A majdnem száz évet élt író első ötven éve szinte folyamatos katonáskodásban telt. 1895-ben Heidelbergben született, és már 1913-ban elszökött az atyai háztól, hogy beálljon az idegenlégióba. Ám az apa nem enged, minden befolyását latba vetve, hat hét után visszaszerzi fiát, aki aztán az I. világháborúval vigasztalódik, meg is kapja a Vaskereszt első fokozatát.
Figyelmébe ajánljuk
Nyerjen jegyet a Nyári fény, aztán leszáll az éj vetítésére!
- narancs.hu
Jöjjön moziba a Magyar Naranccsal, és nézze meg velünk a Nyári fény, aztán leszáll az éj című új izlandi filmet!
A Szőlő utcai javítóintézet letartóztatott vezetőjével hozott létre „csendes szobát” a pedofília miatt kizárt pap
Kultikus rendezőkkel és Oscar-nevezettekkel jön az idei Szemrevaló
- narancs.hu
Tom Tykwer és Christian Petzold új filmje mellett Németország és Ausztria idei Oscar-nevezettje is látható lesz a fesztiválon. A vetítéseket a budapesti Művész moziban tartják, a nyitófilmet azonban kivételesen a Puskin moziban lehet majd látni.
Korrigált a KSH a szegénységi adatokon, súlyos megállapításokat lehet levonni belőlük
A családbarát kormány regnálása idején nem csökkent a relatív szegénységben élők aránya, cserébe a fiatalok és az idősek helyzete romlott. Ezt most már a KSH is igazolja.
Minden nap egy forradalom
A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, lázálomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.
Hogyan lett Mari hajléktalan?
A szerző negyedik novelláskötetének címei inkább verseket ígérnek. A negyven próza között három olyan is akad, amelynek alszövegei, ciklusai vannak.
Japán teaköltemény
A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.
Maximál minimál
A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.
Superwoman a falba simul
A szerző harmadik kötete első pillantásra az egymást meg nem értő nemzedékekről szól.
Egy józan hang
Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.