A lemez felfedezés a magyar zenehallgató számára, hiszen a muzsikus, akinek játékát bemutatja, nem otthonos a magyar hangversenytermekben. Pedig az album kilenc számának tanúsága szerint érzékeny muzsikus és virtuóz zongorista. Alain Lefèvre Franciaországban született, de szüleivel 4 évesen áttelepült Kanadába, hogy később, 17 éves korától felsőfokú zenei tanulmányait hazájába átmenetileg visszatérve, Párizsban végezze, Pierre Sancan növendékeként, a Conservatoire falai között. Az antológia azért viseli a Párizsi éveim címet, mert a válogatásban felcsendülő Debussy-, Satie- és Ravel-darabok az előadó számára nosztalgikusan idézik fel a növendékévek hajdani édenkertjét.
Az Arabeszk, A boldog sziget, a Gymnopédiák, a Szonatina, a Pavane egy infánsnő halálára és a Holdfény előadása azt mutatja meg, hogyan lényegül át a hangszeres elegancia – a kristályos billentés, az áttetsző hangzás, a technikai biztonság és a pontosság – szellemi eleganciává a színgazdagság, az atmoszférateremtés képessége, a láttató erő és a fantázia által. A lemez stílus- és hangulatvilága egységes: az előző századforduló kifinomult párizsi hedonizmusát jeleníti meg. Ebbe a szellemi közegbe eltérő formátumával és németes komolyságával némiképp idegen testként ékelődik a lemez kakukktojása, César Franck Prelűd, korál és fúga című darabja, de ez is nyereség: így legalább egy súlyos alkotás méltó tolmácsaként is bemutatkozhat Alain Lefèvre. A nagyság leheletét nem érezzük a lemezzel ismerkedve, de amit hallunk, makulátlan, nemes és élményt adó muzsikálás.
Warner Classics, 2019
