„Azt sem tudtam, ki az az Andy Warhol”

Zia McCabe zenész

Zene

A debreceni Campus Fesztiválon adta első magyarországi koncertjét az 1994 óta létező The Dandy Warhols. Ennek örömére a billentyűkért és a basszusért felelős Zia McCabe-bel beszélgettünk a szülővárosukról, David Bowie-ról, Slashről és az ingatlanozásról.

Magyar Narancs: Portlandből származtok, ma is ott van a főhadiszállásotok, mert soha nem költöztetek el.

Zia McCabe: Portland sok szempontból különleges város. Természetközeli hely, egy völgyben található. Ráadásul ha bármelyik irányba indulsz el, fél órán belül egy totálisan más helyre érkezel. Könnyen megközelíthető az óceán, de ott vannak a hegyek, van egy nagy erdőség is, és a sivatag sincs messze. Nagyon jó kiindulópont különböző kirándulásokhoz, gyönyörű tájegységek veszik körül. Ami pedig a városi dolgokat illeti, szerencsére nálunk egészen progresszív a politika. Oké, most sehol sem túl jó a helyzet az Államokban, de a mi városunkban a környezetvédelemhez is sokkal észszerűbben áll hozzá mindenki. A kannabisz és egyéb lágy drogok használatát illetően is megengedőbbek, nem beszélve az LMBTQ-kisebbségek jogairól. Az órabér Portlandben a legmagasabb, és szintén itt van az országban egyedül olyan egészségbiztosítás, ami mindenkit megillet. Nálunk akkor is jogosult vagy egészségügyi ellátásra, ha munkanélküli vagy. Sajnos a többi államban nem ez a helyzet. A város hangulata benne van a zenénkben, a hangzásunkban.

MN: Portland korábban jelentős zenei színtér volt. Mi most a helyzet?

ZMC: Amikor mi indultunk, kiváltságos helyzetben voltunk. A lányom most húszéves, még mindig otthon lakik velünk, és az ő generációjának sokkal rosszabb lehetőségei vannak. Mi heti két napot dolgoztunk, a többit a zenekarra fordítottuk. A lányom is szeretne zenei karriert csinálni, de teljes állásban dolgozik, és alig marad ideje meg energiája a kreatív dolgokra. Ráadásul egyre kevesebb koncerthelyszín van, ami azért szomorú, mert a zene és úgy összességében a művészet adja Portland identitásának egy jelentős részét. Erre valahogy nem vigyáztak eléggé az utóbbi időben. Megnőtt a népesség, bejöttek nagy techcégek, beszippantották a kreatív fiatalokat. Kulturális szempontból nem áll jól most a város, de vannak törekvések arra, hogy javuljon a helyzet.

MN: Ti kiváltságos helyzetben vagytok, mert üzemeltethetitek az Odditorium névre hallgató saját kis bázisotokat. Amikor turnéztok, zárva van?

ZMC: Régóta mondogatom, hogy jobban ki kéne használni a hely adottságait… Gyakorlatilag Courtney a tulajdonos (Courtney Taylor, a Dandy Warhols frontembere – N. I.), és ő nagy borkedvelőként beindított az épületen belül egy borozót, s az akkor is nyitva tart, amikor turnén vagyunk. Én nem vagyok egy nagy borrajongó, de remek ötlet volt, ráadásul Courtney-nak kiváló érzéke van ahhoz, hogy lepattant dolgokat különlegesen tálaljon. Szóval az Odditoriumnak az a része menő, a többi viszont ilyenkor üresen áll.

 
Fotó: Getty Images
 

MN: Mindig népszerűbbek voltatok az Egyesült Királyságban, mint odahaza. Az első albumotok 1995-ben, a britpopnak nevezett időszak csúcsán jelent meg. Mit gondoltál a korszak legnépszerűbb zenekarairól?

ZMC: Az elején nagyon tájékozatlan voltam zeneileg, meg bármilyen művészeti szempontból. Amikor beszálltam az együttesbe, még azt se tudtam, hogy ki az az Andy Warhol. Addig csak az ötvenes/hatvanas/hetvenes évek rockzenéjét ismertem. A szüleim sok countryt hallgattak, Willie Nelsont például. A kezdeti időkben Peter készített nekem válogatáskazettákat (Peter Holmström, az együttes gitárosa – N. I.), és azokat hallgatva igyekeztem művelődni. Olyan zenekarokat hallgattam, mint az Inspiral Carpets vagy a Catherine Wheel, meg még egy csomó más brit előadót. Rengeteg shoegaze-t hallgattam akkoriban, ez volt az én házi fel­adatom. És ha választanom kéne a Blur és az Oasis között, akkor az előbbit választanám.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Pokolba a tűzijátékkal! – Ünnepi beszéd

Kedves Egybegyűltek, kedves Olvasók! Önök már túl vannak rajta, mi (nyomda+munkaszüneti nap) még csak készülünk rá, mégis nagyon jó érzés így együtt ünnepelni ezt a szép évfordulót. 25 év! Egy negyedszázad, belegondolni is felemelő! Több mint jubileum, egyenesen aniversarium!

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.

„Az elégedetlenség hangja”

Százezrek tájékozódtak általa a napi politikáról a Jólvanezígy YouTube-csatorna révén, most mégis úgy döntött, inkább beáll a Kutyapárt mögé, és videókat készít nekik. Nemcsak erről, hanem a Fidesz online bénázásáról is beszélgettünk.