Lemez

Kvelertak: Nattesferd

  • - greff -
  • 2016. június 26.

Zene

Már a Rolling Stones-féle poptörténeti oligocén kor óta tudjuk, hogy a rock and roll családias viszonyt képes ápolni a sátánnal, azt pedig pláne nem szükséges magyarázni, hogy még a mosolytalanabb zsánerek képviselői is bármikor képesek határtalan energiákat mozgósítani a földi örömök maradéktalan kiélvezése érdekében, így aztán a Kvelertak missziója, hogy összeházasítsa a black metalt a rock and rollal, filozófiai síkon biztosan nem volt képtelen vállalkozás. Szigorúan a hangképet tekintve viszont látszólag összebékíthetetlen világokról van szó, hiszen míg a black metal sűrű, zajos és klausztrofób zene, addig a régi vágású r&r szellős, világos és nyitott – de a norvégok a 2010-es első lemezükön valahogy mégis megoldották. Így aztán semennyire sem meglepő, hogy ebben a krónikus eredetiséghiányban szenvedő zenei korszakban a Kvelertak nagyon hamar világszerte a kicsi, majd a jóval tágasabb klubok új királya lett, és ezzel a harmadik lemezével már határozottan alkalmazkodni igyekszik a helyzethez. Ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Nattesferd sokkal, de sokkal több kapcsolatot ápol a Turbonegro, a Judas Priest vagy akár a Kiss világával, mint mondjuk a Darkthronéval: vagyis a (heavy vagy épp punkos) rock megmaradt (és szépen fénylik), a feketeség viszont szinte teljesen eltűnt a számokból. A Nattesferdé így a korábbiaknál sokkal kevésbé eredeti, sokkal kevésbé mellbevágó, kicsit fárasztó, ám sokszor üdvözlendően felelőtlenül száguldozó zene – az a fajta, amely egyenesen kikényszeríti magának az erkölcstelen hangerőt.

Roadrunner, 2016; a Kvelertak június 23-án lép fel az A38 hajón

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.