A plakáton lovak, tigrisek, légtornászok, színes fénycsóvák, a bejárat előtt vastag teveszag: igazi, tradicionális cirkusz. Valódi szenzáció - gyerekeknek; akiknek ma már az állatkertbe kell menni egy élő kecskéért, itt közelről láthatnak néhány vadállatot. Minden olyan, mint régen, vagy majdnem.
A Városliget - legalábbis a cirkusz közelében - sokat változott. A kacsaállomány a tóban megtízszereződött az utóbbi években: a tőkés réce tojója unottan sétálgat a Gundel előtt parkoló autók között. Néha egy szürkegém is megtelepszik a Szépművészeti Múzeum tetején. Érthető, az állatkertben ingyen kaja van, egyszerűbb itt domesztikálódni, mint a Dunára járni halat fogni. A parkban sétálók többsége csipsszel, pereccel eteti őket, csoda, hogy túlélik. A cirkusz előtt és az előtérben a szolgáltatói szféra összes ajánlata, minden kapható fagylalttól a szőrállatkákig. Mozgó perecárusokat nem láttam. A nyakba akasztós kosárból most világító kis kézi ventilátorokat árulnak, meg még valamit, amiről nem tudom, hogy mi, de világít, villog és zenél.
*
A Casartelli család magasiskolája után Alfred Beatour egyszerre 12 lovat idomít: körben, nyolcas formában, kettesével szinkronban, vagy "csak" egyenes vonalban egymás mellett lépdelnek, úgy, hogy senki sem előz. Az egyik előrecsúsztatja két mellső lábát, s kecsesen keresztbe teszi egymáson.
S jő Aladdin mesevilága - teatralizált állat-revü. Nem a francia cirkusz-színház világát, inkább Fellini bájos esetlenjeit idézi. A dzsinn kétméteres - teáskannára emlékeztető - lámpásból lép elő, és Aladdin kívánságára varázsol egy gyönyörű hercegnőt. A történettel nem foglalkoznak tovább, ránk tör a mesés kelet: táncosnők, állatkavalkád. Fekvő dromedárok felett átugráló lámacsapat, három tulok (épp csak besétálnak, majd kimennek). Lassú lépésekkel két komoly zsiráf, fejük egy magasságban az első erkélysorral, elfogadnak két banánt, majd ugyanolyan lassan, ahogy érkeztek, távoznak. A gyerekek visítanak. A produkció végén egy éneklő párocskával körbeszáguld a repülőszőnyeg. Annyira hitelesek, még mikroport is van a szájuk előtt!
A tigriseket a legelszántabb állatvédő sem nevezheti hátrányos helyzetűnek. Ráérősen teszik, amit kell, nem idegesek, fogsorukat is csak azért mutogatják, mert illik (vérprofik, még szép). Kevin Huesca - a hasbeszélőt nemrég láttuk Budapesten, a cirkuszgálán - szájmozgatásra kér néhány nézőt, nyuszifüllel, szarvval és csápokkal szereli fel őket és szinkronizál. A "plasztikus akrobaták" - Trio Larouss - viszik el az összes babért, aranyozott testükből piramist építenek, elképesztő alakzatokba rendeződnek: nyers erő, kényesen kiszámított egyensúly. A Bukovina ugródeszkás akrobatacsoportból valaki konkrétan átrepüli a porondot, a másik ötös szaltót ugrik. Csak úgy, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne, már a mi szemünk se rebben. A tangó a levegőben című produkció szereplői mintha két selyemsálon dolgoznának, magukra tekerik, lebegnek, csúsznak, zuhannak - ez a produkció idézi leginkább a színházat. Zsonglőrök, skót szoknyás ugrókötelezők; a számok között Mr. Lorenz, a bohóc és társa, a feminin Otto domborít.
Mindenki szép ruhában. Ez nem a lefutott harisnyák világa, minden ízléses, vagy - a flittereivel - épp ideillő. A tevék takarója dúsan hímzett, az arab telivérek csótárja gyönyörű piros strucctoll. Szép kiállítás, egy kicsit szégyelljük magunkat, mert a nézőtér háromnegyede üres. Mindegy. A magas vendégművészek ugyan-úgy játszanak, mintha teli lenne. A zárókép után Mr. Lorenz és Otto hófehér hálóruhában még visszatér, Otto műszempilláival pislog még egy kicsit, megfordulnak, elfújják a gyertyát és elmennek. Jó éjszakát! A cirkusz a végén mindig elmegy.
Fővárosi Nagycirkusz, előadások augusztus 27-ig
