Az agybirtokos - Beethoven-est Martonvásáron (koncert)

  • Csont András
  • 2006. augusztus 3.

Zene

Vidékre ne! - kiáltjuk folyton zenei ajánlónkban, de már a múlt héten felmerült, hogy ez talán túlzottan provinciális magaviselet.
És szombat délután győz az önbírálat szelleme, ám a Budapesten zuhogó esőben elbizonytalanodunk, hogy aztán mégis a kétség és a remény Szküllája és Kharübdisze közt vergődjünk autósajkánkkal Martonvásár felé. A városka határában hirtelen aligfelhős ég, bakfisosan pipiskedő szellőcske fogad - csoda történik. Még nem tudjuk, hogy ez csak az első ezen az estén.

Mert noha az 1. szimfónia indulása nem sikerül, és az akusztika is egészen fura - a szabadtéren semmi visszhang, a hangok igen szárazon és kissé csenevészen kerengenek fel a park patinás lombsátra alatt, és akaratlanul is amolyan vibrátó nélküli, "régizenés" hangzás keletkezik így -, a kidolgozási részben már ijesztő elevenséggel és transzparenciával zajlanak az események. Kocsis - Beethoven egyik gúnynevével élve - most "agybirtokosként" dirigálja a Nemzeti Filharmonikusokat, minden hangról tudja, miért került bele a partitúrába, minden gesztust plasztikusan tár elénk,

az ellenőrzött száguldás

és vidámság bámulatos példája ez. A második (álmenüett, hiszen nem 3/4-es, hanem 3/8-os lüktetésű) tétel kézből evő, ártatlan házimuzsikálásként indul, ám a fúgaszerű belépések, az apró súlyeltolódások megéreztetik velünk a későbbi démonikus mestert, és ha eddig nem volt világos, miféle életmű készülődött 1800 táján, akkor a látomásszerűen ránk zúduló harmadik tétel rendet vág az agyban. És bár ez valóban a kecses Menuetto feliratot viseli, erre a szilaj tébolyra bokázzon az, aki beszorult a Messinai-szorosba Szkülláék kutyái közé - az ég ismét vészjóslóan dörög. A negyedik tételben Kocsis fénysebességre kapcsol, a hangászkar bírja, felszabadultan lihegünk velük együtt: de jó, hogy ez a Beethoven megszületett!

Aztán a pódiumra sikerítik a zongorát, a komoly zenekarral most debütáló Fejérvári Zoltán a G-dúr zongoraverseny szólistája lesz. Az idősebbek közül ugyan kinek ne jutna eszébe, hogy 1970-ben a zongorista Kocsis Zoltán szintén ezzel a remekművel kezdte pályáját? Ám a madárcsontú, arckinyomatában legkivált a sápadt Berliozt idéző ifjú nem emlékeztet Kocsisra, ő nem az ördögtől megszállott alkatnak tűnik; sugárzó fénnyel, csodálatosan világos billentéssel, minden hangot kereken megformálva, szenvedélyes költészettel játszik, és noha a felhangokban igen szegény kerti akusztika a legkevésbé sem kedvez a darabnak, az újság erejével ható, friss előadást hallunk, most a mű kamarazenés erényei, a barokkos szólamvezetés rafinériái tündökölnek, valamint a zenekar és a szólista közti parádés együttműködés. A kádencia már nagyromantikus elánnal szól, ám közben komolyan elered az eső; Fejérvári nem zavartatja magát, történjék bármi, ezt még el kell mondania, mi összeszorított foggal drukkolunk neki, és megint megesik a csoda: az elemek unottan ránk legyintenek és visszavonulnak. A második tétel - voltaképpen az egyetlen igazán lassú, merengő hang ezen a gyorstételekkel villogó estén - egy kissé elsikkad ebben a távoli vonatfüttyöket is tapintható közelség-be hozó közegben, de semmi baj, a kirobbanó harmadik elsöpör mindent, és a Fejérvári játékából most előtűnő zavarosabb futamok sem zavarnak senkit - a hangulat szinte familiáris, mindenki érzi, hogy egy nagy jövőjű művész valódi bemutatkozásánál volt jelen, megérdemelt a hatalmas siker.

A 8. szimfónia már ráadásszám, tiszta örömzenélés, Kocsis észbontó tempókat vesz, néha felnéz az égre, mintha új Xerxészként meg akarná pálcázni a vihart, aztán mosolyog, már-már röhög, mi vele tartunk és ezzel a megzaboláz-hatatlan,

fenyegetően jó kedélyű

Beethovennel, örülünk a klarinét egészen rusztikus hangjainak, a csellószólam nyers fűrészelésének, aztán a negyedik tétel szinte parodisztikusan hosszú kódája, Beethoven új és új rendeléssel, az asztalt csapkodva búcsúzik a szimfónia műfajától, végre előkerül a tonika, brávózunk, tapsolnánk reggelig, de Kocsis leparancsolja a színpadról a zenekart, magam Petrivel üvöltenék a legszívesebben: "Húzódjunk be a ponyva alá / s még egy sört! / Mert már zúg az eső." Pedig szellő se moccan.

Martonvásár, július 29.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.