Bársony Péter és Balog József a Zeneakadémia Itt és most sorozatában adott rendkívül informatív koncertet brácsás kamarakompozíciókból. A hangszer reprezentatív repertoárja nem igazán bőséges, de Bársony az a fajta muzsikus, aki nem nyugszik bele a tradíció által szentesített szűkösségbe. Legutóbbi koncertjén eljátszotta Erwin Schulhoff altszaxofonra és zongorára írt nevezetes Hot-szonátáját (1930), természetesen brácsán; magyarországi premiernek tapsolhattunk Ernst Krenek Szonátája (1948), illetve Eötvös Péter két brácsára írt darabja (Désaccord 2, 2001/2018) után. Utóbbit Bársony a kitűnő kínai mélyhegedűs, Wenting Kang oldalán adta elő, a jelen lévő zeneszerző őszinte elégedettségére. A kompozíció a korai barokk olasz mesterétől, Frescobalditól citál, s ekként Eötvös megidézi szeretett mesterét, a tragikusan korán elhunyt Bernd Alois Zimmermannt is. A Désaccord 2 „filozófiájában” azokhoz a közelmúltban bemutatott Eötvös-darabok vonulatához tartozik, melyekben bőven fordulnak elő vendégszövegek, ilyen például az Esterházy-librettóra írt Oratorium balbulum vagy az eredetileg cimbalomversenyként koncipiált da capo, amelyet Mozart-fragmentumok köré épített fel. A kétbrácsás darab hangzása egészen varázslatos, a barokkos figurák, formulák kiragyogtatása pedig mindenféle posztmodernséget elhomályosít. Felfedezés volt, miként a Krenek-szonáta is: ha kifejteném, hogy a hangok minő zárt kapcsolatai és miféle tematikus ökonómia jellemezték a darabot, az olvasó túlkomplikáltságra gyanakodna, miközben ennyire transzparens módon ritkán tárja fel egy darab (és persze az interpretáció) a maga belső összefüggéseit – akár első hallásra is. Sokak számára a műsort Ligeti György szólódarabjai tették egészen izgalmassá, Bársony a kései remekművek egyikét, a Brácsaszonátát adta elő, Balog József pedig két etűd erejéig engedte szusszanni partnerét.
Zeneakadémia, Solti terem, április 4.
