Mindkettő egy adott kor hangulatát tükrözi: míg az előbbin a hiphop és a funk dominált a 2005-ben divatosnak számító downtempós ritmusok és lusta elektronikus kompozíciók között, addig a mostani Modern Streetsen már feszesebbek a szerkezetek, gyorsabb a tempó, és az egészet nézve elektronikusabban szólal meg minden. A markáns, drum and bass felé hajló, de annak azért még nem nevezhető ritmusok nem ritkák, White képzett hangja pedig sokszor csupán játékeszközként van jelen – nehéz érteni, hogy miről énekel, így a hallgató főleg a hangmintákra figyelhet a búgó szubok dzsungelében.
Végeredményben a Modern Streets tekinthető neo soul albumnak is, érett hangulata és szépsége pedig odafigyelést kíván, ami nem meglepő egy olyan előadótól, aki az elektronikus zene elmúlt huszonöt évében mindig jelen volt. Az ívét jól szemlélteti, hogy az I Wanna Know című nyitódal még alig több két és fél percnél, a záró Alone In The Sun viszont már eléri a hatot is. Folyamatosan mélyül el a gyűjtemény: a kezdeti könnyedséget felváltja egy komolyabb szekció, és érdekes módon ahogy nyúlnak a percek, és szorul háttérbe a ritmus, úgy válnak halhatóbbá és érthetőbbé White sorai is. A Compact N Sleep az egyik leggyengédebb pillanata, de jól áll neki az éjszakai funky house (Tonight) és a dinamikus electro is (There Is A Love).
Ninja Tune/Neon Music, 2015
