Interjú

"Bebel zenéjét énekelem"

Bebel Gilberto

  • Kovácsy Tibor
  • 2012. szeptember 11.

Zene

A közhiedelemmel ellentétben nem bossa nova énekes - hangsúlyozta a koncertjét megelőző interjúban. A Sziget koncertösszképében nem igazán volt helyük a finom, szelíd árnyalatoknak - ő volt a kivétel. Aki a hatalmas sátorban előrefurakodva, közvetlen közelről hallgatta-nézte az A38 Színpadon talpig vörösben fellépő brazil-amerikai énekesnő produkcióját, simogatóan érzéki élményhez juthatott: akusztikus gitár, billentyűk, fuvola, minimális dobolás, könnyed, dúdolós dallamok és mosolygósan elegáns színpadi megjelenés.

Magyar Narancs: Hogyhogy már két nappal a fellépése előtt megérkezett Budapestre?

Bebel Gilberto: Még sohasem jártam Budapesten. Bár az az igazság, hogy egyelőre a jetlaget pihenem ki, de utána ki szeretnék menni a városba. Talán elmegyek egy fürdőbe.

MN: A bossa nova története teljesen összefonódik a családja történetével. Az édesapja, Joao Gilberto a műfaj egyik megteremtője, és az édesanyja, Miúcha is bossa nova énekesként vált ismertté.

BG: Számomra az a legfontosabb ebben, hogy a bossa nova kapukat nyitott a brazil zene számára. Egy kissé hasonló a történet ahhoz, ahogy például annak idején Josephine Baker megjelent Franciaországban. Ő volt az első fekete amerikai énekes, akit megismertek, amiben persze szerepet játszott a bolondossága is. Ő nyitott utat az afrikai zene számára. A hatvanas években a bossa nova mozgalom sokaknak lehetőséget teremtett. Maga az apám visszavonult, de a brazil kultúra megerősödött.

MN: Vagyis a bossa nova egyfajta kiindulópont volt?

BG: Úgy gondolom, hogy manapság általában véve a brazil zene jóval ismertebb, mint a bossa nova, amely szerintem egy öregedő stílus.

MN: Amit ön énekel, az egyfajta modernizált változata?

BG: Sohasem mondom azt, hogy bossa novát énekelek. Csak iszom a bossa nova forrásvizéből. Én Bebel zenéjét énekelem.

MN: Ez kétségkívül így van, de a Youtube mégis a bossahangulatú felvételeivel van tele, mint a Samba da...

BG: ...Samba da Bencao és a So Nice - ez a kettő, de nézze csak meg, hány dalt írtam! Unalmas volna állandóan az apám dalait énekelni. Meg nem is az a típus vagyok. Azt szeretem csinálni, ami a sajátom. Hát nem ugyanezt tenné a helyemben? Dehogynem! Azok a dalok az övéi, neki kell előadnia őket. Nekem viszont a sajátjaimat. Előfordul, hogy együtt énekelünk, olyan is van, hogy eléneklem egyik-másik dalát - de azok az övéi, és az övé a stílusuk is.

MN: És nem is találkozik egy ilyen elvárással, hogy valamilyen formában ugyanazt az utat folytassa, amelyen annak idején a szülei indultak el?


Fotó: Németh Dániel

BG: Nagyon sajnálom az olyan művészeket, akik azt folytatják, amit a szüleik elkezdtek. Vannak persze kivételek, például olyanokra gondolok, mint Rosanne Cash, aki nagyszerű énekes, hihetetlen teljesítmény áll mögötte. Nos, ő képes volt továbbmenni ugyanazon az úton, amelyen az édesapja, Johnny Cash elindult - mégpedig anélkül, hogy unalmas lett volna, amit énekel. Ez azonban nagyon nehéz feladat, azt hiszem, hogy pszichológiailag egyszerűen nem vagyok rá felkészülve.

MN: Nehezen tudom elképzelni, hogy könnyű lehetett önálló úton járnia, hiszen gyerekként mégiscsak a családja körében és hatása alatt élt!

BG: Viszont immár huszonkét éve New Yorkban élek, függetlenül tőlük, ami szerintem elég sokat elmond. Még karácsonykor sem találkozom feltétlenül minden évben a szüleimmel. Illetve, hogy pontos legyek, huszonkét év alatt összesen két alkalommal jártak nálam, egyszer az apám, egyszer meg az anyám. Én szoktam ellátogatni hozzájuk, Brazíliába.

MN: Úgy tudom, hogy egészen kis gyerekként, kilencévesen már színpadon állt, az édesanyja oldalán. Hogyan emlékszik, mennyire érezte ezt magától értődőnek?

BG: A legteljesebb mértékben.

MN: Formális, iskolai keretek között is tanult zenét?

BG: Igen, miután New Yorkba költöztem, jártam különféle zeneiskolai kurzusokra, de természetesen a szüleim is tanítottak. Rengeteget kellett hallgatnom őket.

MN: Szigorúak voltak?

BG: Apámmal néha nem volt könnyű.

MN: Érdeklik vagy érdekelték valaha is olyan zenei irányzatok, amelyeknek semmi közük a brazil zenéhez?

BG: Nem mondhatnám. Persze amit csinálok, az is más egy kicsit. De inkább arról van szó, hogy a saját képemre formálom a zenémet. A legjobban azt szeretem, ha mások zenéjét tudom a magamévá alakítani, tehát rajta tudom hagyni a kézjegyemet. Egyébként New Yorkban, taxizás közben szoktam például ismeretlen zenéket hallani, ami éppen a különféle nemzetiségű - például indiai - sofőrök kocsijában szól. Meg is szoktam kérdezni, hogy honnan származik ez vagy az a dallam. Néha még a cédét is ideadják.

MN: Van valamilyen kialakult dalszerzési módszere?

BG: Nincs ilyen. Valahogy magától jön. Leülök egy gitárral, próbálkozom, de azt szeretem a legjobban, ha csak úgy eszembe jut egy dallam, amin aztán elkezdek dolgozni.

MN: Állandó kísérő zenészekkel lép fel?

BG: Gyakran változik a kíséret, de most - ahogy egy előző interjúban már elmondtam - ugyanazt a műsort énekelem, amit két hete New Yorkban, a Central Parkban. Nagyon jól sikerült, a programot is szeretem, mert feldob. Eléneklem a legtöbb híres számomat, szóval szerintem elég jó koncert lesz.

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.