Lemez

Biztos befutó

Arcade Fire: Reflektor

Zene

A kezdetekben, vagyis közel tíz éve a montreali Arcade Fire inkább tűnt bizonytalan ideológiájú vallási szektának, mintsem potenciális sztárzenekarnak, de aztán az évek során folyamatosan rácáfolt a vele kapcsolatos előítéletekre.

A lemezeik egyre jobbak és sikeresebbek lettek, és ma már nincs olyan magára valamit is adó fesztivál, amelyik nem headlinerként számol velük. A kissé Talking Heads-es első album (Funeral), az enyhén Bruce Springsteen-es második (Neon Bible) és a némileg Neil Young-os csúcsmű (The Suburbs) után itt a legfrissebb epikus alkotás, a Reflektor, melynek társproducere nem más, mint az elektronikus zenékben utazó DFA kiadó alapítója, illetve a néhai LCD Soundsystem agytrösztje, James Murphy. Neki köszönhetően több a szintetikus elem az új dalokban, de azért a szerves hangzásról sem mondott le a zenekar.

Amíg az előző lemez a gyerekkori nosztalgiát választotta koncepciójául, addig itt most több számot is a Butler-Chassagne-házaspár haiti utazása inspirált (Regine Chassagne a karibi országból származik) - nemcsak a szövegben, hanem zeneileg is. A zenészek szintén a hatások közé sorolták a Fekete Orfeusz című brazil filmet és egy Kierkegaard-esszét, némely dalon pedig az is érezhető, hogy egy elhagyatott jamaicai kastélyban vették fel őket - de azért szerencsére nem uralkodik el az albumon a roots hangulat. A számok hosszúak, ahogy maga az album is (76 percen át forog a lemez), amivel magasról tesznek az aktuális poptendenciákra. Már az első félidőn sem találni fogást: kapunk jó kis nyitányt David Bowie vendégénekével, izgalmas elektronikát (Flashbulb Eyes), pörgősen induló, aztán váratlanul lenyugvó calypsót (Here Comes The Night Time), Jack White világát idéző ősrockot (Normal Person) és még némi glamriffelést is (Joan Of Arc).

A második játékrész nyitányának (Here Comes The Night Time II) vonósain hallatszik, hogy Owen Pallett ismét a zenekar rendelkezésére állt, az Awful Sound pedig - elsősorban a gitár- és a dobhangzás miatt - az Abbey Road B olda-láról sem lógna le, és az album eddig is szinte hibátlan volt ugyan, de a legjobb számok még csak ezután jönnek! Az It's Never Over riffje egyszerűen zseniális, a Porno (ki várt volna tőlük ilyen számcímet?) szintipopja nemkülönben, a kicsit a TV On The Radiót és a Sympathy For The Devil hú-húzását is megidéző Afterlife pedig a zenekar első klasszikus értelemben vett slágere. A végén a Symmetry apró John Carpenter-utalásai már csak megerősítik, hogy a Reflektor toronymagasan esélyes az év albuma címre, bár ehhez azért a rajta hallható veterán vendégsztárnak és négy sheffieldi srácnak is lesz még pár szava.

Universal, 2013

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.