Híreket mondunk. Augusztus 14-én elkezdődik a (tavalytól) Pepsi fedőnevű diákszigetelés. Ha némi késéssel is, de egészen tökös kis program rázódott össze, attól félek, ki kell majd néznem mindennap. Mindössze a P. Mobil mondta le, ám lesz helyette László Tolcsvay. (Deák Bill is lesz, hm, szintén a Nagyszínpadon; de azért majd kitalál valami idegen zenei érdeket a Demokrata.) Szóval annyira jó lesz nekünk, hogy egy kicsit rossz: addig kavart David Bowie és a Prodigy, míg a költségvetés kibillent az (amúgy szokásosan veszteséges) egyensúlyából, a napijegyek árát fel kellett turbózni (ezerről) ezerkettőre. Ez most már majdnem eléri egy generál koncertjegy egyharmadát, brrr.

Augusztus 14.

Ez a nap is jól kezdődik, David Bowie. A legutolsó mérések szerint harminchárman jön, erre a fél napra meg nem válna kedvenc szakácsától, udvari bolondjától, komornájától, koszorúslányától, foltozó vargájától, kijáró százezer dollárjától. Erről persze nem kell tudni, mert szeretni és tudni, az nem áll össze ebben a műfajban. Bowie most baromi jó, én azt bírom benne, hogy nem jelen idejű, hanem huszonöt évvel ezelőtti önmagát gyúrta újjá az ezredforduló után. (Nagyszínpad, 21.00) Bowie előtt Sziámi-búcsú, pedig stílszerűbb lenne az Apollo 440. Ez a hétéves liverpooli trió annak a táncklubnak a tagja, amelyben a techno a rock-androllal - sőt a most megjelent Electro Glide In Blue album szerint dzsesszel, blueszal - vegyül. Dicséretesen változatos, mondhatni, ideális kilövőpálya: mély nyomot nem hagy, valaminek még következnie kell ezután. (Nagyszínpad, 18.00) Mint rendesen, 23.00-kor kattannak be a mindenféle kisszínpadok, Quimby a Marlborón, Másfél a Bahián, Anima a Wanteden - lehet törleszteni.

15.

Ezen a napon egyik fellépőnek sem lesz a másikhoz köze, ami koncepcionálisan úgy néz ki, hogy a zene mindenkié. A Nagyszínpad azzal indul, hogy Másfél, aztán Takáts Tamás, Chumbawamba, Moondogs és végül Motörhead. A Chumbawambát, persze, gázos kihagyni: ez a leedsi anarchotársulat ma ugyanazzal a plebejus tisztességgel és agit-prop meggyőződéssel játszik reggae-s tánczenét, mint amikor zajos punkkal csesztették a kapitalizmus és a jobboldal pereputtyát még a nyolcvanas évek elején. (Nagyszínpad, 18.00) Lemmy, mondom, a Motörhead is (és végképp) a régi, na de azt képzeljétek el, ha nem ugyanazzal a redves rockkal zúzna. (21.00) Akárhogy is, utána csekkolni kéne az új Tundravoice-t (Wanted, 22.00), acid dzsessznek tök korrekt a Muckshow (Wanted, 23.00), a Banán színpadból a Tin Tin Q kívánkozik ide (23.00), a Bahiából a Vidámpark (23.30) és Egy Kiss Erzsi Zene (02.50).

16.

Megint egy húzós nap, ekkor marad el a P. Mobil. Az esti fő csapás iránya a Galliano, a londoni acid jazz istálló, a Talkin´ Loud Kincseme. A Gallianót valami hasonló dolog izgathatja, mint Bowie-t, azzal a különbséggel, hogy nem önmagához, hanem a funkyhoz nyúl; a hetvenes évek és a jövő idő, a tánczene és a dzsungel már stimmt. (Nagyszínpad, 18.00) A továbbiakban punkandroll: a Tankcsapda (Nagyszínpad, 19.30) után a kirívó nyakkendői alapján méltán népszerű Toy Dolls (Nagyszínpad, 21.00). És máris a Bahia előtt tipródunk, 01.00 és Blurt-lemezbemutató van. Ez lesz a legjobb koncert a Szigeten; nem azért, mert a többi nem lesz ilyen jó, hanem mert Ted Milton überelhetetlen. "Pszicho-funk, afro-punk, no wave, pogo-jazz, jazz-punk vagy jazzcore - így most már képben lehet a kedves olvasó. A gitár és a dob megpendít egy feszes és fülbemászó és minimalista alapot, e fölött borul el Milton az énekével és/vagy a szaxofonjával."

17.

Újra Blurt, de brutális időben (Bahia, 04.00). A Nagyszínpad a nyolcvanas éveké; a New Model Army (18.00) távoli Chumbawamba-rokon: punk gyökérzet, közös ellenségek, balos és folkos beütés, csak ez echte gitárzene, ami ugye, na ja. 19.30-tól Európa Kiadó (bocsánatkérés: a július 24-ei Narancsfül-Wantedben összezavarodott az időpont), három és fél év után legyen ez a nyár - de legalább ez a nap - az övé. Aztán Faith No More; volt idő, hogy várakozást, izgalmat keltett e név, most csak egy kis reményt: talán nem konyul le tíz perc múltán, mint új anyaga, az Album Of The Year.

18.

Cedric Smith és Daniel Denmark a seregben jöttek össze, az Öböl-háború pakolta fel a koronát addig a gospellel, gettóval, csavargással megalapozott hip-hopukra. G´s Incorporated névre hallgatnak, és csak most futottak be, szerintem még nem mehet a hakni. Amire számíthatunk, komoly ígéret: a debütáló - a small dedication - album, melyen kitűnőek a Led Zeppelin- és Otis Redding-átiratok - mondanám, csakhogy időközben szoros barátságba keveredtem a sajátokkal is. Meleg és súlyos hangok, Marvin Gaye-fíling. (Nagyszínpad, 16.00) Utána Deák Bill, majd Irigy Mirigy, izé, megint egy kis eklektika, csuda klassz.

A Sziget másik szupersztárjáról, a Prodigyról mindent tudunk. Jelenleg a világ legnépszerűbb punkzenekara, technónak egyre gitárosabb, tánczenének egyre kétségbeesettebb; a Prodigy után nem lehet úgy csinálni, mint azelőtt; meg lehet kérdezni Bowie-tól. Hoznak magukkal előzenekart, Fluke nevűt; nem ismerem sajnos, pedig illene: a New Order, a Frankie Goes To Hollywood és Björk számára készített remixeket. (Nagyszínpad, 19.30)

Aki bújt, aki nem, megyek; a Wanted színpadon (23.00-tól) egymás után: Freshfabrik, Publo Hunny, Heaven Street Seven, a Bahián Balaton (01.00).

19.

Az április 17-ei MaNcsban írtunk egy oldalt Henry Rollinsról, még nem tudtuk. Akkor tíz pontba sűrítettük, hogy hiányzik a cicája a turné folyamán; hogy a családi hátterét rendesen megszívta; hogy hiperaktívként a Ritalin nevű nyugtatón nőtt fel; hogy a koncerteken fekete klottgatyája körül verejtékben úsznak a tetoválásai; hogy saját könyvkiadót futtat; hogy az NME terminátornak nevezte, bár Rollins eszménye inkább a szamuráj; hogy mennyire kicsinálta, amikor lelőtték mellette a barátját; hogy a filmszerepei közül most a Lost Highwayben látható; hogy a hardcore mellett benne van a dzsessz, a blues és a funky; és hogy megtiszteltetés, hogy a Come In And Burn albumával újra éghetünk. (Nagyszínpad, 21.00) A nyolcvanas évek végén a Vörösmarty Művházban a VHK játszott Rollins előtt, így alakul most is, csak a Téka folkzenekarral súlyosbítva (19.30); 18.00-tól artisztikus belga rock: dEUS.

20.

Foo Fighters. Azt kell mondanom, sajnálom én ezt a David Grohlt az ő keresztjéért. Nem elég, hogy sokáig azzal basztatták, a megboldogult Kurt Cobain vérét szíjja (ugyanabban a zenekarban játszottak Cobain öngyilkosságáig, az volt a neve, hogy Nirvana), most megint összehozott egy albumot (The Color & The Shape), de valahogy nem megy neki. Ráadásul rossz időben muszáj bizonyítania: az ilyen grunge-környéki gitárzenék, nem hinném, hogy megérik a Foo Fighters másfél évre tervezett turnéjának a végét. (Nagyszínpad, 21.00) A Foo Fighters előtt Kispál és a Borz, a Kispál előtt Cardigans (18.00). Izgat is meg nem is, hogy koncerten mit tud kihozni magából az aktuális svédpop No. 1., lemezen tulajdonképpen bírom; még nekem is be tudja mesélni, hogy a hatvanas éveknek varázsa volt, bája volt meg minden, pedig én nem felejtek: nem kellett a szomszédba menni, ha hányni akartam. Hát így. S végül amit tegnap nem tettem meg, már nem halaszthatom holnapra: a jó öreg, megbízható orosz téboly - NOM a Bahia színpadán (01.00).

F. D. J.