Ha van ruhaviselet, amivel ki lehet kergetni a világból, az a bokanadrág-makkos cipő kombó, természetesen zokni nélkül. Az utóbbi időben Matt Berninger szinte csak ilyenben mutatkozik, a lemezborítójára is ez került, de ő már annyi jót adott nekünk, hogy az ember elnézőbb iránta. A National énekese korábban is zenélgetett a főállása mellett, viszont mostanra látta elérkezettnek az időt, hogy egy igazi szólólemezt is megjelentessen. A Serpentine Prison feldolgozásgyűjteménynek indult, de végül annyi saját szerzemény született, hogy egy cover sem került fel rá. A producer a 75 éves Booker T. Jones lett, ami igencsak meglepő választás, ha a National melankolikus indie-rockját és a Booker T & The MG’s soulzenéjét egymás mellé tesszük. Ettől függetlenül a végeredmény nem különösebben váratlan. A Serpentine Prison nem tánclemez, elsősorban Berninger zenekarának világát idézi meg, csak kevésbé nagyívű a hangzás. A jellegzetes baritonjáról ismert énekes szerint olyan volt ezt az albumot megírni és felvenni a Nationalhez képest, mint amikor az ember ugyanazokat az izmokat más súlyokkal mozgat meg. Felbukkannak neves közreműködők, de érthető módon a főhős dominál. Bizonyos dalokat akár Leonard Cohen hangjával is el tudnánk képzelni, és hozzá hasonlóan Berninger erénye is abban rejlik, hogy ugyan minimalista eszközökkel dolgozik, mégis rengeteg réteg rejlik fel a dalokban. Személyes kedvencek a My Eyes Are T-Shirts, a Loved So Little, a Silver Springs és az All for Nothing, de még sorolhatnám. Soha rosszabb szólóbemutatkozást.
Concord/Universal, 2020
