„Nem több és nem kevesebb, mint valamiféle pot-pourri” – írta egy névtelen kritikus Schumann Karnevál című ciklusáról eredeti megjelenése után, és rögtön hozzátette: kiemelkedő jegyei ellenére „sem nevezhetjük műalkotásnak”. A kor szigorúbb esztétikai elvei tükrében végül is nem tévedett. A zongorára írt ciklus afféle bennfentes játék, amelyben Schumann zenei köréhez tartozó, képzelt és valós figurák sokasága jelenik meg: Chiarina és Estrella, Pantalone és Columbine; a mai hallgató legfeljebb Clara Schumannra, Chopinre és Paganinire ismerhet rá. A zeneszerző maga is úgy vélte, hogy a darabban megjelenő karakterek és hangulatok túl gyorsan váltogatják egymást ahhoz, hogy a közönség követni tudja azokat: „alighanem ide-oda kapkodják majd a fejüket”. Érdi Tamás zongoraestjén mégsem futamodhat meg a nagyérdemű, amikor örökzöld Chopin-darabok – az Andante spianato és nagy polonéz, valamint négy mazurka – után a Karnevál is elhangzik (Óbudai Társaskör, június 9., hét óra).
Az évad utolsó koncertjén fiatal klasszicisták műveit játssza a Fesztiválzenekar: Haydn legelső szimfóniáját a tizennégy éves Mozart zsengéje, majd a tizenkét éves Mendelssohn vonósszimfóniája követi, és egy eredetileg fuvolára készült oboaverseny Victor Aviat szólójával. Végül egy kakukktojás, Richard Strauss Rózsalovag című operájának keringői zárják a műsort (Zeneakadémia, június 9., háromnegyed nyolc; június 10., fél négy).
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
