Kurt Cobain 15 évvel ezelőtti halálával a Nirvana megszűnt létezni, de a zenéje azóta sem tud megérkezni a névben jelzett állapotba. Drága halottunk rendre feltűnik a legjobban kereső előadók éves listáin, máig virulensek az öngyilkosságát környező összeesküvés-elméletek, és folyamatosan jönnek ki az "új" Nirvana lemezek és DVD-k.
Nem sok halott mutat ennyi életjelet. Így, karácsonytájt sokszor eszembe jut a kedvenc sztorim arról, hogyan is lett a Nevermind No 1 album 1991 utolsó hetében, Michael Jacksont is megelőzve: az ünnepek után a kölykök visszavitték a boltba a rokonoktól kapott CD-ket, és becserélték Nirvanára. Ám miközben a zenekar híre az ismeretlenségből az egekbe szárnyalt, Cobain elhatalmasodó hernyózása katasztrofális következményekkel, világra szóló botránnyal, csőddel, bukással fenyegetett. Most kellett volna meglovagolni az üzleti sikert, koncertről tévébe, interjúra, fotózásra sietni egy nagy kaszával a kézben, hősünk azonban főállásban drogozott, és minden kiszámíthatatlanná vált. Elindult a hullámvasút, amelyről élete végéig nem tudott leszállni, és kénytelen-kelletlen vele utazott az egész környezete. Az egyik nagy hullámhegy az 1992 nyári fellépés volt az angliai Readingben. Ez jelent most meg CD-n és DVD-n, alig több mint tizenhét év késéssel.
Readingről csupa jó emléke volt a bandának az előző augusztusból, amikor először játszottak ott, haveri együttesek társaságában. Már felvették a Nevermind anyagát, s bár még nem jött ki, a siker valahogy a levegőben lógott, érezte mindenki. A felszabadult jókedv és a várakozás izgalma együtt adta meg a buli hangulatát. Egy évre rá a Nirvana már nagy névként érkezett, s maguk dönthették el nemcsak azt, hogy mikor és mit játszanak, de a többi fellépő névsorát is. (Kurt többek közt a Melvinst, a Mudhoneyt, az L7-et, a Screaming Treest választotta.) Jó hír volt még, hogy augusztus 18-án makkegészségesen megszületett Frances Bean Cobain, de ezenkívül a legsötétebb előjelek vezették fel a readingi újrázást. A házaspártól a drogozás miatt megvonták a szülői felügyelet jogát, a zenekar a felbomlás határán állt, júliusban félbeszakadt az az európai turné, amelyet már eleve egy korábbi, elmaradt koncertkörút pótlására szerveztek, Kurtnek visszatért a gyomorbaja, és megint nem csinálta végig az elvonókúrát. Reading előtt, de még a koncert napján is a legvadabb rémhírek keringtek arról, hogy elmarad a fellépés, Kurt kórházban van, tán már meg is halt. Eszméletlen a feszültség, s erre játszik rá jó szokásához híven Cobain, amikor tolószékben, ősz parókában és hátulkötős kórházi hálóingben viteti magát a színpadra, a hű Krist meg adja alá a lovat ("meg tudod csinálni, ember, veled vagyunk..."). Kurt feláll, belenyervog a mikrofonba, majd összeesik. Hogy aztán felugorva elemi erővel kezdje el nyomni a banda a Breedet. Az első szám után lekerül a paróka, de a hálóing végig rajta marad, mintegy védjegyeként az 1992. augusztus 30-án adott nagyszerű readingi koncertnek.
Az igazat megvallva nem vártuk tizenhét évig, hogy a lomha és kifürkészhetetlen érdekek mozgatta kiadók végre lépjenek: kalózban már a DVD is rég elérhető volt, persze a szokásos minőségi hátulütőkkel. Most alaposan megtisztították a hangzást, de ahogy az már lenni szokott, amit nyerünk a réven, az elúszik a vámon. A CD-változaton jön ki igazán, hogy a Dolby sztereó 5.1 tökély ára némi élettelenség, tompaság a hangzásban, ám ezt a DVD-n egyszerűen elsöpri... nem a spektákulum, hiszen nyoma sincs a megabulikon megszokott látványos színpadképnek, hanem az előadás nyers ereje. A föntebb ecsetelt nehézségek miatt gyakorlatilag próba nélkül állt ki a három ember, és nyomta le a zenekar történetének alighanem leghosszabb koncertjét, amelyen szinte a teljes Nirvana-repertoárt végigvették. A több mint másfél órás (97 perc) fellépés úgy nézett ki, hogy egy óra volt a koncert, a többi a ráadás, ami önmagában is sokat elárul a hangulatról. Még az is belefért, hogy felhőtlenül viccelődjenek a megszűnésről, úgy végszavazva egymásnak, mint egy összeszokott komédiástrió.
Reading az egész addigi pályafutásuk keresztmetszetét adja, 25 szám a "slágerekkel", a bejáratott feldolgozásokkal, és még a Smells Like Teen Spiritet is elég rendesen eljátsszák, némi habozás után: Kurt odamegy Kristhez, úgy tűnik, nem mondanak semmit, de értik egymást, nevetnek, és felhangzanak a jól ismert kezdő ütemek, hogy aztán átváltsanak a More Than a Feelingre, s a kellőképp felhergelt közönség végül mégiscsak megkapja, amit akart. Teljes az összhang, Kurt szívja el Dave meggyújtott cigarettáját, és köszönti fel az anyját, akinek születésnapja van. A koncerteken sokszor magába vonuló, már-már autista benyomást keltő Cobain itt feltűnően többet mozog, mosolyog, oldottabb és nyitottabb a szokásosnál, az All Apologies előtt még egy vallomással is előrukkol, miközben feleségének és kislányának ajánlja a dalt, és arra kéri a közönséget, skandálja el: "Szeretünk, Courtney". A befejezés is rendhagyó. Az egyik legzúzósabb számmal, a Territorial Pissinggel zárnak, majd a hangfalak bedöntésével Kurt megadja a jelet a színpad és a hangszerek rituális szétverésére. Amiben ezúttal nem vesz részt. A munka dandárját Dave végzi, Krist dobolgat, Cobain az amerikai himnuszt pöntyögi, majd lemegy a nézők közé, és odaajándékozza valakinek a teljesen ép gitárját.
Reading visszanézve kegyelmi pillanat a zenekar zaklatott pályáján. És nem számít, hogy hamis a Drain You, hogy Kurtnek el-elmegy a hangja, hogy nem minden szám a leghibátlanabb vagy legjobb előadásban hallható, viszont itt van mindaz, ami a Nirvanát jelenti, a sturm, a drang és az angst. Nagy koncert.
Forgalmazza a Universal Music
