Lemez

Istenek tánca

Hieroglyphic Being: The Disco’s of Imhotep

  • - minek -
  • 2016. szeptember 25.

Zene

Jamal Moss egyike a nemzetközi technó/szintetikus tánczenei világ legelképesztőbb figuráinak: a számtalan név alatt (a sajátján kívül leginkább Hieroglyphic Beingként) ismert elektronikuszene-készítő elképesztő termelékenységgel írja, szerkeszti, állítja elő és publikálja a zenéket – rajongói sem értik, hogy a rengeteg s hallhatóan igen alapos munka mellett mikor van ideje aludni.

Márpedig Moss nem ad ki szemetet a keze alól, minden munkája (legyen az egész album, pár számos EP vagy esetleg remix) izgalmas, erőtől és ötletektől duzzadó, s magán viseli lakóhelye, Chicago (ahol még a nyolcvanas években hajléktalanból lett dj), no és a kicsit odébb található Detroit szellemi-zenei örökségét.

Az idei második Hieroglyphic Being-album (az első még Moss saját Mathematics Recordings nevű kiadójánál jelent meg) már a Ninja Tune kiadó sublabeljénél, a Technicolournál jött ki, s ez afféle beavatás sajátos, különc zenei világába. Moss mindig is a roncsolt zenei textúrák és az enigmatikusan botladozó ritmusok mestere volt, s e tekintetben mostani lemezén sem tagadja meg magát teljesen. A Disco’s of Imhotep ugyanakkor többnyire azt nyújtja, amit a címe ígér: kíméletlen 4/4-es tánczenét. A legtöbb darabot voltaképpen be is lehetne illeszteni egy-egy kísérletezőbb dj-szettbe, ugyanakkor a hangok kezelésénél, a többnyire nem is túl nagy terjedelmű szerzemények felépítésénél megmutatkozik a magát ritmuskubistaként vagy szintiexpresszionistaként jellemző Moss zsenialitása. No és persze vonzódása a spiritualitáshoz: zenéi – s ebben sokat merít mind technós, mind fúziós/dzsesszes elődeitől – eszközök a tudat kozmikussá tágításához, az új album címe pedig a néhai (a köztudatban persze főleg a Múmia rémeként élő) egyiptomi pap, polihisztor és gyógyító emlékét idézi.

Tetszetősen, lazán összerakott, hol szellős, hol feszesebb darabok követik itt egymást: a címe ellenére derűs Sepulchral Offeringsben valósággal zuhognak ránk a hangok, a Spiritual Alliances pedig maga az eufória. A klasszikus house-örökségből gátlástalanul merítő, elektrofunkban fürdő vagy éppen a technóhagyomány legszebb pillanatait megidézve lüktető-pumpáló számokban is rendre akad valami csavar, a monotóniából kizökkentő, de paradox módon a belefeledkezést segítő mozzanat, s olyan hangok úsznak elő, melyek valósággal simogatnak. Talán a rövidség a lemez s a rajta szereplő szerzemények egyetlen hibája – már ha annak lehet nevezni, hogy szívesebben elhallgatnánk őket akár 7-8 percig is, ám a fukar alkotó gyakorta már a felénél lekeveri.

Technicolour/Neon Music, 2016

Figyelmébe ajánljuk

Jancsics Dávid korrupciókutató: Az Orbán család vagy a Matolcsy-klán működése új jelenség

Jancsics Dávid a Leukémia zenekar gitárosaként a hazai underground zenetörténethez is hozzátette a magáét, majd szociológusként az Egyesült Államokba ment, azóta a San Diego-i egyetem professzora. A magyarországi korrupcióról szóló doktori disszertációját átdolgozva idén magyarul is kiadták A korrupció szociológiája címmel. Erről beszélgettünk.

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).