Ablak Tibetre. Kortárs tibeti elbeszélők (könyv)

  • Gy. B.
  • 2008. június 26.

Zene

A noran köteteit recenzáló írásainkban oly sokszor tettük már szóvá a kiadványszerkesztés hiányosságait, hogy ezúttal az a fair, ha a jelen antológiát fordító és szerkesztő Madaras Takács Réka dicséretével indítunk
A noran köteteit recenzáló írásainkban oly sokszor tettük már szóvá a kiadványszerkesztés hiányosságait, hogy ezúttal az a fair, ha a jelen antológiát fordító és szerkesztõ Madaras Takács Réka dicséretével indítunk: világos stílben megírt tanulmányával, a beválogatott írók rövid életrajzaival és a novellákhoz fûzött lábjegyzeteivel értõn kalauzolja az olvasót ebben az ismeretlen világban. A mûvek persze ezek nélkül is érdekesek, már csak a Tibetet körüllengõ misztika miatt is; és a spanyol nyelvû mágikus realizmuson edzõdött magyar közönség alighanem ezekben az alkotásokban is díjazza a modernitás és az õsi hagyományok egyidejû jelenlétét. De az úton levés, a valahová megérkezés vágyának a motívumát, amely szervezõ eleme majd mindegyik novellának, csak a szerkesztõi utószó ismeretében érthetjük meg igazán. Mert mit tekintsünk tibeti irodalomnak? A tibeti származásúak Tibet-tematikájú, de kínai nyelvû mûveit, amiket a tibetiek nem akaróznak tibetinek tekinteni? A tibeti nyelven írt mûveket, amik viszont jóformán nincsenek is? Vagy azt, amit a tibeti olvasók is elfogadnak tibeti irodalomnak? Valószínûleg mindezek összességét, hiszen a nyugati értelemben vett széppróza alig néhány évtizedes csupán, mivel az irodalom közegét, a nyelvet, korábban egyszerûen nem használták erre. Ez a probléma önmagában is rendkívül izgalmas, és egyfajta kulcsot ad a közölt darabokhoz, valamint íróik fura életvilágához, nap mint nap átélt dilemmáihoz.

Noran, 2008, 304 oldal, 2999 Ft

*****

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.