Belső égés (Lángarc a Radnótiban)

  • Deutsch Andor
  • 1999. február 4.

Zene

Az úgy volt eddig az elmúlt néhány évben, hogy ha Zsótér Sándor rendezett valahol (mindig máshol), akkor az esemény lett: egyszerűen azért, mert az ő előadásai garantáltan eltértek a szokásos színházi, de legalábbis a szokásos kőszínházi formáktól, méghozzá nagyon. Zsótérnak saját világa van, amit különféle darabok és színészek segítségével szeret mutogatni, és ez így jó. Legutóbbi munkája viszont különbözik. Mármint ugyanolyanabb: alig lóg ki a pesti színházi kínálatból, és ha másért nem, hát ezért, az eddigi előadásokhoz képest érdekes. Arról fogalmam sincs, hogy a Lángarc, egy ifjú német drámaíró ifjú német darabjának előadása, fordulat-e Zsótér pályáján (bár gyanús, hogy ez nem is fontos), csak az biztos, hogy az elmúlt évek zsótériádáihoz képest más a stilizálás foka és módja. Egy szinte mai történetet láttunk a Randótiban, mely türelmesen halad az elejétől a vége felé, szinte mai mondatokkal és szereplőkkel. Az eddigi előadások nyitottabbak voltak: önkényesebbek, játékosabbak, felszabadultabbak. Líraibbak, az is lehet.

Színház

Lángarc a Radnóti Színházban

Az úgy volt eddig az elmúlt néhány évben, hogy ha Zsótér Sándor rendezett valahol (mindig máshol), akkor az esemény lett: egyszerűen azért, mert az ő előadásai garantáltan eltértek a szokásos színházi, de legalábbis a szokásos kőszínházi formáktól, méghozzá nagyon. Zsótérnak saját világa van, amit különféle darabok és színészek segítségével szeret mutogatni, és ez így jó. Legutóbbi munkája viszont különbözik. Mármint ugyanolyanabb: alig lóg ki a pesti színházi kínálatból, és ha másért nem, hát ezért, az eddigi előadásokhoz képest érdekes. Arról fogalmam sincs, hogy a Lángarc, egy ifjú német drámaíró ifjú német darabjának előadása, fordulat-e Zsótér pályáján (bár gyanús, hogy ez nem is fontos), csak az biztos, hogy az elmúlt évek zsótériádáihoz képest más a stilizálás foka és módja. Egy szinte mai történetet láttunk a Randótiban, mely türelmesen halad az elejétől a vége felé, szinte mai mondatokkal és szereplőkkel. Az eddigi előadások nyitottabbak voltak: önkényesebbek, játékosabbak, felszabadultabbak. Líraibbak, az is lehet.

Ez a mostani is érdekes színházi játék: most sem valóságos benne semmi, csakhogy most sokkal kevésbé tolakodó a műviség. A színészek, az általul létrecsinált figurák ott billegnek a realitás szélén. Minden majdnem igaz. Játék, díszlet, jelmez: elemelt, de épphogy. A szokásos látványos körítés is szerényebbé vált; az díszlettervező ezúttal háttérbe vonult, és az általa hagyott űrt a színészek töltik be.

A stilizálás kényszerét azért valószínűleg nemcsak a rendező művészi világképe hozza, hanem az is, hogy a darab maga iszonyú: olyan szájbarágós, lapos szövegeket, mint amik itt hömpölyögnek, lehetetlen csak úgy átélősen elmondani, még egy Zsótérnál kevésbé csavarós rendezőnek is muszájna csavarni rajtuk valamit.

És e csavarásnak talán a lelkesen vastapsoló nézők is részei. Ha őket is a játék résztvevőiként figyeljük (márpedig miért ne?), rögtön új nézőponthoz jutunk: és ezt a nevetséges kisnyárspolgár színpadi fikciója, valamint a ruhatár körüli valódiak elkerülhetetlen összehasonlításának köszönhetjük. Ravasz! Zsótér eddigi előadásaiban mindig megjelentek a külső, a színházon kívüli világ rekvizitumai. Red Bull-os dobozok, holdjáró cipők, édeske slágerek furakodtak be a nagyoperai kosztümök közé, Az ügynök halálába, a Titus Andronicusba, a Faust.docba. Talán azért, hogy zavaró jelenlétükkel az elandalodás utolsó lehetőségétől is megfosszák a nézőt, és mindig emlékeztessék arra, hogy a játék - elvégre színház - csak a külvilághoz képest, azzal viszonyba gondolva válik teljessé. Most e viszonyt, a stilizáció végső keretét a néző, a Radnóti Színház nézője maga teremti meg. Így aztán, ha tehetségesen nézi az előadást, új életet kezd. Ha kicsit kevésbé, akkor meg viszolyogni kezd a régitől. Vagy nem.

Színdarabokban meg egyebütt (film, élet stb.) időről időre feltűnnek azok az alakok, akiket egészséges erkölcsi érzékünk elítélne, mégis inkább szeretni van kedvünk őket. Mondjuk a kicsivel Shakespeare utáni John Ford Kár, hogy K-jában, melyben Giovanni herceg húga-szeretője kivágott szívét szervírozza késhegyre tűzve a mamlasz rokonoknak. De még a Született gyilkosokban is arra megy ki a játék, hogy szegény néző az ámokfutó mészárosoknak drukkoljon a főszereplőket üldöző unalmas, ócska, fantáziátlan alakok helyett. Mert az tényleg jó érzés, amikor az őszinte szenvedély a hazug szenvedélytelenséggel szemben, a gátlástalan lázadás a merevséggel szemben átmenetileg - hamarosan elkövetkező bukásáig vagy kicsit tovább - szerethetővé válik. Hát itt az új világ. Ez a darab hasonló vonalon mozogna, de a lázadó fiú cseppet sem jobb apjánál: az egyik üres, a másik tele van, de csak őrülettel. Lázadna, de csak hiszterikus, úgy gyújtogat, hogy nekem egészen elveszi a kedvemet tőle. Zsótér nem dönt ez ügyben; nem igyekszik elfogadhatóvá tenni főszereplőjét, de ítéletet sem mond fölötte. Szereplői elszigeteltek egymástól, egyikük másra vágyna, de ezt észre sem veszi, másikuk elégedett elszigeteltségében, és nem tudja, hogy elszigetelt. A főszereplő lázad, de olyan egyértelműen őrült (nem megőrül fokozatosan, hanem egyszerűen csak így született), hogy attól teljesen érdektelenné válik. Színházban nem érdekesek az őrültek. Az persze érdekes marad, hogy a normálisak miképpen reagálnak rájuk (vö. Yvonne burgundi hercegnő), ám a központi szereplő így, teljes irracionalitásában mindenképpen lenullázódik, és a világgal szembeni szigor, ami belőle áradhatna, hatástalaná válik. És akkor mi marad? Néhány jó színész - nekünk legyen mondva.

Deutsch Andor

Marius von Mayenburg: Lángarc; szereplők: Szervét Tibor, Moldvai Kiss Andrea, Gubás Gabi, Dobó Dániel, Kocsó Gábor; díszlet: Ambrus Mária, mint mindig; jelmez: Benedek Mari; dramaturg: Ungár Juli; a rendező munkatársa: Balák Margit; rendező: Zsótér Sándor

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”

Kamukéró

A lakástámogatási program a Fidesz-kormányok nagy találmánya. Ha az embereknek nincs pénzük lakást venni, akkor adjunk nekik támogatott hitelt – nagyjából ez a minta huszonöt éve.

„Így változik meg a világrend”

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.

Nemtelen helyzetben

Egy hónapja éhségsztrájkol a vizsgálati fogságban Budapesten a német szélsőbaloldali aktivista, Maja T. A német média kifogásolja az ellene folyó eljárás és fogva tartásának körülményeit.