Bye-bye (URH: Van-e élet a földön...)

  • - emjé -
  • 1996. június 27.

Zene

- emjé -

Kétségtelenül sajnálatos, hogy ´90. november 10-én nem voltam az Olimpiai Csarnokban az URH Csak egy parti című koncertjén. Marad tehát a most kiadott dupla CD, amin az ott készült felvételek vannak. Ez persze nem lehet olyan, mint az esemény maga - a korongokon koncertfelvétel hallható ugyan, de a számok úgy vannak lekeverve (szét vannak vágva), hogy az esemény hangulata nem jön át, szépen, szelíden következnek egymás után.

A legendák szomorú módon megkopnak; ezek a most kiadott felvételek már csak fontos r ´n´ r-dokumentumok (és, megengedem, ettől még élvezhetők is akár). Valahogy olyan a hangulata a lemezeknek, hogy bizony érdekes volt akkoriban, és kész. Például a Nagy Testvér című szám, aminek hallgatása közben legfeljebb a múltba tudtam beleborzongani, hogy mik voltak; a máról nem szól; mert baj és rémség most is van elég, de másmilyen (a Jól van jól refrénje - "Keleten a helyzet változatlan" - pedig már akkor is lapos volt). Persze ezzel együtt kár lenne nem megvenni a CD-t, az URH mégis az, ami, a koncertfelvételnek a gyűjteményekben a helye. A rendszerváltásban pedig többek között az a nagyszerű, hogy ezen a CD-n például az olvasható, hogy köszönik a Nemzeti Kulturális Alap támogatását. Ez jó; olyan, mintha az újraegyesült Sex Pistols turnéját II. Erzsébet és kedves családja szponzorálná.

Bahia, 1996

Figyelmébe ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.