Lemez

Brahms: Lieder & Liebeslieder Waltzes

  • - csk -
  • 2016. szeptember 25.

Zene

A magyar zenekedvelők bő másfél száz éve, a Variációk egy magyar dalra és a g-moll zongoranégyes óta büszkék arra, hogy Brahms zenéjében akadnak magyaros fordulatok, sőt olykor egész tételek vagy művek, néha pedig teljes sorozatok árulkodnak a zeneszerző magyaros kolorit iránti rokonszenvéről. Most megjelent egy koncertlemez, amelyet hallgatva kétszeres lehet a honi büszkeség: a nyolcvanpercnyi Brahms-dal között nemcsak a Szerelmi dalkeringők két sorozatát találjuk meg (op. 52; op. 65), amelyekben szintén jó néhány magyar vonatkozásra figyelhetünk fel (többek közt arra, hogy az első sorozat záródarabja Petőfi Reszket a bokor, mert… kezdetű versének bevezető négy sorát zenésíti meg német átköltésben), de a világsztárokból verbuvált hattagú előadógárda egyik énekes kiválósága is magyar.

A francia Svájc festői hegyvidékén nyaranta megrendezett Verbier Fesztivált sokan tartják számon úgy, mint a szokatlan kombinációkkal folytatott kísérletezések helyszínét. Ilyen meglepő összeállítás e 2003-as (!) koncert hat művésze is. A négy énekes közül három: Rost Andrea, Magdalena Kožená és Matthew Polenzani igazi Metropolitan-operasztár, és valójában csak a negyedik, Thomas Quasthoff személyéhez társítanánk magától értődőn a Brahms-dalrepertoárt. Annál örömtelibb felfedezés, hogy mindenki ihletett és spontán teljesítményt nyújt, s miután külön-külön leénekelték a maguk három-öt dalnyi magánminikoncertjét (csupa kivételes remekművel a műsoron), a két Szerelmi dalkeringők-sorozat vokális kvartettjeiben is remekül idomul egymáshoz a négy nagyon is eltérő színű és karakterű hang. Örömzenélés felsőfokon. Ínyenceknek való csemege, hogy a szólódalok kifinomult kísérője az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb operakarmestere, az énekhangok nagy értője, James Levine, akihez a két­zon­go­rás dalkeringők második szólamában egy kiváló virtuóz, Yefim Bronfman csatlakozik.

Deutsche Grammophon, 2016

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.