Belefér (Kolinda: Elfelejtett istenek)

  • 2000. szeptember 7.

Zene

Kolinda, Kolinda II., Kolinda 1514., Kolinda 6., Transit, ´sz, Ráolvasás, Szerelem 1977-1997 (Narancs-mellékletként), Elfelejtett Istenek
Huszonöt éves fennállás és a tizedik nagylemez: kettős ünnep járja most a Kolindánál. Nem is tudom, melyikkel kezdjem - végül úgyis sikerül majd távolságot tartanom a tárgyilagosságtól.

A hetvenes évek végén, amikor az első Kolinda-kazettámra szert tettem, engem egyáltalán nem izgatott a népzene. Sem a táncházi, sem pedig a feldolgozós, mert akkor Patti Smithért és Lou Reedért kellett meghalni, és én alapvetően hűséges voltam. Hanem attól a Kolinda 1514-től egészen kipurcantam. Rám tapadtak a számai, s a mítosza is megrendített: ez volt a harmadik (olyan) Kolinda-lemez, amit még soha senki nem látott az ismerőseim közül, nem beszélve a Franciaországban, Amerikában és Magyarországon épp szétszóródott zenekarról. Vegytiszta távolodóság, ne kelljen mondanom.

Nem kell.

És azt is csak emlékeztetőleg, hogy a Kolinda a feldolgozásaival és a saját szerzeményeivel már huszonöt évvel ezelőtt pontosan kimerítette a world music fogalmát; korántsem tévedésből csaptak le rá a nyugati kiadók, és korántsem tévedésből ejtette a mi hazánk. Ez egy olyan ország volt, van.

Persze a huszonöt éves fennálláshoz a hetvenes évek még kevés. Előbb a Makámmal álltak össze az itt ragadt tagjai, jellegzetesen kolindás hangjuktól az improvizatív és kortárs zene felé csatangolva; aztán 1985-től újra Kolinda lett, készültek lemezei, és koncertezett is rendre odébb, de mintha nem tudta volna eldönteni, hogy szembenézzen-e a legendájával, a jelenlétével és a közönségével. Tizenkét év kellett, hogy újra kiálljon, és ehhez talán az a Narancsfül-CD is hozzátette a magáét, amelyet húsz esztendő feledésbe merülő Kolindájából állítottunk össze Dabasi Péterrel. Szerelem 1977-1997.

H

Bátortalanságot, visszafogottságot az Elfelejtett isteneken is érzek még, de ez a lemez már elmondhatja: annak igényével készült, hogy éppúgy megfeleljen az ezredforduló, mint a Kolinda-mítosz kihívásainak. Az instrumentális és vokális részek egyensúlya, a népzene és az eredeti zene viszonya - ezekre a kérdésekre gondolok. "Úgy kezeljük - így Dabasi - a népzenét, mint egy olyan fontos anyagot, amelyet a lényegénél: az egyszerűségénél, a tisztaságánál, a mélységénél, a harmóniáinál lehet megragadni; nem kifejezetten egy országra, hanem arra a tágabb világra vonatkoztatva, amelyben itt, Kelet-Európában s a Balkánon élünk."

Szerintem a Napforduló, a Korai leltár, a Körtánc, a Nem számít és a Hull a levél című dalokban össze is jött; a többi mintha fáradtabban ücsörögne, de nem ez a fő gondom. Azt volna jó, igazán jó érezni, hogy újra megvan ez a zenekar, csak hát még gyámoltalanok az ütősök, s az újonnan csatlakozott Kováts Kriszta meglehetősen súlytalan szólót énekelni: kilóg a hangja, a stílusa - máshova való. Persze tudom én jól, baromi nehéz, ha az első lemezek felállása a mérce: Dabasi mellett akkoriban Kiss Ferenc, Lantos Iván, Zsigmondi Ágnes, Szőke Szabolcs, Zombori Attila... Tiszta sor. De ahogy belefér az aggodalomba, hogy ilyesmire egy társaság életében csak egyszer futja, úgy most beleférhet Dabasi tehetségébe, hogy rácáfoljon erre az aggodalomra. Így huszonöt év múltán nem kívánhatok ennél többet; legfeljebb, hogy újra megjelenjen a Kolinda 1514.

Marton László Távolodó

Periferic Records, 2000

Kolinda-lemezek

Makám és Kolinda: Makám és Kolinda (Magyarországon: Szélcsend után), Úton

Figyelmébe ajánljuk