Koncert

Binder Károly szólóestje

Zene

Rövid bevezetőjében örömteli dolgokra utalt a Zeneakadémia jazz tanszékének vezetője, aki saját lemezeinek és számtalan tanítványának egyszemélyes lemezkiadója is. Az első az, hogy ősszel tartotta a Budafoki Dohnányi Zenekarral
I. zongoraversenyének bemutatóját, a másik pedig egy egészen friss lemez: megjelent Bartók Gyermekeknek írt darabjaiból készített trió feldolgozásalbuma. (Szerényen nem említett egy harmadikat, hogy időközben megszerezte a DLA-fokozatot is.) A közel másfél órás szólóest ezekre reflektált, felmutatva, hogy Binder újból termékeny korszakot él át komponistaként, bár az est középső része a Bartók-feldolgozásokból adott ízelítőt. A hangverseny első harmadában preparált zongorán játszott versenyművéből, stílusában a preparált húrok felhangjai (vagy éppen azok hiánya) fontosabbak, mint hogy a lefojtott húrokat ütőhangszerként szólaltassa meg. A Gyermekeknek-darabok interpretációban némi tiszteletteljes távolságtartást éreztem, nem is annyira Bartók kompozíciói, hanem népzene-adaptációi, harmóniai és ritmikai feldolgozási módszere iránt, így ezzel szokatlanul közel került a hagyományos klasszikus zenei felfogáshoz. A harmadik részben, ahogy a másodikban is, akusztikus (preparálatlan) zongorán játszott: új darabjait mutatta be, például a Tangó télent. Ebben kis piazzolás beütést, a másik darabban szinte filmzenei stíluseszközöket vettem észre, miközben a szerzőtől megszokott váratlan modulációk, lüktető, de közben elidegenítő esztámok is megszólaltak. A három ráadásban, amikor már Bach is előkerült, egyértelművé vált, hogy adventi hangulatba torkollt a számvetésnek indult zenei program. Megmaradtak a páratlan ritmusok, bivalyerős groove-ok, szűkítetteken egyensúlyozó törékeny dallamok, de Binder új kompozíciói, úgy tűnik, éneklősebbek, valamivel lágyabbak, kevésbé szikárak lettek.

Zeneakadémia, Solti terem, de-cember 8.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.