Lemez

Anthrax: For All Kings

  • Soós Tamás
  • 2016. április 17.

Zene

Ha a Slayer a militáns agresszora, a Megadeth a politizáló paranoidja, a Metallica pedig szimplán a szupersztárja a thrash metal Big Fourjának, akkor az Anthrax a jófej szomszéd srác, aki leginkább hülyülni szeret. Őket a lazaságuk miatt akkor is csípni lehet, ha a Slayer húsdarálójába, Dave Mustaine agymenésébe vagy a Metallica sztárallűrjeibe belefáradt az ember, mert a gyengébb eresztéseik is szórakoztatnak a vállrándítós hozzáállás miatt.

Éppenséggel a For All Kings is egy gyengébb kiadás, méghozzá az utolsó hangig hibátlan Worship Musicé, amelyen sikeresen kombi­nálták a John Bush-éra okosabb, grunge-osabb metálját a visszatérő Joey Belladonna klasszikus énekével. A For All Kings stílusban ugyanazt hozza, mint elődje, csak több rajta a középtempó és a középszer, az Anthrax ugyanis a zenében is közelebb lépett a klasszikus (heavy) metálhoz, és így több dalból is kisöpörte azt a tüskés thrash riffekre és Belladonna Maident, sőt Journeyt idéző dallamaira alapozott kontrasztot, ami a Wor­shipet olyan frissé, izgalmassá és klasszissá tette. De tragédia még úgy sem történt, hogy a For All Kings csak nyomokban tartalmaz thrash metalt, mert a digitális korban könnyű megengedőnek lenni, és a töltelékeket kiszórva összeállítani egy ütős EP-t, például a slágeres vonalat csúcsra vivő Monster at the Endből, a jó értelemben himnikus You Gotta Believe-ből és a minőségi thrashelésekből, amikből szűk fél tucat még így is akad.

Megaforce/Nuclear Blast, 2016

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”