Vasárnap az A38 hajón lép fel az idén 37 éves Európa Kiadó, melynek vezetője, Menyhárt Jenő korábban, 1980-81-ben az URH együttesben játszott. De mi volt annál is korábban? Bárdos Deák Ági, a Kontroll Csoport énekesnője kérdezte Menyhártot az URH megalakulásáig vezető útjáról.
Bárdos Deák Ági: A hetvenes évek közepén, a gimi után, egy lengyelországi színházi találkozót követően, én a Peter Brook, Grotowski és a Living Theatre nevével fémjelzett színházi világért lelkesedtem. Antoine Artaud, Eugénio Barba nevét előbb ismertem, mint Sid Viciousét vagy Baksa Soós Jánosét. Te hogyan emlékszel vissza erre az időszakra?
MJ: Mielőtt 1977-ben bevonultam katonának, addig főleg a hetvenes évek progresszív jazz-rock kultúrájában éltem, Rákfogóra, Interbrassra jártam. A baráti körömben Kiss Lacinak (az URH és az Európa Kiadó későbbi basszusgitárosa – a szerk.) volt egy csomó külföldi lemeze, bár inkább másoltuk és szalagos magnóról hallgattuk a zenéket. Most úgy mondanám, a hatvanas évek romjain éltem. Megélni a pillanatot, átélni, amit lehet, amíg lehet…
BDÁ: Mikor kezdtél el zenélni?
MJ: Az Orgazmus nevű zenekarunk már a gimnáziumban megvolt, jazz-rock akart lenni, instrumentális zene. Nem tudtunk jól zenélni, viszont lelkesek voltunk.
BDÁ: Punkos névválasztás, provokatív…
MJ: Inkább kamaszkori lázadás volt, nem a punk hatása. A „Jóskába” jártam (József Attila Gimnázium; ma: Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium – a szerk.), ahol Kiss Laci, aki a barátom és osztálytársam volt, összehaverkodott a felettünk levő évfolyamból a későbbi, ellenzéki Dialógus Csoport néhány alapítójával. Elkezdtünk összejárni, a rajztanárunkhoz, Bálint Istvánhoz mentünk fel beszélgetni; egyebek mellett Bíró Yvette és a többi emigrációra kényszerített gondolkodó távozása volt a téma.
| ||
Akkoriban kezdtünk filmklubokba is járni. Engem az avantgárd filmművészet vonzott, úgy éreztem, onnan kitekintés nyílik az életre. A Mozgó Világban olvastunk a barátnőmmel egy cikket, egy Molnár Gergely nevű szerző írta a kommunákról és a hatvanas évekről (Eszme és gyakorlat, Mozgó Világ, 1976/4, 44-51;). A barátnőm írt a szerkesztőségbe, hogy minket ez a téma érdekel, szeretnénk minél több forráshoz jutni. Egyszer csak a szerző visszaírt…
BDÁ: Azta’...
MJ: Engem ez nem hozott annyira lázba – van egy szerző, oké. Én akkor inkább azt furcsállottam, hogy a barátnőm levelezésbe kezdett. Nem úgy ismertem meg, mint aki beírogat bárhova. De miután Gergely megadta a telefonszámát, felhívtuk és elmentünk hozzá.
BDA: Én is jártam abban a Dohány utcai lakásban, de akkor már csak Gergely felesége és alkotótársa, Eörsi Kati várta az útlevelét, közben csomagolt, hogy utána mehessen. Müller Péter Sziámival voltunk ott.
MJ: Mi a találkozásunkkor még nem tudtuk, hogy Gergely hamarosan elhúz – lehet, hogy ő sem tudta. Nagyon furcsa figura volt.
BDÁ: Te sem voltál egy mindennapi fazon, amikor találkoztunk.
MJ: Az később volt. Ekkor még gimnazisták voltunk, hozzánk képest Gergely egy felnőtt, erőteljes kisugárzású, szokatlanságában különös ember, eleinte bizalmatlan, de mi is fenntartásokkal érkeztünk. Nekünk addig „a szerző” egy öreg bácsit jelentett, ehelyett egy fiatalember nyitott nekünk ajtót. Egyébként az egy elég gyanakvó időszak volt, de amikor Gergely meglátta, hogy két ártatlan szemű gimnazista lép be, oldódott a helyzet.
Emlékszem az egész hangulatára, huzatára. Azzal kezdte, hogy ez a hatvanas évek és a kommuna téma már nem annyira érdekli, mert a jelenlegi mozgalmakkal foglalkozik. De megkaptuk tőle a kommunáról szóló tanulmányt is, újabb írásokkal együtt. Bár, lehet, hogy az utóbbiakat Pap Tamástól kaptuk, a Ganz-Mávag Művelődési Ház népművelőjétől. Mindenesetre egy csomó írásos anyaggal távoztunk. Azt is megtudtuk, hogy Gergely a Ganzban is tart előadásokat.
BDÁ: Én is elcsíptem ott előadásokat: Hámos Gusztáv szociófotóssal jártam először az Erdély Miklós és Maurer Dóra vezette Indigó csoportban. Nem sokkal utána Guszti is emigrált.
MJ: Pap Tamás szervezte a Ganzban az eseményeket, sok minden történt ott akkoriban neki köszönhetően.
BDÁ: A bátor népművelők egyike volt.
MJ: Miután elolvastam a tanulmányokat, amiket Gergely adott, nagyon elcsodálkoztam. David Bowie, Lou Reed, Brian Eno akkoriban nagyjából ismeretlenek voltak idehaza, ahogy az angliai punk mozgalom is…
BDÁ: … „jóval többről volt szó, mint könnyűzenei műfajról. Arról, hogy változtasd meg az életed!” – nyilatkozta néhány éve Peter Ogi, a Spions zenekar másik alapítója Molnár Gergely idevágó elméleti munkásságával kapcsolatban.
MJ: Ja, és kaptunk Gergelytől még Xantus Jánoshoz is telefonszámot, aki Sarkadi Borival meg Mész Andrással együtt kommunában élt egy darabig. Párszor elkeveredtem hozzájuk a katonaság alatt. Ez még bőven az URH előtt volt. Akkoriban ismerkedtem meg Csányi Attilával is valahol.
BDÁ: Csányi Attiláról – aki sajnos már rég nincs köztünk –, kevesen tudják, hogy a nyolcvanas évek elején a Croma zenekar alapító szövegíró-énekese volt és rajongott Klaus Nomiért. ’76-ban, amikor megismertem, az országból kiutasított Szentjóby Tamás írásaival járta a várost. Attila vitt el először az Fiatal Művészek Klubjába (FMK).
MJ: Én akkor még nem jártam az FMK-ba. Csak hétvégéken jutottam ki a katonaságtól, Kiss Laciék már elkezdtek Beatrice koncertekre járni. Néha én is kimentem Budaörsre. Oké volt, de nem érintett meg annyira.
BDÁ: Egyszer én is láttam őket, Budaörsön. Amikor a Térden állva című számukra letérdepelt a több száz ricsés, szerintem, ez a naiv ellenállás váltotta ki egyes ellenzéki körök, zenészek és képzőművészek szolidaritását, miután a Ricse kihúzta a gyufát a lemezgyári cenzoroknál.
MJ: Én is elmentem persze, de engem is egy elemeltebb világ érdekelt. Zeneileg és szövegben nem izgatott annyira az utcai punk, egy intellektuálisabb közeg vonzott. Ha pedig már utcai punk, akkor Sex Pistols. Az mellbevágott! Az ő zenéjük reprezentálta számomra azokat a helyeket, amik fejben nekem már Molnár Gergely tanulmányai óta megvoltak. Hozzá kell tenni, hogy az információk erről a kultúráról szűk körben terjedtek, lényegében Gergely tanulmányai is szamizdatban jelentek meg, ahogy sok minden akkoriban. Illegális formában, hatósági zaklatást vonva maga után.
| ||
BDÁ: Végül eljutottál valamelyik Spions koncertre? Én csak egy akciójukon voltam, Pesten, a Molnár utcai művházban.
MJ: Hallottam róla, hogy van Gergelynek egy zenekara is, tudtommal a legutolsó koncertjük volt, amire eljutottam, bár az is félbeszakadt.
BDÁ: Peter Ogi szerint két félbeszakadt koncertjük volt, az egyik az Egyetemi Színpadon. „És volt még legalább három, ami el sem kezdődött”.
MJ: Hát, én akkor az egyik félbeszakadt koncerten voltam, Pécsen, az egyetemen. Pont akkor kaptam eltávozást, egy Trabanttal mentünk le. Amit láttam, hallottam, az elég volt ahhoz, hogy minden összeálljon, az elüldözött gondolkodók, művészek, Godard, a kommunák… Lökést, irányt adott ez a félbeszakadt koncert. Húsz éves voltam, nagyon hatottak rám ezek a dolgok, miközben egy tök gyakorlatias életet éltem a katonaságnál, fölmostam, takarítottam. A punk Molnár Gergely olvasatában – azzal, hogy a kommunikációt tette a zene homlokterébe – megtisztította rockot. Kellett tenni egy gesztust.
BDÁ: „Dobj meg egy gesztussal baby!” – ez is Spions, Molnár Gergely egyik szövegének a sora.
MJ: Ez a gesztus visszavitte a gyökereihez a rockzenét, számomra meg egyáltalán hozzáférhetővé tette. A Spions koncert után azt gondoltam, ha ezt lehet, akkor én is ilyen zenekart szeretnék alapítani. Nekem az volt a tervem, ha leszerelek, egy ilyen független zenekart alapítok. Gergelyéket addigra lényegében a rendőrség kiüldözte az országból, ment a megfélemlítés…
BDÁ: A tervből hogy lett valóság?
MJ: Egy ideig a Tétényi úton, a kórház egyik helyiségében zenéltünk, nem lehetett próbának nevezni, mert nem volt mit próbálni. Nem voltak se énekesi, se szövegírói ambícióim, jobb híján verseket zenésítettünk meg. Elég rossz technikával gitároztam, kaptam egy súlyos ínhüvelygyulladást, begipszeltek hét hétre, esélyes volt, hogy soha nem tudok majd újra gitározni. Akkor azt mondtam: majd éneklek. Hazamentem és elkezdtem szöveget írni.
BDÁ: Valami ebből az időszakból megmaradt?
MJ: Egy sor. „Ez egy igen, igen kemény, kemény világ”.
BDÁ: Ez refrénként bekerült később az URH Bon, bon si bon című számába.
MJ: Volt még a Nulla dal, amit mi sose játszottunk, de az ETA később elkérte… Végül ’79 tavaszán, Budakeszin, az akkori barátnőmnél kezdtünk igaziból próbálni.
BDÁ: Hévizi Klárinál. Azért az ő nevét is őrizze meg az emlékezet.
MJ: Nála ismertem meg Vető Jánost, Víg Mihályt és Hunyást (Hunyadi Károly, gitáros – szerk). Hunyás és Miska volt a magja a Balatonnak, akkor még csak duóban, házibulikban játszottak. Amikor megismerkedtünk, jót röhögtünk, ők voltak a laza srácok, ezzel a névvel, hogy Balaton…
BDÁ: Ti meg a punkok, az Orgazmussal.
MJ: Nekem épp vörösre volt festve hajam. Aztán összevesztem a barátnőmmel, pontosabban ő veszett össze velem. Akkor, 1980-ban mentünk Józsefvárosba, a Kulich Gyula (ma: Kálvária) térre próbálni, ahol volt egy művészetterápiás program. Lekerültünk a pincébe, nem volt dobosunk, a billentyűsünk disszidált, bár később visszajött. Próbálgattunk, aztán a művészetterápiás program vezetője, Gerevich József szólt, hogy szeptember 13-án, a Pszichiátriai Napokon szokás szerint bemutatnak az ottaniak valamit. Ez augusztusban volt. Mondtam, hogy mi nem vagyunk zenekar, inkább elmegyünk.
Csányi Attilának, vagy Somának (Somoskői Lajos, az URH egyik alapító tagja – a szerk.) volt a mentő ötlete, hogy hívjuk el Müller Pétert, neki vannak szövegei. Őt én csak a névről ismertem, annyit tudtam, hogy filmrendező szakra jár. Elvben feküdt volna, zenét csinálni a szövegeire, főleg, hogy a próbák néha megszakadtak, annyira fájt a kezem. Péter hozott tíz-tizenkét szöveget. Abban már benne volt a Bétaville, a Kék fény. Én akkor írtam a 2000 és a Bye-bye című számaimat, próbáltam gitározni is meg énekelni, de kezdetben ez nem ment. Tetszettek Péter szövegei, elkezdtünk dolgozni, bár ekkor még nem gondoltunk egy hosszú távú valamire. Péter is egyszeri alkalomnak gondolta a koncertet, mi meg még ilyen kissrácok voltunk, nem gondoltunk erről komolyan semmit. Intenzív egy-két hét volt, de még mindig nem volt dobosunk. Salamon Andrást Péter hozta a színművészetiről, pár nappal a koncert előtt.
| ||
BDÁ: „Pszichedelikus szervezés.”
MJ: Az volt. Kiss Laci épp hallotta a rádióban a C’est si bon-t, egy világslágert, és már jött is az ötlet, hogy énekeljem rá az „ez egy igen, igen kemény, kemény világ” soromat arra a vokális alapra, hogy „bon-bon-bon-bon-si-bon”.
BDÁ: Gyűltek a sorok…
MJ: „A zene nem zene, a szöveg nem szöveg, senki nem tudja, hogy jön vagy megy” – ez is fejben megvolt már, Péter meg mondta, hogy neked is van egy szöveged, ami jó lenne ide.
BDÁ: „Túl sok a rendőr, túl sok a spicli, kevés a kurva, kevés a strici…”
MJ: Amire nagyon passzolt Péter töredéke: „a Blahán, a Blahán, ott szült meg engem az anyám”. Végül az egésznek az elejére került egy sor tőlem: „Csak egy party, egy party, de jó lapokat hozzá nem garantál senki”. Fel voltunk dobva, egy nappal a koncert előtt, egy kölcsönautóval mentünk Budaörsre a művházba, hangcuccért és útközben raktuk össze a számot. A piros lámpáknál gyakoroltunk, Péter meg a Laci énekelte, hogy „bon-bon-bon-bon-si-bon”, én meg rá a többi szöveget.
Akkor ez kész, mondtuk, ezt holnap játsszuk. Ekkor játszott a Balaton is először közönség előtt, ez volt életem első igazi koncertje. Nagyon működött minden, a zene, a szövegek. Péternek volt ez a Kék fény – szövege, adta magát a koncertcím: Orgazmus kék fényben. Utána odajött egy fej, azt mondta, hogy ő a Kassák klub igazgatója, és szeretne minket meghívni. Sági István népművelő volt, igaz és bátor ember. A Kassák-koncertünkön már telt ház volt, kábé háromszázan voltak.
BDÁ: Rendőrség?
MJ: Ezen a ponton még nem volt semmi. Igent mondtunk a felkérésre. Másnap beültünk Péterrel a Kecskeméti utcában az Alföldibe, ott határoztuk el, hogy jó, akkor zenekar leszünk.
BDÁ: „Ultra Rock Hírügynökség” – ezt én találtam ki Péternél, a konyhában.
MJ: De nekem nem tetszett. Egész délután agyaltunk, végül URH lettünk. A Kassák-koncertünk után odajött egy srác, egy miskolci fiú, hogy játsszunk a Bercsényiben. Taksás Misi volt, a Bercsényi klub vezetője. A harmadik koncertünkre már nem fértek be az emberek. Hihetetlen tempóban történtek a dolgok. A következő, a negyedik koncertünk a Jogi Egyetemen lett volna, de azt az utolsó pillanatban lefújták. Akkor épp nem volt próbahelyünk, elfogadtuk az ajánlatot, hogy a fellépésig az egyetemen próbáljunk – viszont mindig ki-be járkáltak valakik a próbák alatt.
BDÁ: Jegyzeteltek?
MJ: Ültek, néztek, aztán a koncert napján, mikor a közönség már gyülekezett, azt mondták a szervezők, hogy nem lesz koncert. Gondoltuk, hogy: „na, elkezdődik”. De aztán semmi nem lett, a Kassákban még volt egy koncertünk.
| ||
Az URH indulásával egy időben elkezdtem keddenként a Balázs Béla Stúdióba járni, a nyitott napokra, vetítésekre, beszélgetésekre. A fejemben akkor még mindig az volt, hogy filmrendező leszek. Akkoriban kezdtem az FMK-ba is járni, ahol nagyon sok emberrel megismerkedtem és nagyon sok olyan élményem lett, ami befolyásolta az életemet. Bowie-t és Lou Reedet hallgattam, volt már egy csomó kazettám az akkori punk és new wave előadóktól: Ultravox, Clash, Nina Hagen, Patti Smith…
