Magyar Narancs: Portlandből származtok, ma is ott van a főhadiszállásotok, mert soha nem költöztetek el.
Zia McCabe: Portland sok szempontból különleges város. Természetközeli hely, egy völgyben található. Ráadásul ha bármelyik irányba indulsz el, fél órán belül egy totálisan más helyre érkezel. Könnyen megközelíthető az óceán, de ott vannak a hegyek, van egy nagy erdőség is, és a sivatag sincs messze. Nagyon jó kiindulópont különböző kirándulásokhoz, gyönyörű tájegységek veszik körül. Ami pedig a városi dolgokat illeti, szerencsére nálunk egészen progresszív a politika. Oké, most sehol sem túl jó a helyzet az Államokban, de a mi városunkban a környezetvédelemhez is sokkal észszerűbben áll hozzá mindenki. A kannabisz és egyéb lágy drogok használatát illetően is megengedőbbek, nem beszélve az LMBTQ-kisebbségek jogairól. Az órabér Portlandben a legmagasabb, és szintén itt van az országban egyedül olyan egészségbiztosítás, ami mindenkit megillet. Nálunk akkor is jogosult vagy egészségügyi ellátásra, ha munkanélküli vagy. Sajnos a többi államban nem ez a helyzet. A város hangulata benne van a zenénkben, a hangzásunkban.
MN: Portland korábban jelentős zenei színtér volt. Mi most a helyzet?
ZMC: Amikor mi indultunk, kiváltságos helyzetben voltunk. A lányom most húszéves, még mindig otthon lakik velünk, és az ő generációjának sokkal rosszabb lehetőségei vannak. Mi heti két napot dolgoztunk, a többit a zenekarra fordítottuk. A lányom is szeretne zenei karriert csinálni, de teljes állásban dolgozik, és alig marad ideje meg energiája a kreatív dolgokra. Ráadásul egyre kevesebb koncerthelyszín van, ami azért szomorú, mert a zene és úgy összességében a művészet adja Portland identitásának egy jelentős részét. Erre valahogy nem vigyáztak eléggé az utóbbi időben. Megnőtt a népesség, bejöttek nagy techcégek, beszippantották a kreatív fiatalokat. Kulturális szempontból nem áll jól most a város, de vannak törekvések arra, hogy javuljon a helyzet.
MN: Ti kiváltságos helyzetben vagytok, mert üzemeltethetitek az Odditorium névre hallgató saját kis bázisotokat. Amikor turnéztok, zárva van?
ZMC: Régóta mondogatom, hogy jobban ki kéne használni a hely adottságait… Gyakorlatilag Courtney a tulajdonos (Courtney Taylor, a Dandy Warhols frontembere – N. I.), és ő nagy borkedvelőként beindított az épületen belül egy borozót, s az akkor is nyitva tart, amikor turnén vagyunk. Én nem vagyok egy nagy borrajongó, de remek ötlet volt, ráadásul Courtney-nak kiváló érzéke van ahhoz, hogy lepattant dolgokat különlegesen tálaljon. Szóval az Odditoriumnak az a része menő, a többi viszont ilyenkor üresen áll.
MN: Mindig népszerűbbek voltatok az Egyesült Királyságban, mint odahaza. Az első albumotok 1995-ben, a britpopnak nevezett időszak csúcsán jelent meg. Mit gondoltál a korszak legnépszerűbb zenekarairól?
ZMC: Az elején nagyon tájékozatlan voltam zeneileg, meg bármilyen művészeti szempontból. Amikor beszálltam az együttesbe, még azt se tudtam, hogy ki az az Andy Warhol. Addig csak az ötvenes/hatvanas/hetvenes évek rockzenéjét ismertem. A szüleim sok countryt hallgattak, Willie Nelsont például. A kezdeti időkben Peter készített nekem válogatáskazettákat (Peter Holmström, az együttes gitárosa – N. I.), és azokat hallgatva igyekeztem művelődni. Olyan zenekarokat hallgattam, mint az Inspiral Carpets vagy a Catherine Wheel, meg még egy csomó más brit előadót. Rengeteg shoegaze-t hallgattam akkoriban, ez volt az én házi feladatom. És ha választanom kéne a Blur és az Oasis között, akkor az előbbit választanám.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
