Ha a zenekedvelő Beethovenre gondol, olyan művek jutnak eszébe, mint a III., az V. vagy a IX. szimfónia, a Hegedűverseny, a Fidelio vagy az Appassionata szonáta. Terjedelmes, súlyos, komoly kompozíciók, amelyekben fontos szerep jut a drámaiságnak, sőt a pátosznak is, és az sem mellékes, hogy ezek a zenék gyakran fontos gondolatok, néha erkölcsi intelmek megfogalmazói. Bizony, Beethoven szeret üzenni nekünk. Ez a lemez egy másik, ritkább arcát mutatja meg: azét a (többnyire korai) Beethovenét, aki tudott könnyed lenni, szórakoztatni. A fúvós művek a 18. és a 19. században még többnyire a problémamentes szerenádhangvételben fogalmazódtak meg, s ez még akkor is így volt, ha a műfaj történetesen más volt, például – mint esetünkben – duó, trió, variációsorozat vagy éppen szonáta.
Beethoven, aki amúgy nagy rebellis volt, és sokszor fittyet hányt a konvenciókra, ezúttal tiszteletben tartja a szokást, és fúvós műveiben szellemes, elegáns hangot üt meg. Ritka tünemény ez a lemez, de nemcsak azért, mert Beethoven „nem jellemző” zenéivel ismertet meg, hanem azért is, mert a Les Vents Français (Francia Fúvósok) egyáltalán nem minden esetben francia tagjai – Emmanuel Pahud (fuvola), François Leleux (oboa), Paul Meyer (klarinét), Radovan Vlatković (kürt) és Gilbert Audin (fagott) – különleges virtuozitással és minden részlet iránt figyelmes érzékenységgel játszanak, s így a művek teljes gazdagsága kibontakozik. Kitűnő partnerük a zongorista Eric Le Sage, akit tavasszal éppen Pahud partnereként hallhattunk a Zeneakadémián, egy szonátaesten. A lemez legnagyszerűbb pillanatait az a variációsorozat kínálja, amelyet a mester Mozart Don Giovanni című operájának Là ci darem la mano duettjére komponált – és persze Beethoven nem lenne Beethoven, ha a Kürtszonátában nem csempészne be még a fúvós zenébe is egy kis súlyt és komolyságot.
Warner Classics, 2017
