Lemez

Istenek tánca

Hieroglyphic Being: The Disco’s of Imhotep

  • - minek -
  • 2016. szeptember 25.

Zene

Jamal Moss egyike a nemzetközi technó/szintetikus tánczenei világ legelképesztőbb figuráinak: a számtalan név alatt (a sajátján kívül leginkább Hieroglyphic Beingként) ismert elektronikuszene-készítő elképesztő termelékenységgel írja, szerkeszti, állítja elő és publikálja a zenéket – rajongói sem értik, hogy a rengeteg s hallhatóan igen alapos munka mellett mikor van ideje aludni.

Márpedig Moss nem ad ki szemetet a keze alól, minden munkája (legyen az egész album, pár számos EP vagy esetleg remix) izgalmas, erőtől és ötletektől duzzadó, s magán viseli lakóhelye, Chicago (ahol még a nyolcvanas években hajléktalanból lett dj), no és a kicsit odébb található Detroit szellemi-zenei örökségét.

Az idei második Hieroglyphic Being-album (az első még Moss saját Mathematics Recordings nevű kiadójánál jelent meg) már a Ninja Tune kiadó sublabeljénél, a Technicolournál jött ki, s ez afféle beavatás sajátos, különc zenei világába. Moss mindig is a roncsolt zenei textúrák és az enigmatikusan botladozó ritmusok mestere volt, s e tekintetben mostani lemezén sem tagadja meg magát teljesen. A Disco’s of Imhotep ugyanakkor többnyire azt nyújtja, amit a címe ígér: kíméletlen 4/4-es tánczenét. A legtöbb darabot voltaképpen be is lehetne illeszteni egy-egy kísérletezőbb dj-szettbe, ugyanakkor a hangok kezelésénél, a többnyire nem is túl nagy terjedelmű szerzemények felépítésénél megmutatkozik a magát ritmuskubistaként vagy szintiexpresszionistaként jellemző Moss zsenialitása. No és persze vonzódása a spiritualitáshoz: zenéi – s ebben sokat merít mind technós, mind fúziós/dzsesszes elődeitől – eszközök a tudat kozmikussá tágításához, az új album címe pedig a néhai (a köztudatban persze főleg a Múmia rémeként élő) egyiptomi pap, polihisztor és gyógyító emlékét idézi.

Tetszetősen, lazán összerakott, hol szellős, hol feszesebb darabok követik itt egymást: a címe ellenére derűs Sepulchral Offeringsben valósággal zuhognak ránk a hangok, a Spiritual Alliances pedig maga az eufória. A klasszikus house-örökségből gátlástalanul merítő, elektrofunkban fürdő vagy éppen a technóhagyomány legszebb pillanatait megidézve lüktető-pumpáló számokban is rendre akad valami csavar, a monotóniából kizökkentő, de paradox módon a belefeledkezést segítő mozzanat, s olyan hangok úsznak elő, melyek valósággal simogatnak. Talán a rövidség a lemez s a rajta szereplő szerzemények egyetlen hibája – már ha annak lehet nevezni, hogy szívesebben elhallgatnánk őket akár 7-8 percig is, ám a fukar alkotó gyakorta már a felénél lekeveri.

Technicolour/Neon Music, 2016

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.

A botrány határán

A Nádas-életműsorozat leg­újabb kötetét a színházi világnap alkalmából mutatták be az Örkény Színházban. Hogy hazai színházi életünk hogyan viszonyul ezekhez a magyar drámahagyományból kilógó művekhez, arra éppen egy Örkény-dráma, a Kulcskeresők címével válaszolhatunk.