Charles Lloyd és Jason Moran koncertjén a zongorista a színpadra lépve először megrázza a csöngettyűt. Aztán a szaxofonos Lloyd néhány akkordfelbontásra épülő, tiszta dallammal megnyitja a távlatot, a gyerekszobától egészen a kozmoszig. Előbb alton, ami olyan testesen szól, mintha az is tenor lenne, majd tenorszaxofonon emel a spirituálisba. A közönség elfelejt levegőt venni. Lloyd ugyan néha kicsit támaszkodik az erősítésre, de ezzel együtt a Zeneakadémia nagytermébe rég talált ennyire haza akusztikusan is a jazz – köszönhetően a perfekcionista, de azért spontán produkciónak, amit a 78 éves, legendás szaxofonos és kábé feleilyen idős társa mutat. Moran rettentően nagy tudású zongorista, aki mesterien bánik a szünettel (is). Amikor arra volt szükség, egy teljes jazzritmusszekció minden funkcióját magára vállalta. Lloyd meditatív játékát, a gospeltől az avantgárdig mindent magáénak tudó stílusát hosszan lehetne méltatni. Ötven éve jelen lévő, nagy hatású hang az övé. Fő gesztusa a hangfüggöny: egy előke ideje alatt az akkord, amit felbontva felvillant, olyan totális világot teremt, hogy a fő dallamhangot már régi ismerősként üdvözöljük. Azután kitartva, lassan lépked, jellegzetesen a fenti regiszterben tartva a dallamot, és onnan egy-egy futammal emlékeztet, hogy hol is vagyunk. Vittek magukkal New Orleans-i felvonulásra, templomba, a rabszolgák világába, átéltünk vihart és kataklizmát, ringatóztunk stride-ra a klubban és többször is igen mélyre néztünk magunkba. Egy intenzív óra után a katarzison már átesett közönség követeli a folytatást. Lloydék kijönnek, és még intimebb közelségbe engedik a nézőt, majdnem olyan hosszan, mint addig. Szédítő belegondolni, hogy Lloyd áprilistól őszig végigturnézza a fél világot, hol a Lukács Miklóst is felvonultató együttessel, hol az Új Kvartettel, aztán másikkal, amiben viszont megint Moran szerepel. Mennyi zene árad belőle!
Zeneakadémia Nagyterem, május 20.
