Yuka Honda és Miho Hatori rendszerint jó kritikákat kapott, dolgozott velük Sean Lennon és Michel Gondry is, első albumuk, a gyakorlatilag kizárólag a táplálkozásról szóló Viva! La Woman pedig gyakran feltűnik különféle szaklapok visszatekintő listáin, úgyhogy bátran nevezhetjük akár klasszikusnak is. A duó ugyan sikerrel hozta a kötelező japán sztereotípiákat, de azért összességében az egész produkció csak annyira volt japán, mint amennyire például a Gogol Bordello ukrán; azaz nagyjából semennyire.
A Cibo Matto két nagylemez után, 2002-ben visszavonult, és csak 2011-ben állt újra össze egy jótékonysági fellépésre, amely olyan jól sült el, hogy hamarosan turné, majd új nagylemez is lett a dologból. A Hotel Valentine konceptalbum, amely valami kísértethistóriát mesél el, de a Know Your Chicken-jellegű idióta és imádnivaló popslágerek hiányoznak innen, ám cserébe legalább töltelékszámok sincsenek. A korábbiakhoz képest talán kicsit kevesebb a dzsesszes lounge és több a hiphop, illetve az okos elektronika, és hál' istennek, a 90-es évek végének rosszul öregedő hangképeit és ritmusait sem nagyon erőlteti a duó, illetve akad itt néhány egészen meglepő dolog, mint a lemez talán legjobb dala, a 10th Floor Ghost Girl, ami már-már afféle mutáns diszkó/dance-punk, és őrült jól áll a lányoknak.
Chimera, 2014
alá
