Lemez

Heten, de nem gonoszok

Submotion Orchestra: Alium

  • - minek -
  • 2015. március 13.

Zene

A leedsi Submotion Orchestra 2009 óta létező, héttagú élő zenekar – fontos ezt hangsúlyozni, mert első hallgatásra akár olyan gondolatunk is támadhat, hogy mindez csak egy ügyes kezű stúdiómágus/producer műve.

Nos, ez az agy persze nem is hiányzik a produkció mögül: ő volna Dom Howard, aki korábban többek között Ruckspin néven, majd az Author duó tagjaként remek dubstep/poszt-dubstep/bass music típusú zenék sorát készítette el – s mellesleg az ő festménye díszíti a lemezborítót. A vázolt stíluscsokor némileg közelebb is visz a Submotion Orchestra zenéjének megragadásához, ugyanakkor némileg félrevezető, elvégre korántsem egy dubstep big bandről van szó: a tagok korábban a dzsessz, a soul, a dub vagy a grime felől közelítő zenekarok oszlopaiként már kellő zenei nyitottságot mutattak, együttes játékuk pedig olyan jóízűen egyesít magába stílusokat és hatásokat, hogy fölösleges folyton a zenekarvezető lemeztáskájába sandítani. Már első két nagylemezük (Finest Hour, Fragments) is egy érett, eleven, energiától duzzadó zenekart mutatott, ezzel a harmadik zeneanyaggal pedig, ha lehet, egy öles lépéssel még továbbmentek a majdnem tökéletes (no és persze igényes) popszerűség felé vezető hosszú úton.

A walesi magányban, pingpongozás közben megírt, majd Brightonban rögzített album egy hamisítatlan kilencvenes évek reminiszcenciával indul – s a későbbiek során is érezhető, mennyire inspirálták őket a jó két évtizedes trip hop-, elektropop­zenék, amelyekhez újabb keletű, basszusnehéz ritmikákat társítanak. A Time Will Wait, a lemezen hallható első igazi dal ebből a szempontból példaértékű: a mind dallamvezetésében, mind szövegében vastagon érzéki vokál – Ruby Wood, a zenekar finoman fátyolos hangú énekesnője tolmácsolásában – összesimul a bass dropban gazdag vastag ütemekkel és az elegáns hangszer­futamokkal (a trombita jelenléte az egész albumon hangsúlyos). A City Lights szinte már egy garage-ba oltott Saint Etienne-dal – s amúgy is feltűnő, hogy az érzelmességet is rafináltan tálalják a gondosan kiporciózott kompozíciók. A hol a modern soul/r&b (Rust), hol a drámai, lustán általában filmzenésnek hívott hangulatok (Bring Back The Wolf), esetleg a fúziós kamaradzsessz (The Hounds) vagy a telivér modern pop (lásd a hibátlan dubstep-soulos Trust/Lust esetét) felé hajló dalokat a Ruckspin által odapakolt vaskos, mégis gusztusos ütemek és a hangszerelés nagyvonalúsága tartja egyben. A lemezidő előrehaladtával talán egy kis meglepetést, rendhagyó hangokat, a hangulatból és a (tánc)zenei konvenciókból való kizökkentést, merészebb instrumentális-elektronikus átkötéseket szeretnénk hallani, de Submotionék a nagypályára kerülve rutinosan tartják az eredményt az utolsó másodpercig.

 

Counter/Neon Music, 2014

Figyelmébe ajánljuk

A fejünkre nőttek

Az incel kifejezés (involuntary celibates, önkéntes cölibátus) má­ra köznevesült (lásd még: Karen, woke, simp); egyszerre szitokszó, internetes szleng és a férfiak egy csoportjának jelölése.

Visszatér

  • - turcsányi -

Johnny Cashnek van egy ilyen című száma, az 1994-es American Recordings című albumán. Nem is az övé, egy Nick Lowe nevű zenészé, aki egy ideig Cash rokona volt – az ő eredeti változatát használta például a pilot vége főcíméhez a Maffiózók (The Sopranos).

Tökéletes egyenlőség

Egy viking törzsfőnökről szóló animált tanmesével indul a film, aki népe minden tagjának (beleértve önmagát is) levágatta a bal kezét (szolidaritásból, mivel a fia bal keze odalett az ellenségtől menekülve), így akarván megőrizni az egységet.

A rossz dolog

Kínálta magát a trauma jelenkori uralmáról szóló kritikai panaszáradat Eva Victor debütfilmje kapcsán. A film több elemzője kiemelte, hogy a Bocs, kicsim erőssége éppen abban rejlik, hogy ellenáll e narratív toposznak.

Perkusszív vérvonal

A cimbalom története valódi sikersztori: az 1870-es években a cseh származású, Budapesten letelepedett hangszergyáros, Schunda Vencel József megalkotta kora népszerű kocsmai hangszerének tökéletesített változatát, a pedálcimbalmot, 1906-ban pedig már a tízezredik (!) példányt szállították ki a Magyar utcai manufaktúrából.

Suttogó szó-képek

  • Dékei Krisztina

A 2016-tól Berlinben élő, de idén hazaköltöző művész viszonylag korán, 2012-ben megtalálta egyéni kézjegyének alapelemét, a pixelt (talán a legismertebb ilyen műve a 2014-es Akadémiai pénisz), majd az ezen alapuló színezést: interaktív alkotásai csak akkor váltak láthatóvá, ha a közönség kiszínezte a tényleges pixeleket.

Fejszék és haszonnövények

  • Molnár T. Eszter

A táncos székekből összetolt emelvényen lépked. A székek mozognak, csúsznak, dőlnek, billennek, a táncos óvatos, de hiába, végül így is legördül.

Újabb menekülő kelet-európai politikus keres búvóhelyet Orbánnál

  • Domány András
Budapestről üzent Donald Tusk lengyel miniszterelnöknek a Kaczyński-kormányok volt igazságügyi minisztere: nem kaptok el! Zbigniew Ziobrót 180 millió złoty, vagyis 17 milliárd forintnyi költségvetési pénz szabálytalan elköltése miatt keresik a lengyel hatóságok. Ki ez az ember, és hogyan taszította káoszba hazája igazságszolgáltatását?