Lemez

Anthrax: For All Kings

  • Soós Tamás
  • 2016. április 17.

Zene

Ha a Slayer a militáns agresszora, a Megadeth a politizáló paranoidja, a Metallica pedig szimplán a szupersztárja a thrash metal Big Fourjának, akkor az Anthrax a jófej szomszéd srác, aki leginkább hülyülni szeret. Őket a lazaságuk miatt akkor is csípni lehet, ha a Slayer húsdarálójába, Dave Mustaine agymenésébe vagy a Metallica sztárallűrjeibe belefáradt az ember, mert a gyengébb eresztéseik is szórakoztatnak a vállrándítós hozzáállás miatt.

Éppenséggel a For All Kings is egy gyengébb kiadás, méghozzá az utolsó hangig hibátlan Worship Musicé, amelyen sikeresen kombi­nálták a John Bush-éra okosabb, grunge-osabb metálját a visszatérő Joey Belladonna klasszikus énekével. A For All Kings stílusban ugyanazt hozza, mint elődje, csak több rajta a középtempó és a középszer, az Anthrax ugyanis a zenében is közelebb lépett a klasszikus (heavy) metálhoz, és így több dalból is kisöpörte azt a tüskés thrash riffekre és Belladonna Maident, sőt Journeyt idéző dallamaira alapozott kontrasztot, ami a Wor­shipet olyan frissé, izgalmassá és klasszissá tette. De tragédia még úgy sem történt, hogy a For All Kings csak nyomokban tartalmaz thrash metalt, mert a digitális korban könnyű megengedőnek lenni, és a töltelékeket kiszórva összeállítani egy ütős EP-t, például a slágeres vonalat csúcsra vivő Monster at the Endből, a jó értelemben himnikus You Gotta Believe-ből és a minőségi thrashelésekből, amikből szűk fél tucat még így is akad.

Megaforce/Nuclear Blast, 2016

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.