Lemez

Disclosure: Energy

  • - minek -
  • 2020.10.17 09:09

Zene

Guy és Howard Lawrence Disclosure még mindig kolosszális bemutatkozó albumuk, a 2013-as Settle méltó utódját keresik. Ekkor kreatívan ötvözték a house, a garage és a soul/
r&b hangulatokat, majd ültették át ezt a félunderground zenei világot egy maximális popszenzibilitással összerakott, dalközpontú lemezre, ahol izgalmas, részben akkor befutó vokalisták – például Sam Smith – adták hangjukat a közös szerzeményekhez. A 2015-ös Caracal korrekt, még önismétléssel sem igazán vádolható második album lett, s most öt év után ismét előttünk egy Disclosure-lemezanyag, hasonló filozófiával összerakva, csak éppen a világ változott meg alaposan körülötte. De így lenne ez akkor is, ha nem zárná be kis klubokba, vagy inkább a nappalikba e – fesztiválok nagyszínpadára való – számokat a járvány teremtette kényszerhelyzet. Nem mintha különösebb baj volna a zenével: a brit testvérpár tökéletesen uralja a hangokat, a kezük alól csakis precíz, ötletes mestermunka kerül ki. Idejétmúltnak sem nevezhetjük fájdalommentes pop-house hangzásukat, és a közreműködők sem hiányoznak: a Kelis hangjával megtámogatott Watch Your Step ígéretes felütés, és később is bőven kapunk ízelítőt az afrobeattel, szambával vagy néha r&b-vel megbolondított, de azért főleg 4/4-es tánczenéből. De a dalok kevésbé emlékezetesek, mint egykor, és itt el is jutottunk az album gyenge pontjához. A korán ellőtt patronok után hamar leül az Energy, és ha unalmassá nem is válik, ahhoz sem csinál kedvet, hogy erre bulizzuk végig a ragály hátralévő hosszú hónapjait.

Island, 2020

Neked ajánljuk

Sorsod Texas

  • Uitz Renáta

A kormányerők őszi politikai évadnyitása igazán eseménydúsra sikeredett: az ellenzéki előválasztás kismiska abban a politikai térben, ahol a katolikus egyház feje – és globális médiasztárja – celebrál szentmisét az eucharisztikus világkongresszus margóján.

Nem családi ügy

  • Hüttl Tivadar
  • Pásztor Emese

Az európai uniós források korrupt felhasználásáról szóló hírek ma már ritkán keltenek elsöprő közérdeklődést: az elmúlt 11 év eltompította a felháborodásért felelős idegpályákat.

„Szergej, megírtad?”

Az 1962-es novocserkasszki vérengzésről készített filmje, a Kedves elvtársak! a héten kerül a mozikba. Andrej Koncsalovszkij orosz rendezővel Tarkovszkijról, Stallonéról, a szovjet és az orosz himnuszról és a filmjeinek milliárdos finanszírozójáról beszélgettünk.

A belső zsarnok

  • TPP

Tiltakozó tömeg gyűlik a térre a nyomorúságos életfeltételek, az egyre romló munkakörülmények miatt. Vörös zászlókat lengetnek, Marx és Lenin képét emelik a magasba.

„Ez inkább szolgálat”

  • Soós Tamás

Több mint harminc éve próbálta filmre vinni Füst Milán híres regényét, ami a Testről és lélekről Oscar-jelölése után végre össze is jött neki. A feleségem történetéről, a „gonosz” cannes-i kritikákról, a Freeszfe keretein belül zajló oktatásról, és a férfilét vonzó és mérgező oldalairól is beszélgettünk vele.

Az utolsó békeharcos

A görög kormány háromnapos nemzeti gyászt rendelt el, ravatalánál százezrek álltak sorba. A 96 éves korában elhunyt görög zeneszerző hosszú élete szó szerint annak a szabadságeszménynek megtestesülése volt, amelyet általában a Mediterráneummal kapcsolatban szokás elképzelni.

A szabadságot vették el

Hogy hol jött szembe a parameter.sk nevű, olvasásra egyébként meglehetősen érdemes szlovákiai magyar híroldal podcast­sorozatának linkje, már meg nem mondjuk. Alapvetően a keresési szokásainkról árulkodik a dolog, de talán ez sem ilyen egyszerű. Megfigyel a rendszer, de kiismerni egészen sosem fog, talán ennyivel biztathatjuk magunkat.

Az erőteljes közelség

  • Domsa Zsófia

Az önéletrajzi regényfolyam hatodik (záró) kötetét a magyar közönség szinte pontosan tíz évvel az eredeti megjelenése után veheti kézbe. A könyv egy olyan rendkívüli vállalkozás lenyomata, összegzése, amelynek a hatása azóta is érzékelhető az irodalomban, holott a regények megjelenése idején több kritikai jóslat utalt arra, hogy a Knausgård-jelenség tiszavirág-életű lesz.

Japánban

  • Kiss Annamária

A japánok sokszor már-már megszállottan törekednek a harmóniára. Ennek a kiegyensúlyozottságot hajszoló ellentmondásnak ékes bizonyítéka a 20. századi japán irodalom kiemelkedő alakjának, az alig 45 évesen rituális öngyilkosságot elkövető Misima Jukiónak e négy egyfelvonásos darabja, és sajnos az élete is.