Álló ováció és elismerő kritikák kísérték a Budapesti Fesztiválzenekar európai turnéját

  • narancs.hu
  • 2023. június 1.

Zene

A Fischer Iván vezette zenekar koncertjeit a The Guardian, a The Times és a Die Presse kritikusai is méltatták.

Ötcsillagos kritikák zúdultak Fischer Iván karmesterre és a Budapesti Fesztiválzenekarra (BFZ) májusi európai turnéjuk után, Bécs, London, Brugge és Lipcse közönsége pedig egytől egyig álló ovációval ünnepelte a magyar együttest – olvasható a zenekar közleményében. A BFZ koncertjeit többek között a The Guardian, a The Times és a Die Presse kritikusai is méltatták.

„Nagyon megérdemelte az álló ovációt a Fesztiválzenekar, ez a Mahler-előadás minden elemében ötcsillagos volt” – írta a The Times kritikusa a zenekar londoni hangversenye után, amelyet a Royal Festival Hallban adtak. A zenekar a The Guardian kritikusát is lenyűgözte. A szerző úgy fogalmazott: „Szinte elviselhetetlenül megindító, egész egyszerűen kimagasló.”

De nem csak a londoni, a bécsi koncert is nagy siker volt az ikonikus Musikvereinban. A Die Presse kritikusa szerint Bartókot senki sem játszik jobban, mint Schiff András zongoraművész és a BFZ Fischer Iván vezényletével. A zenekar ezt követően Brugge-ben rezidensként lépett fel, ahol négy koncertet is adtak, az európai turnét pedig Johann Sebastian Bach városában, Lipcsében zárták. A hangversenyt élőben közvetítette az Arte, a koncert június 22-ig ezen a linken visszanézhető.

A Budapesti Fesztiválzenekar legközelebb júniusban kel útra, akkor Spoletóban mutatják be Fischer Iván legújabb operarendezését, a Pelléas és Mélisandot, amelyet a magyar közönség szeptemberben láthat majd a Müpában. A zenekar augusztusban két ikonikus fesztiválon, a BBC Promson és az Edinburgh-i Nemzetközi Fesztiválon ad összesen hét koncertet.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.