Koncert

Az utolsó seriff

Az Earth Budapesten

  • Greff András
  • 2015. március 13.

Zene

Dylan Carlson zseniális gitáros, de senkinek sem lehet kétsége afelől, hogy a múltban szerzett rossz hírének ugyanennyi köze volt ahhoz, hogy első budapesti fellépé­sé­re több száz ember jegyet váltson.

Carlsonra valószínűleg örökre ráégett a bélyeg, hogy valaha ő volt Kurt Cobain legfőbb drog- és fegyverszállítója, azok azonban, akik egy csúf és gonosz ember csúf és gonosz zenéjét várták szerda este a hajón, alighanem csalódottan bandukoltak haza az esemény után. Igaz, a 46 éves innovátor jelenleg, hogy fogyott vagy húsz kilót, éppen úgy néz ki, mint azok a sorsüldözöttek, akik egy-egy közép-amerikai metadonklinika előtt toporognak a reggeli adagért (és ehhez illően betegesen törékeny a beszédhangja is). A zenéje azonban teljesen más: a mindennapok nyomorúságához ma már kevés köze van, sokkal inkább kozmikusan emelkedett.

A turnéin az elmúlt évtized során változatos vendégzenészekkel (fúvósokkal, csellósokkal) kibővített Earth jelenleg minimalista kiadásban, egyszerű trióként lép színpadra, és ez a fordulat a koncert elején nem igazán látszott átgondolt döntésnek. Az első két-három tételben a zenekar hangzása az elegáns kopárság helyett ugyanis inkább a szimpla szegényesség irányába billent, ráadásul a húrszakadással is megvert Carlson óvatosan torzított gitárjában rendre bennragadtak egyes hangok. Kellett vagy húsz perc ahhoz, hogy a zenekar végre valóságos egységként lüktessen, és Carlson se valahol máshol kalandozzon lélekben, de a koncert második felére végül minden összeállt. Ez a szakasz aztán elég hamar igen magasra ívelt: az elégikus westernfilmek atmoszféráját idéző Old Blackben (amit Carlson bevezetője szerint egyébiránt egy macska ihletett) a takarékos, repetitív futamokat irányító Telecaster minden telibe kapott, csilingelő akkordja régi vágású előkelőséggel töltötte be a teret, a 25 évvel ezelőtti témákat is felhasználó Ouroboros Is Broken pedig misztikusan sűrű volt, mint egy feketemisén negyedére lassított Black Sabbath-szám. Külön érdekes volt látni, hogy Adrienne Davis – aki tíz éve a Hex turnéján még feltűnés nélkül levonulhatott volna bármikor a színpadról – mára mennyire meghatározó tényezővé alakította magát: bárdolatlan, temetői meneteket idéző dobolása adja meg az Earthnek azt a farsúlyt, amely nélkül az amerikai folkhagyományt radikálisan újraértelmező Carlson gitárjátéka könnyen irányát veszíthetné a színpadon. Így viszont, ha eltalálta a frekvenciát, nem kellett neki semmi más. Az utolsó lemez énekeseit, a vendégzenészeket, a külvilágot – mindent és mindenkit feledtetni tudott a leharcolt westerngitár.

A38 Hajó, február 4.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

A puritán

A puritán már kora gyermekkorában nagyon puritán volt. Mondták is a pedagógusok a szülői értekezleten, hogy jó gyerek, csak egy kicsit puritán. Aztán, az értekezlet végén, hogy ne hallja a többi szülő, Aranka néni megsúgta, valójában a puritán a legpuritánabb az osztályban, meglehet, az egész iskolában, jobb lesz, ha odafigyelnek rá.

Költözik a hivatal

Lassan tíz éve jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely szerint a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a Várnegyedbe kell költöznie, a „Budapest I. kerület, Szentháromság tér 6. szám alatti ingatlanba”.

Fájni fog

A tengerentúlon immár hivatalos forrásból is áradnak az oltásszkeptikus sugalmazások, amelyeket egy gyanús vizsgálat hivatott alátámasztani. Az ilyesfajta nemzetközi példák itthon is felerősítik az oltáskerülők hangját.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.