rés a présen: A Keane zenekar megalapításakor, 1997-ben mi volt a fő elképzelésetek?
Tim Rice-Oxley: Csak élveztük, hogy tanulmányozhatjuk a hangszereinket, és dédelgettük az álmot, hogy egyszer mi leszünk a The Beatles vagy a U2. Ebben az évben jött ki az OK Computer (a Radiohead harmadik albuma - a szerk.), ami a brit zene történetében, így a mi életünkben is jelentős esemény volt, inspirált minket nagyon.
rap: Az elmúlt évtizedben sztárok lettetek. Változott-e közben a hozzáállás, a stílus, és volt-e csapatbővítés vagy tagcsere?
TC: A zenénk minden egyes megjelent albumunkkal változott valamit. Mindig próbáljuk magunkat tartani ahhoz, hogy a lehető legjobb dalokat írjuk, olyanokat, amelyek mondanivalója egy kicsit megváltoztatja az emberek életét. A küzdelem a hírnévért addiktív és veszélyes is lehet, mert az ember egyre többet akar, s nagyon könnyű eltávolodni az igazán fontos dolgoktól. Nem az a zenekar vagyunk, amely nagyon könnyen alkalmazkodik a média elvárásaihoz, így megtanultuk, hogy az a legjobb, ha a zenekészítésre fókuszálunk, illetve arra, hogy higgyen bennünk a közönség. Általában hisznek.
rap: Miben vagytok tipikus angol zenekar, és miben nem?
TC: Szerintem a brit zenekarokra alapvetően jellemző, hogy képesek az evilági drámákat, a mindennapi történéseket, illetve a hétköznapi életet a középpontba állítani. Ez kihallatszik a Beatles, a Smiths, a Radiohead, a Blur és minden nagy brit zenekar dalaiból. A mi számaink is mindig erről szóltak, részben a felsorolt zenekaroktól inspirálva. Inkább írok dalt a saját kisvárosi életem valamely apró, valóságos mozzanatáról, mint meghallgassak száz számot arról, hogyan kell a nagyképű VIP-bárokban partizni Las Vegasban. Igazán szívből írunk és szerzünk zenét, ez talán meg is különböztet minket. Minden szó, minden dallam őszinte, amit megalkotunk, és valóban sokat jelent nekünk. Sajnos nem hiszem, hogy ez érvényes volna a zenekarok többségére. Büszke vagyok magunkra, olyasmit csinálunk, amit értékelnek az emberek.
rap: Milyen turnéval érkeztek Budapestre? Milyen jelentősebb állomásai lesznek még?
TC: Március óta turnézunk, így ez igen elfoglalt év volt eddig. Dél-Koreában várjuk épp a Tokióba induló gépünket. Meglehetősen jó formában vagyunk, az eddigi koncertek jól sikerültek, úgyhogy Budapest is számíthat ránk. Nagyszerű estet fogunk produkálni a rajongóinknak október 30-án a Petőfi Csarnokban. Ez lesz az első látogatásunk Magyarországon, így megpróbálunk minden számot eljátszani, amit a magyar közönség hallani akar, vagy együtt szeretne énekelni velünk. Alig várjuk.
rap: Mik a közeli és távoli tervek?
TC: Egész évben turnézunk, Ázsia után hat hétig Európában, aztán Nagy-Britanniában, majd egy miami kiruccanás után karácsonyi szünetet tartunk. Aztán visszatérünk az Egyesült Államokba és Dél-Amerikába, utána nem is tudom, el kell döntenünk, csinálunk-e új lemezt.
rap: Vannak önálló projektjeid?
TC: Csináltunk egy alter-country duót pár éve Jesse Quinnel a zenekarból, Mt. Desolation néven. Nagyon élveztük, és azt hiszem, majd szeretnénk egyszer még egy lemezt is csinálni. Van néhány kóbor dalunk. A zenén kívül nem nagyon foglalkozom mással, de talán szeretnék többet utazni csak úgy, az élvezet kedvéért, és nyelvet tanulni, meg barkácsolni. A Keane jó időre megszabta az életünket, és talán jó volna egy kis szünet, hogy visszatérjünk a való életbe. Van két gyerekem, és szeretnék velük több időt tölteni, amíg szükségük van rám, és amíg ők is szeretnének látni engem.
rap: Ha ezentúl csak alkalmazott zenészként dolgozhatnál, kinek dolgoznál a legszívesebben?
TC: Bruce Springsteennek. Imádom, ahogy a zenekara improvizál, és állandóan változik. Sajnos nem gondolom, hogy elég jó zenész volnék ehhez.
rap: Milyen hangszeren tanulnál meg még, ha tehetnéd?
TC: Szeretnék jó gitáros lenni. Ezt fel kell írnom magamnak. És bárcsak jobban tudnék énekelni!
