A svéd posztmetál vagy poszthardcore (amelyik tetszik, a kategória zenekarainak nagy része úgyis a Neurosis-diszkográfiából él) Cult Of Luna a címadó lemez és a The Beyond útkeresése után úgy látszik, megtalálta önmagát. Az Eternal Kingdom már az ötödik lemeze, és úgy indul, ahogyan a két évvel ezelõtti Somewhere Along The Highway befejezõdött. Aztán olyan is végig, irányvonalügyileg mármint, mert az Eternal Kingdommal ugyan nem sikerült megfejelnie eddigi csúcsmunkáját, a Salvationt (csendben teszem hozzá, hogy egyes pillanatoknál, mondjuk a majd' tizenkét percet nyaldosó, monstruózus Ghost Trail álomszerû témázgatásaiba belemerülve még azt is megkockáztatnám, hogy tán mégis), de a savanykás, semmibe hömpölygõ, fásult elõdjénél mindenképpen sokkal jobb ez a lemez. Az Eternal Kingdom azt is fényesen bebizonyítja, hogy ha lenne ennek a beborult, lassan lépegetõ, megkeseredett zenei stílusnak hármas toplistája, a Cult Of Luna mindenképpen ott állna a bronzérmes helyén, az aranyérmes Neurosis és a másodiknak befutó Isis mellett. A megújulási szándékot hiányolom kicsit ebbõl a brigádból, mert a Salvationnel megszeretett csapat még mindig pontosan ugyanaz, mint négy évvel ezelõtt. Még mindig képesek álomszerû akusztikus témákat írni, sok-sok delay és echo effekttel nyakon öntve, hogy aztán egy-egy szélesen pengetett, csak minimálisan zajos, repetitív riff oldja fel a feszültséget, és Klas Rydberg vokálja sem szelídült csöppet sem: továbbra is ugyanazzal a keserû üvöltéssel operál, mint korábban, ez pedig a következõ lemezre, legyen bármennyire profi az elõadás, már nem lesz elegendõ. Meglátjuk.
Earache, 2008
****
