Meg kell hagyni, a thrash metal belterjes műfaj. Itt van példának rögtön a Testament: az alapító-énekes huszonakárhány éve lelépett, és átpártolt az Exodusba; megfordult benne a Death, a Forbidden és az Exodus néhány további tagja; no meg a Slayer mindkét eddigi dobosa - sőt a gitáros feleségül vette a metallicás Kirk Hammett exnőjét. Egyszóval tiszta Szomszédok, csak jobb a főcímzene - na ja, Etus minimum szívrohamot kapna, ha hallaná. Még a tragédiák is illenének a sorozatba: a Testament-énekes Chuck Billy mellkasában 2001-ben rákot diagnosztizáltak, de pár év alatt (úgy tűnik) nyom nélkül eltűnt a daganat. Hát igen, a happy endet még az ilyen kőkemény, bőrdzsekis rockerek is szeretik.
De visszatérve a tagcserékre: gyanús, hogy az a zenekar, amelyikben feltűnik Paul Bostaph - a leginkább a Slayer révén ismert dobos, akinek elévülhetetlen érdemei közé tartozik a(z egyébként épp 2001. szeptember 11-én megjelent) God Hates Us All című Slayer-korong lenyűgöző feldobolása -, már nem nyúlhat nagyon mellé. Bostaph pedig most épp a Testament dobcuccát próbálja szétszedni, és ez hallatszik is a The Formation Of Damnationön, a Testament majd egy évtizednyi stúdiószünet utáni első igazi albumán. Persze ne legyünk (ennyire) elfogultak: nem kell a ritmusszekciónál abbahagyni a fülelést, ha igazán jó dolgokat akarunk hallani.
A The Formation... épp olyan, amilyennek egy thrashalbumnak a huszonegyedik században lennie kell: tanítani lehetne (és néhány nagynevű pályatársuknak valószínűleg kellene is - mivel ezen a lemezen szerepel egy Killing Season című szám, adja magát az összehasonlítás az ilyen címmel épp a minap lemezzel jelentkező, hasonló zenei gyökerű Death Angel silány teljesítményével), ahogy az old-school, zsigeri és egyszerű thrashes gitártépéseket technikás, modern elemekkel keverik; ahogy Chuck Billy a megszokott, karcos éneklést néha lassúbb és dallamosabb, néha deathesebb vokállal váltogatja. Persze az ő hangja magában is el tudna adni egy lemezt, pláne mivel azon kevesek közé tartozik, akiknek az eltelt húsz évben inkább fejlődött, mintsem megkopott volna a teljesítménye.
A lemez néha közel áll ahhoz, hogy unalmassá váljon, ám a megannyi kiállás és gyors váltás révén ezt még épp el tudja kerülni; sőt talán ezek révén is egészen slágeres, dúdolható nóták is születtek. Nem a legmegszokottabb dolog az ilyesmi egy thrashbandától - de ezt az újítást a legnagyobb örömmel fogadjuk.
Nuclear Blast/HMP, 2008
