A teremtés remeke - Plácido Domingo Pécsett (Koncert)

Zene

Alighanem jobb rögvest a legelején túlesni az evidenciák kötelező felemlegetésén, vagyis elsütni mindazon patronokat, amiket már a hangverseny előtt teljes bizonyossággal lajstromba foglalhatott bármely élelmesebb sajtómunkás. Nos, az operaénekesi megakoncert merőben problematikus műfaj, ráadásul a szervezés munkája, mint hazánkban mindenkor, ezúttal is jócskán hagy maga után kívánnivalót. Valamint: a 67 esztendős tenorfejedelem hangja már nem a régi, ám a művész közmondásos muzikalitása és túlcsorduló személyisége most is kipótolja az esztétikai fogyatkozásokat, s hozzá énekel operát, operettet és hispán zarzuelát, nekifut a magyar nyelvű dalolásnak, majd az obligát ráadásszám, Lara Granadája után boldog meghatottsággal fogadja az egybegyűltek álló ovációját. Mindez tehát tény és való, ám fájdalmasan keveset árul el a múlt szombati eseményről, s egyszersmind a teremtés Plácido Domingo nevű mesterremekéről.

Alighanem jobb rögvest a legelején túlesni az evidenciák kötelező felemlegetésén, vagyis elsütni mindazon patronokat, amiket már a hangverseny előtt teljes bizonyossággal lajstromba foglalhatott bármely élelmesebb sajtómunkás. Nos, az operaénekesi megakoncert merőben problematikus műfaj, ráadásul a szervezés munkája, mint hazánkban mindenkor, ezúttal is jócskán hagy maga után kívánnivalót. Valamint: a 67 esztendős tenorfejedelem hangja már nem a régi, ám a művész közmondásos muzikalitása és túlcsorduló személyisége most is kipótolja az esztétikai fogyatkozásokat, s hozzá énekel operát, operettet és hispán zarzuelát, nekifut a magyar nyelvű dalolásnak, majd az obligát ráadásszám, Lara Granadája után boldog meghatottsággal fogadja az egybegyűltek álló ovációját. Mindez tehát tény és való, ám fájdalmasan keveset árul el a múlt szombati eseményről, s egyszersmind a teremtés Plácido Domingo nevű mesterremekéről.

Mert Domingo nem egyszerűen nagy tenor, olyanból ugyanis már jó néhányhoz volt szerencséje az operakedvelő emberiségnek, s ha nagyon keressük, még ma is akad egy-kettő kívüle; és nem is pusztán derűsen laza, korosodó szupersztár, még ha olykor maga is behúzódik e megtévesztően lakályos szerepbe. Nem, Domingo olyasformán ikonja a férfias grandezzának, ahogy elhunyt pályatársa, Luciano Pavarotti a teli szájas boldogságé volt. Aligha túlzás hát, hogy a korban, amikor jószerével már a modorosság is stílusszámba megy, előadó-művészi létezését tüneményszerűnek ítéljük.

Ám térjünk csak a koncertre, annál is inkább, hiszen mindezekről a ritka adományokról, s ráadásképp a mégoly méltóságteljes öregedés szívszorító jelenségéről is e viharos, bár szerencsére csapadékmentes pécsi éjszakán győződhettünk meg újra. Domingo, akinek csak magyarországi debütálása óta 35 hosszú év telt el, mostanság már gyakorta kénytelen változatlanul üzembiztos pianóira, falzettes puhításaira hagyatkozni koncertprogramja során, de hangjának félreismerhetetlen színét, gordonkát idéző bársonyát váltig őrzi. S őrzi szinte kamaszos telhetetlenségét is, amellyel újabb és újabb szerepeket, szólamokat és áriákat kebelez repertoárjába, s amelyről pécsi hangversenye is tanúskodott. Mert igaz, don Rodrigo áriája Massenet Cid című operájából és Sorozabal mester zarzuelakesergője, a No puede ser! kimozdíthatatlan sarokpontjai a Domingo-féle koncerteknek, de már Richard Rodgers South Pacific című musicaljének a legendás basszista, Ezio Pinza számára írt slágere (Some Enchanted Evening) és Mascagni filoszemita operájának, a Fritz barátunknak szép cseresznyekettőse vajmi ritkán hangzik fel egyetlen estén. S akik előszeretettel emlegetik a szabadtéri tenorkoncertek művészprostituáló jellegét, meghallgathatnák éppenséggel a Walkür Tavaszi dalát a latinos tüzű Siegmund előadásában.

Latin erőkben amúgy bővelkedett az este, hiszen Domingón kívül a nagyszerű és állandó koncertkísérőként figuráló Ana María Martínez (aki egyebek közt Vereczkey Szilvia autentikusan duhaj belépőjével remekelt) és a tehetséges Rossana Potenza is a szélfútta pódiumra lépett. Domingo oldalán a ráadásban együtt énekelték De Curtis emlékezésre ösztönző slágerét (Non ti scordar di me), s alkalmasint valóban nem fogjuk egyhamar feledni értékes közreműködésüket. Ám örök emlék gyanánt a hol önironikusan legénykedő, hol meg önnön elmúlását kidaloló Domingo képét őrizzük majd. Az álruhás fejedelemét, aki akaratlanul is lépten-nyomon leleplezi inkognitóját.

Expo Center, Pécs, augusztus 2.

Figyelmébe ajánljuk