"Nem mi kaptuk a pofonokat" - Peter Ogi zeneszerző a Spionsról

Film

Tavaly ősszel Underground katalógus címmel CD-válogatás jelent meg az 1980-90-es évek fontosnak tartott hazai zenekarainak archív anyagaiból. A gyűjtemény egyik legizgalmasabb darabja azonban még a hetvenes évek végéről származik: ez a maga korában alig ismert, de azóta a magyar punk "kályhájának" tartott Spions felvételeit tartalmazza. Az együttes alapítói, Molnár Gergely énekes-szövegíró és Hegedűs Péter gitáros-zeneszerző már 1978-ban elhagyta Magyarországot, s külföldön próbált szerencsét, de hamarosan elváltak útjaik. Hegedűs Peter Ogi néven vált ismertté. Íme a Spions története az ő előadásában.

Tavaly ősszel Underground katalógus címmel CD-válogatás jelent meg az 1980-90-es évek fontosnak tartott hazai zenekarainak archív anyagaiból. A gyűjtemény egyik legizgalmasabb darabja azonban még a hetvenes évek végéről származik: ez a maga korában alig ismert, de azóta a magyar punk "kályhájának" tartott Spions felvételeit tartalmazza. Az együttes alapítói, Molnár Gergely énekes-szövegíró és Hegedűs Péter gitáros-zeneszerző már 1978-ban elhagyta Magyarországot, s külföldön próbált szerencsét, de hamarosan elváltak útjaik. Hegedűs Peter Ogi néven vált ismertté. Íme a Spions története az ő előadásában.

*

Magyar Narancs: 1977-ben a Zeneakadémia hallgatója voltál, egy évvel később menekült kelet-európai gitáros Párizsban. Miért fordítottál hátat a komolyzenének?

Peter Ogi: Zeneakadémiai osztálytársammal, ifj. Kurtág Györgygyel baráti kapcsolatom alakult ki. Sokat jártam hozzájuk, a papája tanított is, s tulajdonképpen rajtuk keresztül ismertem meg azt a művésztársaságot, ami szembement a hivatalos kultúrával, és egy teljesen más értékrendet képviselt, mint amiről addig tudtam. Nyilván a család is közrejátszott abban, hogy Gyuri értesültebb volt nálam, én pedig nyitott az új ismeretekre, így partnerek lettünk olyan izgalmas zenei kísérletekben, ami különben tiltott gyümölcsnek számított az akadémián. Például Jimi Hendrix gitárjátékát analizáltuk, s tapasztalatainkat saját "kortárs" műveinkben használtuk fel. De neki köszönhetem azt is, hogy közreműködőként részt vehettem az akkori happeningeken, Halász Péter színházi előadásaiban, Hajas Tibor performanszain.

MN: Mit szóltak ehhez a Liszt Ferenc téren?

PO: Akkoriban még olyan idők jártak, hogy egy erősítőt sem lehetett bevinni az akadémiára, viszont mi az akkor fénykorát élő, Sári, Vidovszky, Jenei vezette Új Zenei Stúdióban is megtaláltuk a számításunkat, vagyis az iskola is tartogatott számos izgalmat. Igaz, hogy ezeket a zeneszerzőket szintén "rossz fiúkként" tartották számon, de nem lehetetlenítették el őket.

MN: Azért furcsa, hogy zeneszerzés szakos hallgatóként nem ebben a körben találtál magadra.

PO: E tekintetben kétségtelenül Molnár Gergely a kulcsfigura. Halász Péterékkel mozgott együtt, de amikor a Lakásszínház tagjai emigráltak, ő itthon maradt, és afféle zenés elméleti előadásokat kezdett tartani a popzene legnagyobb hatású, ám itthon teljesen ismeretlen előadóiról - Bowie-ról, Lou Reedről, Brian Enóról. Gergely elsősorban dalszöveg- és interjúfordításokat "adott elő", lemezeket mutatott be az ő sajátos megközelítésében. Elsőként ő hívta fel a figyelmet Magyarországon az angliai punkmozgalom jelentőségére. Hitt abban, hogy a punk olyan mozgásokat idéz elő világszerte, amelyeknek akár politikai következményei is lehetnek. De ezek az előadások nemcsak az új információk miatt váltak érdekessé. Gergely a művészet - konkrétan a performance-art - és az életforma felől közelítette meg a témát: számára a zene csak mint "ideahordozó" volt fontos. Jóval többről volt szó, mint könnyűzenei műfajról. Arról, hogy változtasd meg az életed! Azt hiszem, Gergely munkássága attól jelentős kulturális tett, hogy valóban megváltoztatott életeket. És nemcsak az enyémet.

MN: Ha a zene egyáltalán nem volt fontos a számára, miért alapította meg a Spionst?

PO: Kezdetben szó sem volt zenekarról, csupán arról, hogy a legközelebbi előadásában elénekli a program elején és a végén Lou Reed Walk On The Wild Side című dalát - élő, zenekari kísérettel. A magam részéről nem igazán voltam elájulva a dologtól. Ez a szám zenei értelemben semmi különös, csupán két akkord, a szövegét akkor még nem értettem. Aztán amikor másodszor is eljátszottuk Kurtág Gyurival az előadás végén, akkor nekem valami nagyon berezonált. Éreztem, hogy két akkord is tartalmazhat annyit, mint mondjuk egy Stockhausen-darab.

MN: Az annyit emlegetett rock and roll érzés?

PO: Valami olyasmi, de a zene legalább annyira. Tény, hogy az előadás után már én kezdtem el Gergelyt oltogatni, hogy alapítsunk zenekart, írjon szövegeket. Engem mint kortárs zeneszerzőt elsősorban az - ahogy én akkoriban neveztem - punk-kromatika érdekelt, ami a szöveggel és a disszonanciával is mint zenei elemmel számol. Érdekelt a zenének ez a hihetetlen leszűkítése, ahol kizárólag a szöveg teszi a helyére a dolgokat. Egyébként azt gondolom, hogy ennek a punk-kromatikának a csúcsát zenei értelemben Kurt Cobain és a Nirvana munkássága jelenti. Mindezt csak azért mondom, mert akkoriban az én fejemben is valami hasonló elképzelés derengett, de 1977-ben ennek sem a technikai, sem a "történelmi" háttere nem volt meg. Borzasztóan érdekelt, hogy ezekkel a kromatikákkal mit lehet kezdeni, de legalább annyira izgalmas volt az, hogy egy punkegyüttes zeneszerzőjeként a közönséggel való folyamatos kommunikáció is biztosított, ami sokkal izgalmasabbnak tűnt, mint az akadémiai elefántcsonttorony. A punkban nem szükségszerű, hogy tonálisak legyenek az akkordváltások, voltaképpen hagyományos zenei értelemben semmi sem szükségszerű, hiszen minden a szöveg köré rendeződik. Lehet, hogy csalódást okozok ezzel, de engem ez a dolog sokkal jobban izgatott, mint a punk magasba tartott zászlója, hogy váltsuk meg a világot.

MN: Ifj. Kurtág György helyett Zátonyi Tibor lett a másik gitáros.

PO: Tibor nem volt zenész, én tanítottam meg neki az első akkordokat. Voltaképpen az a zenei forma, amit a Spions itt, Magyarországon megvalósított, Tibor ösztönös játékával teljesedett ki.

MN: Hogyan születtek a dalok?

PO: Gergely rengeteg számot mutatott meg, és nem csak az ő mitológiájának kedvelt előadóitól. Vagyis a régi rock and roll előadók, a Rolling Stones dolgai abszolút belefértek a képbe, ellenben az olyan zenészek, amilyen Frank Zappa volt, fel sem merültek. Ugyanis abban a pillanatban, hogy a zene nagyobb teret kapott, egy zenekar már nem volt izgalmas Gergely számára. A Stooges jöhetett minden mennyiségben, a Mothers Of Invention még véletlenül sem.

MN: Magyar előadók?

PO: Soha. Nem léteztek a számára, ignorálta őket, de mint mondtam, őt valójában a zene nem érdekelte. Mai fejjel merem állítani, hogy a hatvanas évek egyik legnagyobb zeneszerzője Szörényi Levente volt, de ez 1977-ben szóba se került. Gergely világa a szövegírás volt, s valóban sikerült egy teljesen más szövegvilágot megteremtenie. Azok a szavak, szófordulatok, az a világlátás, amit megfogalmazott, addig teljesen ismeretlen volt a magyar zenében. És még a születésük után is pár évig. Gergely szövegeinek hatása csak a nyolcvanas évek elején vált közismertté az URH, a Kontroll Csoport és a többiek nyomán.

MN: Ha jól tudom, összesen két Spions-koncert volt Magyarországon. Mindkettő félbeszakadt.

PO: És volt még legalább három, ami el sem kezdődött.

MN: Mi akadályozta meg a fellépéseket?

PO: Az elsőt az Egyetemi Színpad igazgatója szakította félbe, mivel zenélésről nem volt szó, csak Gergely felolvasásáról. A másodikon valaki lezárta az elektromosságot. Mindkét alkalommal megjelentek ott olyan emberek is, akiknek láthatóan semmi közük nem volt a dologhoz, és ez komoly feszültséget teremtett. Néhány pofon is elcsattant ott a helyszínen.

MN: Te is kaptál?

PO: Nem mi kaptuk a pofonokat. De a barátaink, miután látták, hogy "idegenek" is vannak a helyszínen, a maguk intellektuális eszközeivel próbálták ezeket a - feltehetőleg hatósági - személyeket sarokba szorítani. Beszélgetni kezdtek velük, amit ők viszont provokációnak tekintettek, és a maguk egyszerű eszközeivel reagáltak le.

MN: Hányan voltak ezeken a koncerteken?

PO: Ötven-hatvan ember. Azt nem mondanám, hogy mindenki rajongott volna értünk, és ez nemcsak a "megfigyelőkre" vonatkozik.

MN: Volt-e a Spionsnak bármiféle "jövőképe"?

PO: Mint mondtam, ez elsősorban performace-art volt. Szerinted volt valaha a performance-artnak Magyarországon bármiféle jövőképe?

MN: Ennek azért ellentmond, hogy néhány dalotokat a Balázs Béla Stúdióban rögzítették. (Egyebek mellett ez hallható a tavaly megjelent albumon - L. T.)

PO: Csupán éltünk egy - dokumentálási - lehetőséggel. Nem volt, nem is lehetett semmiféle tervünk a felvétellel, arra pedig végképp nem gondolhattunk, hogy ez valaha is megjelenik.

MN: 1978-ban Molnár Gergellyel elhagytátok Magyarországot. Miért döntöttetek így?

PO: Ez az én ötletem volt, és a mai napig komoly lelkiismeret-furdalást okoz. Valójában kétszer változtattam meg Gergely életét, előbb amikor rábeszéltem a Spionsra, aztán pedig amikor rábeszéltem, hogy menjünk ki. Nem volt ugyanis egyértelmű, hogy nincs más választásunk. A Spions még nem vált annyira ismertté, hogy komolyabban felkeltette volna a rendőrség érdeklődését, voltak ugyan zaklatások, házkutatások, de nem tartottunk ott, hogy kiutasítottak volna az országból. Lehet, ha itt folytatjuk, ez várt volna ránk, de lehet, hogy nem nyúltak volna hozzánk. Én azonban - és ez némiképp ellentmond annak, amit a performance-arttal kapcsolatban jegyeztem meg - elsősorban zenésznek tartottam magam, vagyis szerettem volna, ha a produkció valamiféleképpen kiteljesedik. Erre Magyarországon nem volt esély.

MN: Miért gondoltad, hogy odakint kiteljesedhet?

PO: Nagyobb mozgástér kínálkozott. Az akkori időket nem lehet összehasonlítani a mostaniakkal. Punkok voltunk a vasfüggöny mögül, és ezt 1978-ban még izgalmasnak tartották bárhol Nyugaton. Másfelől a már többször emlegetett performance-art is érdekelte a kintieket. Végül Párizsba mentünk, és a fogadtatással nem is voltak nehézségeink. Első fellépésünk a Beaubourgban volt, ami mégiscsak a modern művészeti múzeum, nem pedig egy punkklub.

MN: Egy ilyen lehetőség valamiféle kapcsolatrendszert feltételez.

PO: Eleinte azok a kint élő magyarok segítettek, akik a Libération című progresszív baloldali lap holdudvarához tartoztak - később afféle kedvencei lettünk az újságnak. Tulajdonképpen sikerült olyan emberekkel megismerkednünk, olyan támogatókat találnunk, akik - legalábbis egy ideig - fantáziát láttak a Spionsban. Kelet-európai menekült státusunk, Gergely radikális megnyilvánulásai izgalmat, újdonságot jelentettek. És nem csak a franciáknak. Egy akkori menő brit producerrel, Robin Scott-tal dolgoztunk együtt.

MN: Mégis forróvá vált a talaj a Spions, pontosabban Molnár Gergely számára. Najmányi László, aki szintén veletek volt Párizsban, ezt mondta (lásd: "A rock and roll már nem fért bele", Magyar Narancs, 1997. január 30.): "Nyilvánvaló volt, hogy főszerepet játszunk majd, hogy hamarosan nagyon is ismertek leszünk az egész világon. S akkor őrült helyzet jött létre. Valaki ellopta a Gergely útlevelét. És útlevél nélkül nem lehetett sehova se utaznia. A titkosszolgálatok állandóan a nyomunkban voltak."

PO: Ezzel kapcsolatban teljesen zavarossá válik a történet, és valószínűleg sosem tudjuk meg az igazságot. Gergely útlevélelvesztésének van még egy csomó más változata, ilyen-olyan vádaskodások, egyebek mellett az, hogy én loptam el tőle. Ezzel azt is szeretném érzékeltetni, hogy egy idő után megromlott odakint a kapcsolatunk. Ennek az okát abban látom, hogy ő is és Najmányi is ráállt bizonyos "tripekre", aminek logikus következménye lett, hogy a valóságosat összekeverjék az elképzelttel. Gergely tulajdonképpen egy másik dimenzióba került: kidolgozta a maga Spions-koncepcióját, aminek lényege az "igazi ügynök" volt, aki mindenkinek dolgozik. Levelet írt a nyugati és a keleti vezetőknek is, és felajánlotta a szolgálatait. Az egésznek az volt a lényege, hogy ha mindenkit elárul mindenkinek, akkor nincs is értelme a háborúnak, vagyis megvalósulhat a világbéke. És ő ezt a lehető legkomolyabban gondolta. Egyáltalán nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy Gergely későbbi pokoljárásában (bővebben lásd a már idézett Najmányi-interjút - L. T.) a magyar vagy bármilyen titkosszolgálat keze is benne volt, hiszen ő akkoriban - naivitásával együtt - már olyan eszközöket használt, amiről azt gondolhatták, hogy akár politikai bonyodalmakat is okozhat.

MN: Számodra mit jelentettek ezek a megnyilvánulások?

PO: Kimondottan veszélyesnek tartottam. Mondjuk Malcolm McLaren artakciója engem is lenyűgözött, hiszen a "Nagy rock and roll svindlivel", vagyis a Sex Pistols és a punk kitalálásával és befuttatásával sikerült felrobbantania és átalakítania, lebuktatnia az addigi szórakoztatóipart, mely addig sem volt más, mint szimpla manipuláció. De Gergely ennél messzebbre akart merészkedni a performance-art területén. Azt hitte, hogy amit Malcolm meg tudott valósítani a show-businessben, azt a világpolitikával is meg lehet csinálni. És a Spions ennek csupán az egyik eszköze lett volna. Ebben viszont én már nem akartam részt venni. Én zenei kiteljesedésre számítottam, ám ezt csak később, Gergely nélkül tudtam megvalósítani.

MN: Mikor találkoztál vele utoljára?

PO: Miután a Spions feloszlott, soha többet nem beszéltünk. Sajnos. Noha most éppen keresem őt a megjelent Spions-album ügyében.

false

Neked ajánljuk