A Bazaltkockák bája szimplán a surmóságig menő direktségből fakad: a zenekar szerényen csak annyit mond, hogy 200-as szöget állít a tisztelt hallgatóság pofájába, és az igazsághoz akkor sem jutunk közelebb, ha kifejtjük a szögelés pontos módszertanát (az ún. varacskos noise-rock párzik a húsklopfolóriffeket dobáló hardcore metállal, de néha a mocskosan búgó stoner rockot is bevonják a buliba). Számcímekkel: a Szinte szárazon a szving ritmusára (!) lüktet, A kedvem véget ért maszatos zajrockba fojtja háborgását, az instrumentális 18 pedig posztrockos, stoneres témázgatásba torkollik. De hiába a metálos gitárok, az egész produkción leginkább a punk beleszarós attitűdje érződik. És a nagyvárosi, értelmiségi harag: perverz párosítás, de a hazai alterrock által elkoptatott, ám Yetterman acsarkodásában új életre kelt, elvont szövegek kényelmesen ülnek rá a hengerként gördülő metáldalokra. "Olcsó tűsarokkal rúgta szét a szám a káros szenvedély" - üvölti a basszusgitárt is csapkodó Yetterman, akinek még az Uzipov pofátlan eldallamosodásának bizonyítékát benyújtó Mintha zuhannál - kimondjuk - slágeres éneke is jól áll, de csak azért, mert egészségesen hamis. A Bazaltkockák szerencsére nem más és nem több, mint egy 26 perces dühkitörés, ami annyira underground, hogy még a kiadatlan Uzipov-demóknál is izmosabb.
Szerzői kiadás, 2013
