszúra gondolni, mégis afféle keménykezű, ám asszonylelkű uralkodó, aki varázslással fegyelmezi Calibánt, szeretettel óvja Mirandát, és megértőn használja ki Arielt. Fodor Tamás rendezésében Horváth Zsuzsa Prosperója rezignációból indít és ambícióhoz érkezik, de csak később, a végén. Amikor a gonosztevőket a szigetre varázsolja, hogy bosszúját beteljesítse, inkább leli kedvét a két gyermeklelkű fiatal, Miranda és Ferdinand összeboronálásában, mint gyönyörűségét a meglehetősen vegyes társaság kétségbeesésében. Utóbbiak közt akad kispályás bűnöző (Géczi Zoltán Antoniója, például), gyenge jellemű nagyravágyó (Tamási Zoltán Alonsója), becsületes és erélytelen kudarcpolitikus (Fodor Tamás Gonzalója) - hozzájuk illik Hannus Zoltán retardált és reflektálatlan vadembere, amiként Stephano és Trinculo komédiáspárosa is (Maday Gábor és Lovas Dániel); szép tabló az egész, bárhol megélne mindahány.
Nyakó Júlia titokzatos-öntudatos Arielje végül segít Prosperónak egy mérsékelt leckéztetésben. Aztán irány Milánó: Prospero elegáns piros nagyestélyit ölt, fölékszerezi magát, és női erélye teljes birtokában visszaveszi a hatalmat. Mikrofonba diktálja, mi hogy lesz mostantól - és ebben már nincsen semmi biztató: a gazemberek igába hajtva, megvéve kilóra. Reménykedni legföljebb a két pucér fiatalban lehet - de azok meg nem tudnak semmit. Tényleg a bűnbocsánat színjátéka ez, ahogy az alcím ígéri - látjuk nap mint nap.
Kőrösi Zoltán Orrocskák című regényéből Gyarmati Kata emelt ki színpadra való(nak látszó) motívumokat; ebből viszonylag laza és nagyon eklektikus szkeccssorozat született. Van benne cirkusz, szerelmi szál, anya meg Budapest, Bárány keresi Farkast, férfi a nőt, különleges szaglása révén leginkább orral. Az előadást Czajlik József rendezte - nagyjából letudás az egész, a becsületes és korrekt fajtából. De mégiscsak melléfogás - lehet hallani a máskor pontos színészek hamis hangjait, látni igyekezetüket, és igyekszünk mi is, drukkolunk, hogy vége legyen, mielőtt kínos lenne. Kifordult magából a Stúdió "K" játéktere: ahol ülni szoktunk, ott jönnek-mennek most, amit meg nézni szoktunk, ott feszengünk most. Nem sokáig, szerencsére. "Majd legközelebb" - ezzel búcsúzunk.
És legközelebb a Philoktétészre mentünk; Szophoklész hőse Lémnosz szigetén tengeti életét betegen és magányosan, irtózatos fájdalmak közepette. A sziget kis dobogó, körötte a tenger vékony csatorna, rajta papírhajó. A Kar szerepében Menszátor Héresz Attila fehérben varrogat oldalt, úgy beszél, mint egy ember, de hisz nem is antik szavalást, hanem jelenünkből kimetszett, perzselő konfliktushalmazt hallunk-látunk. Koltai M. Gábor rendező Sediánszky Nórával, állandó dramaturgjával alaposan megdolgozta a szöveget; kondenzálta, hozzápasszította a tér adottságaihoz: nagyon sűrű itt minden. Vereczkei Rita díszlete lepukkant, de kortárs, jelmezei pedig kortalanok. Huszár Zsolt Odüsszeusza szörnyeteg reálpolitikus - az ilyeneknek áll a zászló. Ha kinyírják, jön egy Héraklész, és csillámporral feltámasztja. A fiatal Neoptolémoszt Kovács Krisztián tán azért játssza halványabbra, mert hiába csapódik árulás és becsület közt, erőtlen alak, nincsen jövője, akkor sem, ha van.
Az előadás Mucsi Zoltán Philoktétészéé; Koltai M. Gábor rendezése erre a kidolgozott alakításra épít. Mucsi a figurát olykor túldolgozza; a kéztartás, a mimika - és persze a hang, a mozgás, a tartás, a járás - látványos kórképet jelenít meg: az erő túlhabzását. Igaza van, hogyne. El kell mennie bevenni Tróját. Nem kell elmennie bevenni Tróját. Mucsi Zoltán a tehetetlen szenvedély maga. Akár megy, akár marad, már felzabálta a rohadék hatalom, a cinikus Héraklész, a még romlottabb Odüsszeusz - de leng, leng a görög zászló. Ez a lényeg.
A Stúdió "K" kis színház - kevesek kiváltsága, hogy folyamatosan követik a munkáját. 'k tudják, hogy itt mindig minőségi munka folyik, nincs megúszás, nincs tuti és nincs linkség - aztán az előadások nagyon jók, elég jók, vagy gyengébbek. Pont, ahogy normális.
Szeptember 26., október 6., 26.
