„Ezzel a szimfóniával végre sikert akarok aratni, és pénzt akarok szerezni, hiszen a mű semmi egyéb, mint humor, vidámság és hatalmas kacagás az egész világ felett.” Az 1890-es évek közepén így szakadt ki a bizakodással elegy fogadkozás Gustav Mahler-ből, hogy aztán alig huszonnégy óra múltán már így borongjon egy következő levelében: „Semmit sem fogok elérni a 3. szimfóniámmal. A közönség sohasem fogja megérteni és befogadni a vidámságát, inkább az Első és a Második szimfónia küzdelmeibe és szenvedéseibe kapaszkodik majd, és a Harmadikat ezek következményeként fogja értékelni.”
Akárhogy is, a munka végeredménye egy minden szempontból nagy, sőt hatalmas mű lett, hogy mást ne mondjunk: Mahler 3. szimfóniája a koncertrepertoár leghosszabb alkotása. Ha jól figyeltünk, most vasárnap már a második alkalommal szólal majd meg az idén a Müpában ez a hattételes remek, méghozzá egészen illusztris előadókkal: Zubin Mehtával és az Izraeli Filharmonikus Zenekarral (Nemzeti Hangversenyterem, szeptember 8., fél nyolc). A 83 esztendős dirigens olyannyira régen visszajáró vendége Budapestnek, hogy legelső itteni fellépésére több mint fél évszázada, 1963 tavaszán került sor, amikor is a Ki Mit Tud? zsűrijének életfogytig tagja, a zenetudós Pernye András így értékelte az ifjú párszi (képünkön) magyarországi debütálását: „Ez a fiatal művész a zenei értelmezés, a bravúros technika és a korlátlan hatóerejű szuggesztió kivételesen ritka ötvözete. Mindent tud, amit karmesternek egyáltalán tudnia lehet – sőt egy szemernyivel még annál is többet: felismeri és megvalósítja saját képességeinek harmóniáját. Nincs szüksége arra, hogy koncentráljon, mivel ő maga a koncentráció. Vele kapcsolatban fel sem vethetjük azt a kérdést, hogy milyen viszonyban van az előadott művel, ugyanis a megszólaltatás pillanatában ő maga a mű és az előadó egyszerre. Mehta ösztönösen-tudatosan ismeri a muzsika legmélyebb titkait. És egyben megtanít bennünket arra, hogy ezek a titkok a lehető legegyszerűbbek és olyan maguktól értődőek, mint valami természeti jelenség.”
A lassan nekilóduló új koncertévad első napjainak másik fontos eseményére ugyancsak a Müpában kerül majd sor, hála Vashegyi Györgynek és két együttesének (Nemzeti Hangversenyterem, szeptember 11., fél nyolc). Ők ugyanis, bizonnyal magyarországi bemutató gyanánt, megszólaltatják majd a nevéről sem igen ismerős XVIII. századi francia kismester, Jean-Baptiste Lemoyne Phèdre című 1786-os zenés tragédiáját. A komponista – akit egyébként betűre ugyanúgy hívtak, ahogyan a jelenlegi francia külügyi államtitkárt – nemcsak stílusváltásait tekintve volt korának hű fia, de témaválasztásait tekintve is, amit jól igazol a jakobinus diktatúra napjaiban bemutatott, utolsó előtti zenés színpadi művének teljes címe: Az igazi sans-culotte-ok, avagy a republikánus vendégszeretet.
Végezetül említsük, immár kutyafuttában a zeneakadémiai és most zongoracentrikus Bartók Világverseny és Fesztivál elő-, közép- és döntő-döntőjét, meg egy gazdag programú kamaraestet, ahol is Kodály, Clara Schumann, Sosztakovics és Richard Strauss műveit Balog József és a gordonkás Szabó Péter játssza majd (Magyar Rádió Márványterme, szeptember 10., hét óra).
