A teljes olasz politikai elit felvonult 1958. január 2-án este a római operaházban Bellini évadnyitó Normájának előadására. Ám az ünnepelt szopránénekes, a címszerepet alakító Maria Callas az első felvonást követően nem volt hajlandó visszamenni a színpadra. „Megbetegedtem” – jelentette be, majd elhagyta a helyszínt. A közönség tombolva fütyült, a világsajtó botrányt kiáltott. Az olasz elnököt faképnél hagyó, temperamentumos díva képe örökre és lemoshatatlanul hozzátapadt Maria Callashoz, holott a görög-amerikai énekesnő az előadás idején valóban hangszálproblémákkal küzdött. Évekkel később pert is nyert az operaházzal szemben, amiért az Callas előzetes kérése ellenére nem biztosított beugró énekest a szerepre, majd az eset után lemondta további fellépéseit is.
Dívák és hiedelmek
Bár a legendás karmester, Carlos Kleiber gyaníthatóan több fellépését mondta le, mint amennyit elvezényelt, és a 2018-ban visszavonult jazz-zongorista, Keith Jarrett sem csak improvizációiról, hanem félbeszakított koncertjeiről is híres, úgy tűnik, a hangszeres zenészekre általában kevésbé jellemző az ilyesfajta kiszámíthatatlanság – Martha Argerich zongoraművész, illetve egykori protezsáltja, a koncertjeit olykor spirituális diszkomfortra hivatkozva lemondó Ivo Pogorelić tartozik a kevés nevezetes kivétel közé. Az énekesek között mintha több példa akadna erre: elég José Carrerasra, Jonas Kaufmannra vagy Anja Harterosra gondolnunk. Utóbbiról frappáns mondás is született: „ha énekel, az est varázslatos – ha pedig nem, az meg olyan Harteros”. Montserrat Caballéról egy időben ez a vicc terjedt: „A művésznő ebben az évadban csupán korlátozott számú lemondást vállal.” Az ellenkezőjére is akad persze példa: Joan Sutherland édesanyja az énekesnő egyik New York-i fellépésének napján hunyt el, ő mégsem mondta le az esti koncertjét. „Édesanyám is azt szerette volna, hogy teljesítsem a kötelességemet” – nyilatkozta később.
Előadó-művészeti berkekben nem számít ritka jelenségnek, ha egy énekes szólista – látszólag különösebb ok nélkül – fájlalni kezdi a torkát a próbák alatt, köszörüli a torkát és köhög, vagy éppenséggel kilátásba helyezi fellépése lemondását. A produkciókon dolgozó szakemberek tisztában vannak azzal, hogy ettől nem kell feltétlenül pánikba esni: az énekesek rendszerint színpadra lépnek és sikert aratnak. A hiedelmek ellenére az sem jellemző általánosan, hogy „dívaságból”, azaz manipulációs szándékkal hangoznának el ezek a mondatok. Joggal merülhet fel tehát a kérdés: mi idézhet elő olyan intenzív stresszt, amelynek hatására valaki így elbizonytalanodik a saját képességeit illetően? És mihez vezethet, ha ez az állapot krónikussá válik?
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
