Zene

Nyolc kis kritika

lemez n Body Movement Egy újabb, meghökkentõen friss és izgalmas válogatás - ezúttal az osztrák Soundlab kiadótól. Tizenhat szám, a létezõ legkülönfélébb mûfajokban: new wave diszkó, diszkrét electroclash, elképesztõ sötét triphop, absztrakt jódli, dzsesszes melankólia és Die Kruppsra emlékeztetõ zúzás - ez az, amit tényleg nem lehet megunni.
  • 2004. június 17.

Könyv: Halott beszéd (Kiss Jenõ - Pusztai Ferenc (szerk.): Magyar nyelvtörténet)

Kevés olyan írásmû létezik, amely amellett, hogy lelkes ámulattal szól a székely rovásírás sajátságairól, mégsem egy világ-összeesküvés-elméletben kulminál. Értékelésünk tárgya azonban éppen ilyen. Megnyugtató továbbá az is, hogy a több mint magas labda ellenére a tárgymutató nem tartalmazza a "sumer" és a "Jézus anyanyelve" itemeket sem (mérsékelten nyugtalanító, hogy a "finn-ugor" címszót sem).
  • Bugyinszki György
  • 2004. június 10.

Kiállítás: Titok-posta (Waldsee 1944)

A térképek tanúsága szerint Waldsee nevû településbõl, városkából vagy tóból Ausztriában, Németországban és Svájcban tucatnyi is létezik, az a nyaralóhely azonban csak azokban a gyáva és cinikus náci agyakban terpeszkedett, melyekben megfogamzott az ötlet: az 1944 nyarán Auschwitzba deportált zsidókkal levelezõlapokat kell íratni, amelyekben és amelyekkel "megnyugtathatják" a még otthon maradottakat. Az elementáris gazság eme ostoba kis epizódját Randolph L. Braham idézi fel A magyar holokauszt címû nagy monográfiájában, s amikor nem létezõnek írja-tételezi a földrajzi nevet, annyiban igaza is van, hogy itt egy "átlagolt" és ellenõrizhetetlenné elkent hellyel-helyzettel igyekeztek "fedezéket" keresni a náci hivatalnokok. Braham aztán leírja, hogy néhány levelezõlapon kódolva megérkezett a valódi üzenet is: a feladók a haláltáborból küldték - valószínûleg utolsó - szavaikat.
  • Hajdu István
  • 2004. június 10.

Film: Elúsztatva (George Sluizer: Kõtutaj)

Hazám félig szigetÉ vagy tán egészen az? - tette fel a költõi kérdést majd két évtizeddel ezelõtt az európai csatlakozás küszöbén álló Portugáliában a fejét ötödik regénye tárgyán törõ, azóta Nobel-díjassá érett José Saramago. Megírta a Kõtutajt, de úgy tûnik, szülõföldjén csak nem tudott dûlõre jutni a problémát illetõen, mert pár évvel késõbb rövidre zárta a kérdést, és elköltözött a Kanári-szigetek egyikére. Az ominózus tutaj meg idõközben mégiscsak inkább Európához látszik kövülni.
  • Fülöp Erika
  • 2004. június 10.

Koncert: Plusz-mínusz (Sting)

Koncerten én még ennyi embert nem láttam. Négyszázezerrõl írnak, s magam is úgy saccoltam, plusz-mínusz két százalék. Pedig Sting nem egy kiköpött tömegpszichózis, sõt ha azt vesszük, hogy manapság mit takar a sztárság, inkább a klasszikusok közé sorolnám. (Sajnos, nem ugyanaz.) Csinálhat bármit, az életmûve már megkerülhetetlen.

Koncert: A meggyilkolt (Franz FerdinandÖ

Mi ez a tömeg? Azt már tudtuk, hogy a britek hülyék, de hogy az osztrákok is? Mert más értelmes magyarázat nem létezik arra, hogy miért tolonganak vagy ezerötszázan egy elsõlemezes skót gitárzenekar szabadtéri koncertjén, hét fokban.
  • Inkei Bence
  • 2004. június 10.

Lemez: Fejlõdõ változatlanság (Heaven Shall Burn: Antigone; Killswitch Engage: End of the Heartache)

Napjainkban talán éppen az újabb rockzenei hullám második periódusát éljük: a grunge-divat után elõször a kilencvenes évek vége felé jelentek meg újra a rádiókban és a tévékben az úgymond "keményebb" zenét játszó együttesek, sajnálatos tény maradt azonban, hogy a számos nu- és egyéb (a szó szoros értelmében) kommersz metál nem sok zenei innovációt, legfeljebb némi változatosságot hozott a globális mainstream zeneiparba. Ahogy a kis késéssel beérkezõ vásári death/black imitációk vagy a deresedõ halántékkal visszatérõ heavy metal legendák sem tudtak semmi izgalmasat produkálni az igényes agresszív zenéket kedvelõ közönség számára.
  • Tófalvy Tamás
  • 2004. június 10.

Nyolc kis kritika

koncert n Cher Budapesten Diadalmas búcsúzás ez, három értelemben is. Cher elsõ listavezetõ dala 1965-bõl (!) datálódik, mégsem porszagú nosztalgiázás folyt ezen az estén, a mûvésznõ ugyanis a 90-es évektõl kezdõdõen ki tudja már, hányadik virágzását éli.
  • 2004. június 10.

Színház: "..mert megoszlik..." (Friedrich Schiller: Stuart Mária )

Mindegy, hogy a kényszer vagy a rendezõ szülte azt az ötletet, hogy a Bárka Színház legutóbbi elõadásán Stuart Máriát és Erzsébetet is Spolarics Andrea játssza; a lényeg, hogy ilyenformán a darab részben errõl a színházi helyzetrõl szól, részben meg arról, ami ebbõl következik. Szóval úgy néz ki: nem is lehetett volna másként.
  • Csáki Judit
  • 2004. június 3.

Hangverseny: Két este (Fischer Iván és Kocsis Zoltán koncertjei)

Kár lenne még temetni a (zene)kultúrát egy olyan városban, ahol két egymást követõ este olyan színvonalú hangversenyeket hallgathatunk, mint május végén a Kongresszusi Központ akusztikai szempontból sokszor elátkozott nagytermében. Nem tudom, hogy a helyszín választotta a mûsort, vagy a mûsor követelte ki magának a nagy légterû hangversenytermet, de tény, hogy jól döntött a Budapesti Fesztiválzenekar vezetése, amikor Mahler gigantikus méretû utolsó szimfóniáját nem próbálta meg beszuszakolni a Zeneakadémia klasszikus épületébe.
  • - tépé -
  • 2004. június 3.

Lemez: Csendes ülõs (Lou Reed: Animal Serenade)

Kimondottan érdekesnek tartom, ahogyan Lou Reed rendezkedik az életmûvében. Ahogyan számvet, ahogyan tisztáz, ahogyan letisztul. Ha minden igaz, emlékeznek még: tavaly két albumot is megjelentetett. A The Raven Edgar Allan Poe mûvei révén szembesítette esendõségével, s idézte meg eredendõ irodalmi ihletettségét, míg a NYC Mannel egy nem kevésbé kegyetlen városnézõ túrára csábított, harmincegy válogatott szerzeménye terepén. S hogy ne essék kétség a két kiadvány kapcsolatát illetõen, a NYC Man is a The Raven alapkérdésével indított: "Ki vagyok én?" Amiként alighanem e körül sertepertél A holló turnéján rögzített Animal Serenade címû (dupla) koncertlemez is.

Lemez: Török gyerek megvágta (Cay Taylan: Su)

Cay Taylan, miként az tán nevébõl is sejthetõ, Törökországban született, ahonnan, szintén érthetõ okokból, idõvel lelépett, s meg sem állt Bécsig, hogy utóbb samplerrel, laptoppal és hangszerekkel vegye be az egykori K. und K. fõvárost - ha már egykor elei vérrel és vassal nem boldogultak. Cay Taylan módfelett szerencsés (emellett igen tehetséges) szerzõ, hiszen kiváló alkotótársakra és egy remek alkotóközösségre lelt a Dzihan & Kamien duó által üzemel-tetett Couch Records kebelén - számos maxi után most itt a török srác elsõ albuma, név szerint a Su - helyenként meglepõen ismerõs közremûködõkkel. Például már az elsõ, dubos, lüktetõs számban (Tell Them Why) feltûnik MC Kemonnak, a hazai Gimmeshot Crew oszlopos tagjának a vokálja, aki a Pop címû, szintén érdemdús darabbal is tósztol egy keveset. Amúgy Cay Taylan rendkívül finom zenei menüt tálal a hallgatóságnak, melyben elegánsan és egyáltalán nem zavaróan keverednek az orientális, az afro-, a funk-, a soul-, a jazz- vagy a dub-reggae elemek, az ütõs vokálok és a vérforraló ritmusok.
  • - minek -
  • 2004. június 3.

Koncert: Ugyanaz másképp (Kraftwerk: Tour 2004)

A hatalmas kivetítő előtt négy konzol, azokon egy-egy Sony VAIO laptop és egy-egy keyboard. A gépeket négy öltönyös, csak a legszükségesebb mozdulatokat végző ember kezeli.
  • B. I.
  • 2004. június 3.