Négy éve rettenetesen gyenge koncertet adtak a VOLT Fesztiválon (a Budapest Parkban másnap fellépő Pet Shop Boys ezerszer szórakoztatóbbnak bizonyult), de aztán a tavalyelőtti szigetes The Last Shadow Puppets buli láttán az lehetett az érzésünk, hogy Alex Turner frontember visszatalált a helyes vágányra, és élvezi a zenélést. Ezért is várták sokan izgatottan az Arctic Monkeys hatodik albumát, ami különösebb csinnadratta és felvezető kislemez nélkül érkezett most meg, és totális pálfordulásról tanúskodik. Mindegyik dal lassú (na jó, van egy-két középtempós is), és nyoma sincs a húzós gitárslágereknek. Turner az összes számot zongorán írta Los Angeles-i otthonában, és egy totális Amerika „flasht” kapunk: van itt Las Vegas, kaszinó, sport, Hollywood, meg egy csomó sci-fi hatás. A nyitó Star Treatmentben azt énekli a frontember, hogy „még sosem láttad a Szárnyas fejvadászt?”, a Tranquility Base pedig nem más, mint a Holdra szállás helyszíne. A 32 évesen is kölyökarcú Alexre zeneileg ezúttal olyan elődök hatottak, mint Serge Gainsbourg, Dion és A szamuráj című Delon-film soundtrackje, de van itt más is: a World’s First Ever Monster Truck Front Flip vitathatatlanul a Beach Boys örökségét viseli magán, míg a Golden Trunks pszichedelikus billentyűhangjaiért az évezredforduló környéki R.E.M.-ig kell visszamenni. Turner az évek során sokat fejlődött szövegíróként, viszont a sokszor bonós jelleggel túlerőltetett falzett hangokért már kevésbé lehet dicsérni, és a zene is sok kívánnivalót hagy maga után. A Tranquility Base Hotel & Casino tulajdonképpen nem feltétlenül rossz lemez, hanem unalmas – hiába a sok apró zenei finomság, ha maguk a dalok, dallamok felejthetők. Ez a kiadvány szólólemeznek sokkal inkább elment volna, azon pedig majd ne csodálkozzunk, ha a Szigeten az új dalok előadása közben fokozottan megnő a söröspultok forgalma.
Domino, 2018
