Sarkadi Bence egyszemélyes játéka valóban káprázatos. De csak egy ideig. A verbális költészet lefordítása képekre,szimbólumokra õrült nehéz feladat - mégsem ez a baj. Szigeti Balázs rendhagyónak tekinthetõ, de nem megfelelõen kibontakozó rendezésében a gyakori intermezzók elvonják a figyelmet, és megszakítják nemcsak a cselekmény, hanem a befogadás egységét is. A bábjáték erényét jelentõ aprólékos, rendkívül precíz elõadói munka töredezetté válik, így a valódi drámaiság csak pillanatokig van jelen, amíg egy-egy marionett érzékeltetni tudja. A megjelenítés ötletekben gazdag, humoros, a zeneiség pedig nagy segítségnek bizonyul, de nem akkorának, hogy az elõadásnak ívet, a nézõnek pedig élményt nyújtson. A mondanivaló, a játékos és a bábok színpadi jelenléte - vagyis az egész megragad az epizódok hiányt keltõ szintjén.
Egy bábelõadás - fõleg, ha néma - lényegi eleme a látvány. A befogadás egy átgondolatlanul berendezett, volt szocreál kultúrintézményben azért is válik nehézkessé, mert nem lehet rendesen látni.
Mi marad hát Shakespeare Hamletjébõl, ha nincs benne szöveg? Továbbra is jó kérdés.
SÍN Kulturális Központ, május 29.
*
