Lemez

Carson Coma: Lesz, ami lesz

Zene

Az alig huszon-egynéhány éves tagokból álló zenekar bemutatkozó albuma, a Corduroy Club a múlt év egyik legnagyobb durranásának bizonyult, a kritikusok és a közönség is imádta. Az elvárások tehát magasan voltak a most megjelent folytatással szemben, bár inkább csak a szakma részéről: az erősen fanatikus rajongótáborról az a benyomásom, hogy bármit rongyosra hallgatnának, ami kikerül a hat srác keze közül. A tehetségük ugyan vitathatatlan, de kicsit azért megmosolyogtató olvasni a többségében középiskolás lányok által írt lelkendező véleményeket, amelyek sokszor inkább szerelmi vallomásra emlékeztetnek.

A Lesz, ami lesz legfőbb újdonsága az, hogy míg az első lemezen csak két magyar szám volt, most egyet leszámítva az összes az, és az egyetlen kivétel sem angol, hanem olasz nyelvű. Ez persze azzal jár, hogy sokkal jobban odafigyel az ember a szövegekre, a benyomásaim pedig vegyesek: van köztük néhány kiemelkedően jó (például az Én még sohasem, vagy a Legjobb verzió), de több olyan is, amelyekre inkább az „aranyos” jelzőt használhatnánk. Az előzővel összevetve most kevésbé érzem azt, hogy az én korosztályomnak (is) szól ez az album, pedig alig múltam harminc.

A Carson Coma előtt fényes jövő áll, ha továbbra is ilyen iramban nő a népszerűségük. De abban csak reménykedem, hogy az évek múlásával fokozatosan szűkülni fog a most még elég széles generációs szakadék, így jobban tudok majd azonosulni a dalaikkal, valamint nem fogom annyira kívülállónak érezni magam a koncerteken sem sikítozva csápoló tinédzserek között.

 

Gold Record, 2020

 

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.